Szabad Kurdisztánt, busás gyrostálat!

Aki egy elhajlott este után kért már pita közé húsforgácsot, és ezt pont a Tompa utca és a Bakáts tér találkozásánál tette, az később nappal is könnyen itt találhatta magát.

Ne szépítsük, a gírosz a fővárosi gyorsételkínálat origója, sok minden indul a forgó fémrúdtól és tér vissza hozzá: a városba költöző elsőéves egyetemisták gyakran itt kezdik az ismerkedést a Közel-Kelet által megérintett pesti flaszterrel.  Ez az a varázsszó, amit a Kazinczy utcában nagy rutinnal szűkülő tudatok egy vasárnap reggelen még éppen ki tudnak buggyantani magukból, két imbolygás között kipótolva azzal, hogy persze, mehet minden bele - és ezen még az sem ront különösebben, hogy olykor a döner kebab kifejezés egy fokkal jobban passzolna.

A Kurdistan étkezdében azt kapjuk, amit egy gyrosostól várnánk, de egyben többet is. Ha például valaki látni szeretne villámló tekinteteket, akkor csak említse meg a kipakolt ételek láttán a török konyhát, vagy bátorkodjon törökrizsnek nevezni a főzött-kiszárított, sárgálló búzakását. Ijedségre azonban semmi ok, nem szorítanak pengét a nyakunkhoz, ellenkezőleg: a pult mögött állók hajlamosak derűsen elmagyarázni, hogy - és ebben áll a hely kuriózuma - ők bizony kurdok. Nem nehéz persze észrevenni az erre utaló jeleket: az üzemeltető, a Free Kurdistan Kft. neve (it’s a statement, ahogy az angol mondaná) piros-fehér-zöld trikolórba ágyazva több oldalról is szembejön velünk.

De a Dalai Láma is minket néz a csempéről: az intézmény tulajdonosa, Ridvan párja ugyanis tibeti. Ridvan maga évekkel ezelőtt politikai menekültként érkezett Magyarországra, majd itt tartózkodása alatt a magyar nyelvet is elsajátította, méghozzá igen tisztességes szinten. Büszke kurd hazafi, aki nem rejti véka alá érzéseit, ha politikáról és történelemről kezd diskurálni vele az ember - és úgy fest, ezzel a környékbeliek is tisztában vannak: egy alkalommal kézikocsit húzó postás állt meg az ajtóban, pocakos, szemüveges, vidám figura, aki észrevette Ridvant, elmosolyodott és hangos „kurd sasok!” kiáltással üdvözölte. A tulaj olyan gesztussal nyúlt a szíve felé, amilyet csak útifilmekben látni, “barátom!” - válaszolt, majd mindenki ment tovább a dolgára.

Kurd konyha 3 mondatban

 A fenti étterem európaiasra “sztenderdizált” változatától eltérően a hagyományos kurd étrendben zöldségek és gyümölcsök széles választéka található meg, az uborka jelenléte különösen gyakori. Elsődleges húsaik a bárány és a csirke, rendszerint rizst készítenek hozzájuk, de előszeretettel göngyölik gombócba is a húsokat. Reggelihez általában lepénykenyér, méz, juh- vagy bivalytejből készült joghurt és feketetea kerül az asztalra, a hegyvidék klímájából adódóan pedig elterjedt a szőlő, a gránátalma, a füge és a dió is. 

Törökök emlegetését tehát tartsuk meg magunknak, mert ilyenkor finoman érzékeltetik velünk, hogy mihez tartsuk magunkat, de hamar álljunk meg a verejtékezéssel, mert amit ezután kapunk, azt megemlegethetjük. De csak a legjobb értelemben: az autonómiatörekvések ugyanis az ételekben is jelentkeznek. Mi gyros tálat és muszakát kértünk salátával megtoldva, és valamennyiről elmondhatjuk, hogy fűszerességében más, mint amit a sokadik török étteremben kapunk - lehet, hogy nekünk tűnt csak fel, de a különböző ízek mintha jobban összeérnének, egy fokkal teltebbek, “fülledtebbek” voltak a megszokottnál.

Mindezért ráadásul alig fizettünk 1900 forintnál többet (két főről beszélünk ugye), és az éhségünket több orrhosszal hagytuk magunk mögött, annyira kellemes volt a porciók mérete. Ezzel sokan tisztában vannak, a Kurdistan étkezdébe - ahol egyébként olyan meglepő ételekkel is találkoztunk, mint a hekk vagy a rántott hús - tudniillik a lehető legvegyesebb közönség jár, drága öltönyök tulajdonosaitól a bringás futárokon és diákokon át természetesen a kurdokig. Ők meg csak nem tévednek.

Értékelés 5 pontból

Kiszolgálás: 4
Ár-érték: 5

Vannak egyéb remek helyek is, amiket teszteltünk: disznótoros és vietnami gyöngyszemek nektek!

[stamp_4]

Sok tökéletes dolog született Olaszországban, és ezért nagyon hálásak lehetünk a derék csizmalakóknak. Ha az ötvenes-hatvanas évekre gondolunk, akkor olyan praktikus és briliáns dizájnnal rendelkező tárgyak jutnak eszünkbe, mint egy Bialetti kotyogós kávéfőző, egy Vespa robogó, vagy olyan filmek, mint a Római vakáció, ami ugyan amerikai, de a Cinecittában készült, szóval legalább félig olasznak számít. Mai marhahúsos cannelloninkkal Itália előtt tisztelgünk!

Ez egy masszív fogás, ám mivel ínycsiklandóan néz ki, egy diétázó csaj sem fog nemet mondani rá, szóval remek választás vacsorával egybekötött randira! Ha egy tízes skálán osztályoznánk a nehézségi fokozatát, akkor a cannelloni körülbelül hatost kapna, vagyis kezdők is bátran nekifoghatnak, ha kellőképpen komolyan veszik a feladatot. Ez a töltött tészta – mert ha jobban belegondolunk, akkor az, bármennyire furcsának is hangzik az elnevezés – időigényes vállalkozás, de megéri a veszkődést.

Beszerző körút

Vannak előre gyártott cannelloni alkalmatosságok. Ezek apró cső formájú kis tészták, választhatjuk ezeket is természetesen, de most kipróbálunk egy alternatív megoldást. Mivel a cannelloni gyűrűkbe kínkeserves munka belegyömöszölni a tölteléket, sokkal jobban jártok, ha lasagne lapot használtok. Kezdjük az alapokkal! Mi az, ami nélkül nem érdemes nekifognod ennek a fogásnak? Kell hozzá lasagne lap, (vagy cannelloni tészta) ha ez nincsen, akkor elő kell állni egy B tervvel, hacsak nem tudunk tésztát gyúrni liszt, víz, tojás és só megfelelő arányú összekeverésével. A többi már gyerekjáték: fél kiló darált marhahús, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg bacon, 10 dkg gomba (friss vagy konzerv) 5 dl paradicsomszósz, 1 teáskanál szárított oregánó, 2dl tejszín, 2 dl fehérbor, 10 dkg reszelt parmezán.

Action!

Először készítsük el a tölteléket. Kevés olivaolajon pirítsuk meg a kockára vágott vöröshagymát, majd a vékony gerezdekre vágott fokhagymát. Jöhet a gomba is, de közben fakanállal kevergessük a lábasban lévő dolgokat, ugyanis a hagyma könnyen odakap. Pirítsuk meg a darált marhahúst, amíg beszürkül, majd szórjuk rá a szárított oregánót, és sózzuk, borsozzuk. Folyamatosan forgassuk a húst, és az esetleg összeállt húscsomókat nyomkodjuk szét fakanállal. A száraz fehérbort öntsük a húsra, majd adjunk a hőfoknak, egészen addig, amíg a bor szinte teljesen elpárolog. Ezek után jöhet a paradicsom szósz, de ne felejtsük a lángot visszavenni közepes fokozatra. Rotyogtassuk jó húsz percig, vagy amíg a hús átfő, és a ragu besűrűsödik. Néha kevergessük meg, nehogy odakapjon.

Tészta

A lapokat egy nagy lábasban érdemes megfőzni, egyszerre maximum három lapot, ugyanis ha többet rakunk a lábasba, akkor összetapadnak, majd szétszakadnak. Ezekkel a lapokkal szinte hímes tojásként kell bánni, legalábbis akkor, amikor már megfőttek. Egy normális méretű tepsibe józan számítások szerint nagyjából 10 db cannelloni fér el kényelmesen, szóval 3-4 turnusban el tudjuk készíteni őket. Logisztikailag érdemes egy időben kezdeni a ragu és a tésztalapok elkészítését, így időt spórolhatunk.

Rock n’ roll

Tekerünk. Ha kész a tészta, akkor kifektetjük a lapokat, majd egy szelet bacont fektetünk rá, megszórjuk egy kevés reszelt sajttal, és ezután teszünk az egyik felére 2-3 evőkanálnyi ragut. ha eredeti cannelloni gyűrűt használnánk, akkor ezt kapásból nem tudnánk megcsinálni. Ha ez megvan, akkor feltekerjük a cannelloninkat, és félretesszük pihenni, amíg elkészítjük az összes többi tekercset. Ha megvannak a kis gyönyörűségek, akkor a tepsink aljába paradicsomszószt öntünk, majd óvatosan belerakjuk a cannellonikat. Most jön a varázslat: a tejszínt elkeverjük a maradék parmezán sajttal és a cannellonik tetejére öntjük. Utána fogjuk ezt a csodát és berakjuk az előmelegített 180 °C fokos sütőbe és negyven percig sütjük, vagy amíg a teteje picit megpirul. Ecco tutto – vagyis: ez minden!

Bon apétit!

Mondtuk, hogy könnyű lesz, igaz? De ha még ez is túl fárasztó neked, akkor irány a Netpincér, ahol a címed megadása után már választhatsz is a jobbnál jobb opciók között. Mindent bele!

A quiche (ejtsd: kis) egy francia tésztás lepényféleség, amerikaiak szerint igazi csajos kaja, szóval kitűnő választás, ha meg akarjuk lepni valamivel párunkat, vagy le akarjuk nyűgözni azt a szőkét, akit végre sikerült elhívni randizni.

A quiche-t sok mindenhez hasonlítják különböző fórumokon, nevezik francia pizzának, nyitott lepénynek, és a műfaja sem tisztázott, ugyanis van, ahol desszertként emlegetik, máshol főétel, egy harmadik helyen pedig a reggeli étkezés tipikus fogásának nevezik. Mi nem foglalkozunk a címkézéssel, szerintünk a quiche olyan valami, amit meg lehet enni, és finom. A töltelék ezerféleképpen variálható, mi ezúttal egy zöldséges verziót készítünk, hús nélkül, szóval ha vega a szíved választottja, akkor ez nyerő megoldás lehet.

Itt egy vizuális gyorstalpaló:

Kezdjük az alapoknál: ha elkészítésről beszélünk, akkor a quiche két fő részből épül fel: 1. van az alapot jelentő tésztalap, 2. minden egyéb, ami a tésztalapra kerül. Elsőként a tésztát fogjuk elkészíteni, mert ennek kell egy kis idő, hogy megkeljen. A tésztagyúrás általában sok hobbi szakácsnál egy komoly lélektani határt jelent, mert rejtélyes, misztikus dolognak tűnik, amit csak a beavatott kevesek képesek megalkotni egy titokzatos szeánsz során. A helyzet ennél egyszerűbb, ugyanis a tésztagyúrás alapjában véve egy igen mechanikus folyamat: az ember összerakja A-t, meg B-t és C-t, és kész a termék. Jó, jó, tudjuk, a főzés az művészet, meg kreativitás, meg minden, de ezt a szöveget hagyjuk meg a csajoknak.

Part 1. A tészta

Tésztát gyúrni egyáltalán nem nehéz. Kell hozzá pár dolog, például egy konyhai mérleg, ugyanis a tészta esetében a számok fontosak. Harminc dekagramm lisztet morzsoljunk el tizenöt dekagramm vajjal – vajról beszélünk, a margarint dobjuk ki, gyújtsuk fel, lőjük ki a világűrbe –, egy tojás sárgáját, egy csipet sót, majd lassan öntsünk hozzá annyi hideg vizet, amitől a tésztánk még nem lesz nyúlós. Kezdjük egy decivel, ez a minimum, majd a halmazállapotot figyelve öntsünk hozzá egy újabb decit, ha kell. Milyen a kemény tészta? Olyasmi, mint a gyurma, de annál azért egy árnyalatnyival puhább, szétmorzsolhatóbb. A nyúlós tészta meg úgy nyúlik, mint a megolvadt sajt, de ha itt tartunk, az már nem szerencsés. Ebben az esetben a mentőövet pár deka liszt és egy kevés vaj jelenti.

A tésztát tegyük egy tálba, takarjuk le, és tegyük fél órára hűtőbe. Vegyük elő a sütőformát, ami esetünkben egy kerek, általában hullámos szélű frizbihez hasonlító tárgy. (Nagy szupermarketekben is könnyen beszerezhetjük, olyan helyeken van, ahol férfiak általában nem szoktak megfordulni, nevesül a fakanalak, sajtreszelők, és hasonló tárgyak osztályán. Egy kb. egy centi magas peremű, béna fémtálcát keressünk.) A tésztát nyújtsuk ki, szokták mondani a szakácskönyvek, de mit jelent ez? Semmiképpen ne úgy nyújtsuk ki, mintha egy expander lenne! Ehelyett inkább tegyük a liszttel beszórt konyhapultra, és egy sodrófával, vagy akár egy üres borospalackkal (kipróbált módszer, ráadásul egy legénykonyhában előbb fogunk üres borosüveget találni, mint sodrófát, nem igaz?) és nyújtsuk ki. A tészta ne legyen papírvékony, inkább jó félcenti-centi vastag. Ezt követően tegyük be a sütőformába. Ha ezzel megvagyunk, akkor veregessük vállon magunkat, bontsunk ki egy üveg pezsgőt, mert megcsináltuk!

Vaksütés

Nem, a vaksütés nem azt jelenti, hogy innentől kezdve letakart szemmel sütünk tovább. Ennyire még a franciák sem furcsák. A vaksütés azt jelenti, hogy a tésztát töltelék nélkül elősütjük, hogy amikor élesben megy majd a dolog, akkor ne púposodjon fel, és ne ázzon szét a később belépakolt tölteléktől. Halmozzunk valami olyan súlyt a közepére, ami nem olvad meg, például egy marék szárazbabot. Az elősütés 190 °C fokon történjen, kb. 10-15 perc elég is lesz. Utána vegyük ki.

Part 2. A töltelék

Amíg vaksül a tészta, addig forrásban lévő vízbe dobjunk bele falatnyi darabokra vágott brokkolit, majd 2 perc után vegyük ki és öblítsük le hideg vízzel. Erre azért van szükség, hogy lehűljön, és ne főjön tovább magában. Keverjünk össze másfél deci főzőtejszínt, két tojást, meg 15 deka szétmorzsolt rokfort sajtot, majd sózzuk, borsozzuk. A brokkoli darabokat tegyük bele a tésztalapba, majd öntsük fel a sajtos-tejszínes keverékkel, utána vágjuk be az egészet a 180 °C fokos sütőbe és hagyjuk ott negyven percig, vagy amíg a teteje megbarnul.
Kifejezetten olcsó fogásról beszélünk, ráadásul a quiche jól elvan hűtőben is, és hidegen is fogyasztható. A tészta miatt időigényes az elkészítése, ráadásul a mosogató is meg fog telni, de megéri a fáradságot, mert a végeredmény mutatós és ízletes.

Hozzávalók

30 dkg liszt

15 dkg vaj

3 tojás

1 brokkoli

150 g tejszín

15 dkg rokfort



frissen őrölt bors

Bon apétit!

Mondtuk, hogy könnyű lesz, igaz? De ha még ez is túl fárasztó neked, akkor irány a Netpincér, ahol a címed megadása után már választhatsz is a jobbnál jobb opciók között. Mindent bele!