Sikerült az őszi menüváltás után két nappal érkezni a perbáli étterembe, úgyhogy csekkoltunk is pár friss tételt. A svábok már a spájzban vannak.
A Budapesttől nagyjából húsz kilométerre fekvő étterem 2010-ben nyitott újra hatvanöt év szünet után, azóta szép csendesen, de kemény munkával beküzdötték magukat a legjobb vidéki éttermek szűk elitjébe. Az idei Gault & Millau kalauz listáján 17-ből 13 pontot kaptak, vagyis benne vannak az ország ötven legjobb éttermében, tagjai a Stílusos Vidéki Éttermiség mozgalomnak, és ezzel nagyjából el is helyeztük őket a térképen.
A legszimpatikusabb dolog ebben a helyben az, hogy a helyi hagyományokból próbál meríteni, azaz itt hangsúlyosak a sváb gyökerek.
Tíz éve ilyen falvakban meg kisvárosokban előbb lehetett találni egy pizzériát, mint egy olyan vendéglőt, ahol nem a lehető legolcsóbb alapanyagokból készítették el a hagyományonak gondolt magyar ételeket. Azt hozzá kell tennünk, hogy a svábság elsősorban a dizájnban, egészen pontosan a falra akasztott sváb családok százéves portréiban jelentkezik, kulináris vonalon nehezebb kitapintani, de azért nem lehetetlen.
Egy kacsás-káposztás ételt toltam, ami amolyan best of kacsa volt: mell, comb és máj, mellé káposztával és nudlival. A comb és mell szaftos, omlós volt, a kacsamáj pedig lágy és krémes. Rámozdultam egy kolbászos morzsában sült mangalicakarajra, amely szintén lágy rózsaszínre, omlósra lett elkészítve, de a morzsa miatt kapott egy kis sós-zsíros feelinget is, és kissé restellve vallom be, hogy egy falatot lenyúltam a szomszédom bélszínjéből, ami szintén remek volt.
A krumplilevest nem kóstoltam, de pontosan ugyanilyen tökéletesen festett, mint a képen.
Egyetlen apró gondunk volt, mégpedig az, hogy egy tányért vissza kellett küldeni, mert kihűlten érkezett, és tulajdonképpen a kacsám is meleg/langyos határvonalon mozgott, ami nem szerencsés és meglepő egy ilyen színvonalú helyen.
Desszertek közül fehércsokis, crumble-lel megszórt mousse-t kóstoltam, ami egyrészt kiváló volt, másrészt akkora adag, és olyan telt érzést okozó, ami már szinte túlzás. Egy eszpresszóval zártam az étkezést, de nem volt feltétlenül jó ötlet, mert kesernyés, égett íze lett, bár nem tudtam eldönteni, hogy a kávébab lehetett alapból közepes minőségű és/vagy szénné pörkölt vagy a készítés során nem klappolt valami. Akik sok tejjel itták az asztalnál, azok nem panaszkodtak.
A boros vonal sokkal erősebb: szerepelnek rajta helyi borok, több etyeki cucc, és a szomszédos töki Nyakas pince tételei, plusz a legjobb magyar pincészetek borai. Egy Légli Chardonnay és egy Günzer Cabernet Sauvignon érkezett az asztalhoz, mindkettő tökéletes minőségben és hőfokon.
Összességében véve a Walter remek kaland, megér egy túrát, és ha bárki kérdezi, biztosan ajánlani fogom neki. A vendéglőben folyamatosan szerveznek borvacsorákat, amelyekre az ország legjobb pincészeteit hívják meg, úgy érdemes figyelni a Facebook-oldalukat.