Egy pici darabka a fiatalságunkból. Rágtuk ezt a török csodát, mintha nem lenne holnap. Azóta tudjuk, hogy van holnap, a Turbo rágó pedig nem változott semmit. Teszt!

Ártatlanul betértem a Player szerkesztőségéhez közeli éjjel-nappaliba az Arany Jánoson, mert hát van az úgy, hogy az ember fia megérdemel egy import (értsd: az indokoltnál mindenképpen drágább) üdítőt a rengeteg meló után, erre lenézek, és majdnem könnybe lábadt a szemem. „Ez tényleg az?” - kérdeztem, mire a boltos elismerős mosollyal bólintott egyet lazán. „De hát azt hittem, ezt már nem lehet kapni!” - próbáltam visszafogottan lelkendezni, de kb. úgy néztem ki, mint amikor a gyerek megkapja a karácsonyi ajándékát, de próbál annyira kúl maradni, amennyire lehet. Nem ment. Kiderült, hogy a még mindig létező Turbónak 25 Ft darabja, nagylelkűen kipengettem érte egy százast, amiből kijött egy piros, egy sárga, egy zöld és egy kék rágó. Esküszöm, olyan volt, mint gyerekkoromban, amikor számolgattam az aprót, hogy kijön-e belőle esetleg még egy.

Oszi és Fefe elkötelezett rágó- és úgy általában bármitesztelők vállalkoztak arra, hogy velem együtt kiderítsék, csak az autófotós papírok miatt vettük-e régebben ezt a csodát, vagy magának a rágónak is volt-e igazi élvezeti értéke. Változott azért 1-2 dolog a régi idők óta. A Turbo csomagolása sokkal rondább lett, mint volt, lehet, hogy le sem kellett volna cserélni a régi dizájnt, de ha az volt a cél, hogy az egyébként olcsó termék a teszkógazdaságos alatti minőséget sejtessen már a külcsínével is, akkor bejött a buli, már ránézésre is baljós érzéseink támadtak, de ez mind mindegy, ha az íz még mindig ugyanaz.

Mindhárman megegyeztünk abban, hogy a Turbo íze semmit sem változott. Kár, mert mi igen. Az íze ugyanis egyértelműen a Gabi fogkrémé, mintha a tejfogkrémet sikerült volna valamilyen boszorkányság útján szilárd formába önteni, és óvatosan körbetekerni egy autó fotójával, valamint azzal a pusztulatos csomagolással. Ó igen, a Turbóban még mindig vannak autófotók, egy BMW 328-at, egy Dodge Vipert és egy Mercedes SLR-t hajtogattunk ki, és ha valaki hiányolná azt a jó kis átlátszó, már-már zsírpapíros fílinget, akkor megnyugodhat, még mindig nem fejlesztettek a török srácok, tehát eddig mondhatjuk, hogy minden ugyanaz.

És hogy mennyire minden ugyanaz, a Turbót még mindig nagyon nehéz rágni, olyan, mintha egy adag fogkrémes gittet vennél a szádba, megdolgozza az állkapcsokat rendesen, Fefe, Oszi és én is arra panaszkodtunk pár perc után, hogy talán nem akarnánk már ezt ennyire rágni, de abban a maximum tíz percben, amíg tart az egyébként is rettenetes íze, addig nem akartuk kiköpni. A fotókat meg ugye nem annyira nézegetjük már, hiszen neten ezeknél millió jobb minőségű kép van a kocsikról, de hát ez Turbo rágó, érted, ezek nem egyszerű autók, hanem AZOK az autók, amiket gyűjtöttél. És még mindig tapogatjuk és szagolgatjuk őket. Hihetetlen, szerintem ezek a mozdulatok genetikailag belénk vannak kódolva!

A konklúzió tehát az, hogy a Turbo nem változott semmit, de mi igen, és ezáltal nincs az az isten, hogy 25 Ft-ot is kiadjunk érte. A poén kedvéért befizethetsz rá, ha találsz, de készülj fel arra, hogy már két perc után a kukában akarod látni. Mindegy, mi megtettük, amit megkövetelt tőlünk a gyerekkorunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában