Szereted a jó kávét? Ők is. És el is készítik neked. Beszélgettünk egyet a Coffee Genius-os Fazekas Andival. Képünk is van hozzá.

A Coffee Genius specialty kávé cateringgel és kávés konzultációval, edutainmenttel foglalkozik

– Az egész abból indult, hogy én (Fazekas Andi), több évnyi baristáskodás után, nem találtam már a helyem egyetlen kávézóban sem, és szerettem volna valami saját vállalkozást létrehozni. Találkoztam Tommal (Tom Szélpál), akivel ugyanabban a kávézóban dolgoztunk, és ő is nagyon hiányolta a magyar vendéglátásból a profizmust, a bárok hatékony kialakítását, a kompromisszum-mentességet, tökös koncepciót, ütős italokat-ételeket. Tudtuk, hogy szívesen csinálnánk valamit közösen, a kérdés az volt, mit.

– A specialty kávé catering az én ötletem volt, és nagy esélyt láttam benne, mert láttam, hogy szigorúan specialty kávéra ebben senki nem szakosodik. Ismertebb újhullámos kávézók néha elfogadnak felkéréseket (többnyire törzsvendégeken keresztül), de ez csak eseti, nem volt olyan vállalkozás, ami kifejezetten ezt a szolgáltatást kínálja. Akkoriban sokat dolgoztam rendezvényes barista melókon, és láttam, hogy mennyivel profibban, igényesebben lehetne csinálni ezt, igazi arculatot építeni neki. Éreztem, hogy ebbe mi bele tudnánk rakni a személyiségünket. Alkotni valami másfélét, valami jobbat.

– A Coffee Geniust erre hoztuk létre. A rendezvényes munkák mellett konzultációt és személyre szabott helyszíni kávé oktatásokat végzünk kávézóknak, éttermeknek - bárkinek, aki megtalál minket ilyesmivel, valamint a Coffee Geniust, mint brandet is építjük saját kávékoktélos eseményekkel, közösségi piknikekkel, egyéb rendezvényekkel, amin saját imázzsal jelenünk meg. Szóval kicsit többek is vagyunk cateringnél. És persze hosszú távon mi is szívesen nyitnánk egy kávézót is, úgyhogy ezt a témát is folyamatosan napirenden tartjuk.

– Mitől vagyunk jók? A legjobb specialty kávékat hozzuk be rendezvényekre, esküvőkre, és profi, kreatív, kompromisszum-mentes szervízt nyújtunk. A felszerelésünk nemcsak szakmai, de stílusos és kreatív is egyben. Nagyon szeretjük például a vintage csészéket és koktélos poharakat, jelentős gyűjteményünk van már belőlük. Sok rendezvényünkön ezeket használjuk, és a vendégek imádják.

– A megrendelések mellett nagyon fontosak nekünk a saját közösségi eseményeink, úgyhogy ezekből sokat és sokfélét szeretnénk szervezni, illetve mindig keressük az izgalmas eseményeket, ahova mi tudunk becsatlakozni kávéval, és az izgalmas márkákat, csoportokat, akikkel kollaborálni tudunk.

Lesz egy eseményük is holnap, ha gondolod, ismerkedj meg velük személyesen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés