APA kezdődik!

Egy kicsit demoralizáló lehet manapság egy nagy sörös cég sörfőző mesterének lenni. Míg a kapun kívül konkrét forradalom zajlik, az ő dolguk nem más, mint figyelni az unalomig ismert főzetek minőségét, néha leszúrni a beszállítókat, ha penészes a maláta, esetleg rácsapni a jómunkásember kezére, ha az mintavétel felkiáltással ráfeszülne a sörgyár csapjára. Legalábbis laikusként valami ilyesmit képzel el róluk az ember.

Bár a helyzet biztosan nem ilyen rossz, a Soproninál úgy döntöttek, engedik egy kicsit szárnyalni sörmestereik fantáziáját; ha már annyira értenek az aranyló nedűhöz, találjanak ki valami különlegességet, amit büszkén ki lehet rakni a kirakatba. Így jött létre a Soproni APA, azaz American Pale Ale, amit mi is megkóstoltunk, csak hogy neked ne kelljen fejest ugrani az ismeretlenbe. Néhány korsó legurítása után leginkább azt tudom tanácsolni, hogy nyugodtan csináld utánam, az APA ugyanis finom, nem is kicsit.

Ami most következik, azt Papp Nándor sörfőzőmestertől tudom, aki a sörkülönlegességet megalkotó team feje, mondhatni az APA apja volt (bocs!): az American Pale Ale sötét színű, felső erjesztésű sör, amit szűretlenül és pasztörizálatlanul szólíthatsz magadhoz az ország közel száz vendéglátóhelyén és egyes fesztiválokon. Na ja, ezért a fajtáért bizony szépen a nyakadba kell venned a várost, mert nem tudod csak úgy leemelni a polcról a sarki boltban. Bizony, ez van, ha kihagyják a képletből a pasztőrözést; maximális íz, minimális eltarthatóság.

Hogy milyen íze van a sörnek, azt majd szépen megtapasztalod te magad, de a hozzáértő madárkák lágy, bodzás, citrusos ízvilágról és 7,1 %-os alkoholtartalomról csiripelnek.

Ha már itt tartunk, nekem a kóstolás során egyáltalán nem tűnt fel a magasabb alkoholtartalom, hiszen az APA kortyolgatása közben egyszer sem támadott meg az erős söröktől megszokott alkoholos utóíz. Szerény képességeim birtokában azt mondanám, hogy a Soproni újdonsága lehet a tökéletes átmenet a hagyományos világos és a szűretlen búzasör között.

A kézműves-bumm extravagáns és nagyhangú nedűihez képest az APA jóval visszafogottabb. Nem akar a földhöz vágni, ellenben jó belekortyolni, nélkülöz mindenféle harsányságot, így könnyű nyári sörként is tökéletes választás lehet.

A Soproni ezzel simán az első fecskéje lehet egy bevállalósabb, kísérletezőbb sörmárkákból álló piacnak. Bravó, és hajrá!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés