Aki figyelmesen olvassa a magazint, az emlékezhet rá, hogy nem is olyan régen már bemutattunk az Attaboy Streat Food Bistrot, de azóta ezer dolog történt: új séf, új burgerek, és a brownie is még omlósabb lett. Nyilván, hogy mi is visszatértünk, ennek az igaz történetét olvashatjátok most.

Belépve újfent Szabi, a general manager fogadott minket, de pár szó után tovább is adott Papp Krisztiánnak, aki tavasz óta a séf szerepét tölti be a konyhán. Ennek a váltásnak több következménye is volt, az egyik mindenképp a továbbfejlődés, a másik pedig a már jól megismert, megszokott, és megszeretett sztenderdek tartása a vendégek felé.

Neki amúgy elég rendes tapasztalata van mint a csúcsgasztró, mind pedig a burgerek világában, hiszen ugyanúgy ott volt a bécsi Hard Rock Cafe nyitásánál, mint ahogyan egy színvonalas angol hotel head chefjeként napi szinten kellett új menüt kitalálnia az év 365 napján.

Mindezek mellett még volt más külföldi élménye is, majd hazaérve megtapasztalta, hogy mindent elborított a street food őrület. Ezáltal ő is elkezdett újra ráhangolódni a magyar ételekre, alapanyagokra, és ezt passzintja most össze a bisztró kínálatával, valamint az egészet rögtön a kiszállításra is alkalmazzák. Két pályára játszani pedig sosem egyszerű dolog, de ahogyan idáig, most is jól veszik ezt az akadályt, olyannyira, hogy rögtön neki is álltak terméket fejleszteni.

Ennek az egyik gyümölcse a Duo Burger, ami nem más, mint, a nevéből fakadóan, rögtön kettő abból, amit már magában is nagyon szerettünk. A húspogácsa jelen esetben 130 gramm helyett 80-as, viszont duplázták a tétet, így kérhetünk két különbözőt is, ha kíváncsiak vagyunk, vagy lehet két azonos csirke, vagy marhaburgert is rendelni- a döntés csak rajtunk áll. A husiban is volt amúgy némi változás, sikerült is Krisztiánból kihúzni olyanokat, hogy lapocka, meg magas hátszín, meg lapos hátszín, de a teljes arányokat nem árulta el, a macska rúgja meg!

Ezen nagy nehezen túltéve magunkat be is száguldottunk a konyhába, hogy megnézzük, hogyan készül el a két újdonság, név szerint a Spring Boom, és a Mr. President. Mindkettőhöz először felpattantak a rostlapra a húsok, majd előkerültek a különböző feltétek, és itt kezdett a történet izgalmassá válni. Előbbi egy igazi tavaszi kollekció, ahogyan a neve is mutatja, azaz található benne egy házi guacamole, pico de gallo (ami nem más, mint egy salsa), valamint svájci sajt, és jalapenos-grill hagymás salsa.

Ha pedig ennyi nem lenne elég, itt jön egy elnöki burger, ráadásul még a Wellhello sem kell hozzá, ami viszont igen az egy 60%-os, névadó Brie sajt, valamint az aszalt paradicsom az, ami itt tekintélyt és tiszteletet parancsol. Természetesen mindkettő továbbra is házi recept alapján készülő bucikba került, valamint a tálalásban is lett egy kis újítás, ugyanis egy brutálisan finom borredukcióval van díszítve a tányér, amit maximálisan tunkolásra ajánlok mindenkinek, mivel zseniálisan telt és mély íze van - imádtuk egészen konkrétan.

Amennyiben választani kéne a két burger között, eléggé bajban lennék, mivel mindkettőben totálisan megtaláltam azt, aminek szánták. A Spring Boomban tényleg ott volt a tavaszi frissesség, a házi guac speckó, egy kicsit a kömény és a koriander duójával operál, valamint a salsák is rendesen odatesznek az ízlelőbimbóknak. Ezzel pontosan szemben a Mr President a brie és az aszalt paradicsom kombójával gyakorlatilag egy umami ízbomba, és nagyon jó mélységet kölcsönöz a burgernek. Hozzá házi hagymakarikákat ropogtattunk, valamint a szintén megújított kápsaliból kanalaztunk - ez utóbbi pedig citrusos frisseségével tudta egy teljesen új irányba elvinni a már megszokott coleslaw-t.

Már majdnem indulni készültünk volna, amikor nem hátbavágtak egy frissen elkészült brownie-val? Na jó, ez nem teljesen így történt, de az biztos, hogy varázslatos módon előttünk termett egy istenien krémes, 54%-os belga Callebaut csokipasztillából készült desszert, amiből csak azért nem kértünk még egyet, mert azért otthon édesanyánk megnevelt minket, meg tudtuk, hogy kidurranva sem lennénk egy szép látvány.

Amíg szuszogtunk, kíváncsiskodtunk még egy kicsit, hogy mi várható a jövőben. Egyrészt az tuti, hogy lesznek ősztől új burgerek, akad majd variáció a sertésre, egy nem hagyományos pulled pork formájában, és a halak kedvelőinek sem kell majd szomorkodniuk, ugyanis Krisztián talált életet a tőkehal-tonhal-lazac hármasán is túl. A madarak csipogtak valamit egy új budai üzletről is, de erről többet sajnos mi sem mondhatunk, viszont ami totálisan észrevehető volt már most is a konyhán, az a fejlődés, és a magasabb szintű gasztronómia betörése a burgereikbe. Saját elmondásuk szerint is erre törekednek, valamint arra, hogy a vevők kapjanak valami pluszt a pénzükért. Ennek a szellemében voltak, és lesznek is sör és borvacsorák, amelyek egy egész estés elfoglaltságot tudnak nyújtani a finom ételek és italok kedvelőinek. Érdemes lesz tehát nyomonkövetni az Attaboy munkásságát, mivel az a gyanúm, lesz még pár nagy dobásuk!

Most pedig két fő nyerhet 1-1 2500 Ft-os lefogyasztható utalványt náluk, amelyhez a következő kérdést kell helyesen megválaszolni.

Milyen sajt van a Mr. President burgerben?

A) Trappista
B) Kéksajt
C) Brie sajt

A helyes megfejtést küldd el a [email protected] e-mail címre, a tárgyrovatba írd azt, hogy Attaboy! A határidő augusztus 20-a. A győzteseket e-mailben értesítjük! Sok szerencsét!

(Fotó: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában