Konferenciákon, többnapos csapatépítő tréingeken alkalmanként inni kell, nem meglepő tehát, hogy a résztvevők jelentős hányada kőkemény fejfájással ébred. Nekik próbálunk segíteni.

A Player tudományos munkatársai konferenciák, céges tréningek esetében az alábbi fokozatú másnapossági szinteket állították fel: 

Enyhe lefolyású (Player-skála szerinti 1-es szint). Az alany kihagyja az első előadást, közös programot, de képes a reggeli elfogyasztására, és némi kávé után már ott van a második eseményen. Akik alkoholt fogyasztottak előző este, de képesek részt venni az első programon, azokat a tudomány nem tekinti másnaposnak.

Közepes lefolyású (Player-skála szerinti 2-es szint). Ebben a kategóriában azok találhatók, akik reggel durva fejfájással, hányingerrel, szédüléssel kelnek fel. Képtelenek bármiféle reggeli elfogyasztására, némi aszpirint és vizet gyömöszölnek szervezetükbe, és valamiféle mondvacsinált ürügyre hivatkozva – heves migrénroham – skippelik a másnapi programot.

Súlyos lefolyású (Player-skála szerinti 3-as szint). Mély kómához hasonló állapot, mely során a páciens érzéketlen vagy inadekvátan reagál a fájdalom-, fény- és hangingerekre, és nem képes akaratlagos cselekvéseket elindítani, leszámítva artikulálatlan hanghatások – úgynevezett hörgések – kibocsátását. Előadásokon, programokon való részvétel kizárva, az élelem vagy folyadék fogyasztása lehetetlen vagy alkalmi, ugyanakkor az ilyen stádiumú egyének számára már a fekvőhely elhagyása is reménytelen vállalkozásnak tűnik. A súlyos másnaposságban szenvedőket sokszor olyan társaik menekítik ki a konferenciának, tréningnek helyet adó objektumból, akik az első és a második szintű másnaposságban szenvednek.

És most következzen kilenc plusz egy módszer a másnaposság legyőzésére!

1. Kóla

Igen, az Egyesült Államokban, a népszerű szénsavas üdítőital hazájában egyesek vallásosan hisznek abban, hogy ez a macskajaj egyik kiváló ellenszere. Cukros, szénsavas ital sok színezékkel, vagyis tudományosan semmi sem támasztja alá, hogy hasznos lenne, egyedül a placebohatás szolgálhat némi magyarázattal. Nagyon veszélyesnek sem neveznénk, és ha nem működik, még mindig próbálkozhatunk újabb módszerekkel.

2. Pacal

Mexikóban és dél-amerikai országokban népszerű gyógymód a fűszeres pacalleves fogyasztása. A pancita nevű étel fölött vasárnap reggelente sok esetben látni véreres szemű, meggyötört arcú férfiakat, akik ettől remélik az üdvösséget. Töltsük le a receptet, adjuk oda a konyhafőnöknek, és kérjük meg, hogy másnap reggelre készítse el nekünk. Jó étvágyat!

3. Kávé

Népszerű módszer a világ részegeseinek körében, holott tudományos szempontból teljesen hibás döntés. A másnaposság egyik velejárója ugyanis a dehidratáció, amelyet a kávé tovább súlyosbít. Ha ledöntünk mellé egy liter ásványvizet, akkor viszont semmi gond sincs vele.

4. Nyers birkaszem

Mongóliából származó keményvonalas, ugyanakkor hagyománytisztelő metódus. Nem kell megijedni, nem kell önmagában elfogyasztani a birkaszemet, az eredeti recept szerint ugyanis fűszeres paradicsomlébe szokás keverni. Kissé nehézkes hozzájutni, viszonylag kevés hotel konyhája tart a menüjén nyers birkaszemet, de ha előrelátók vagyunk, viszünk magunkkal, és saját kezűleg keverjük bele a paradicsomlébe.

5. Homok

Egy ír legenda szerint a hagyományosan sok alkoholt fogyasztó ír férfiak úgy kúrálták másnaposságukat, hogy nyakig nedves homokba temetkeztek. Senki sem tudja, miért, talán azért, mert a nedves homok hideg, és így a fejfájás helyett a hidegrázás kínozta őket.

6. Fekete mágia

Kétségtelen, hogy ez az egyik kedvencünk, és amint lehet, ki fogjuk próbálni. Haitin a vudu népszokásokat alapul véve tizenhárom tűt szúrnak – a szakzsargonnal élve: megvuduzzák – azoknak az üvegnek a dugóiba, amelyeket este megittak. Söröskupakkal még megoldható a dolog, de ha csak koktélokat ittunk, akkor próbáljuk a szívószálakba szúrni a tűket.

7. Olajban sült kanári

Az ókori római szerző, Caius Pilnius Secundus (élt Krisztus után 23-tól 79-ig) szerint a másnaposság kiváló ellenszere, ha forró olajban sült kanárit fogyasztunk reggelire. Történelmi krimik és tévésorozatok kedvelőinek ajánljuk.

8. Hering

Angolszász országokban napjainkban is népszerű másnapos reggeli a füstölt, sózott hering, vagyis a kippers. Ezt rendszerint némi savanyú uborkával vagy tükörtojással, kenyérrel körítik, esetleg további heringekkel. Népszerű gyógymód Angliában, Kanadában, az Egyesült Államok északi részén, de skandináv országokban is előfordul. Egy jó tanács: szerezzünk be sok füstölt, nyers heringet, és a konferencia másnapján, reggelire lepjük meg vele barátainkat, munkatársainkat, és jövendőbeli üzleti partnereinket!

9. Umeboshi

Japán metróaluljárókban gyakori látvány a korongrészeg öltönyös irodista. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy a súlyos fejfájással ébredő „salaryman” umeboshival, azaz szárított majd savanyított szilvával próbálja életre kelteni önmagát az újabb munkanap előtt. A módszerben van némi ráció, ugyanis a gyümölcs ásványi anyagokban, vitaminokban gazdag, így képes pótolni az alkoholfogyasztás következtében megsemmisült készleteket. Mivel Európában nehéz beszerezni, jelezzük jó előre szálláshelyünkön, hogy a reggelinkhez umeboshit szeretnénk fogyasztani!

10. Megelőzés vízzel

Ha az előző kilenc megoldás nem nyerte meg a tetszésünket, itt van még néhány praktikus tipp. A másnaposság ellen már italfogyasztás közben megkezdhetjük a védekezést: minden elfogyasztott pia mellé igyunk egy nagy pohár vizet. A gond ezzel a metodikával, hogy nagy önfegyelem szükséges hozzá, plusz el kell viselnünk, hogy mindenki hülyének néz minket.

Ha közben nem iszunk vizet, lefekvés előtt tegyük meg, ha kell, akár két litert is megpróbálhatunk magunkba dönteni. Az alkohol dehidratációt okoz, ez okozza a fejfájást, a szédülést, így ezt jó esetben – amolyan kárenyhítésként – megspórolhatjuk magunknak. A kiadós reggeliben – tükörtojás, sült szalonna, kávé, narancslé, aszpirin és társaik –, sokan hisznek, de nincs rá garancia, hogy ezek minden esetben segítenek. A sportüdítőitalok viszont bizonyítottan hasznosak, ugyanis ezek ásványi anyagban gazdagok, és ezek újbóli beépítése szintén elősegíti a súlyos károkat szenvedett szervezet regenerálódását. Ha odafigyelünk a folyadékpótlásra, akár már az első előadáson való részvétel is összejöhet.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Tombol a Csabai Kolbászfesztivál – A java bekerül a bélbe!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés