A férfiak többségének szexuális vágyai között eléggé előkelő helyen áll az édeshármas. Viszont sokszor felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha a barátnőnk külön utakon akarja megízlelni egy másik nő testét és annak érintését. Addig ugyanis – jobb esetben – semmi probléma nem szokott felmerülni, ameddig a férfi az irányító szerepet tölti be, és élvezi a barátnője és még egy plusz lány társaságát a hálószobában.

A kérdés ott válik igazán hangsúlyossá, amikor a barátnőnk szeretne egy másik nővel közelebbi kapcsolatba kerülni, de mi nem vehetünk részt a hancúrozásban. Te el tudnád fogadni, ha egy másik lánnyal szexelne nélküled? Megbocsátanád-e, ha a tudtod nélkül keveredne ilyen viszonyba? És akár egy leszbikus csók is megcsalásnak számít?

A tudományos magyarázat

Számtalan felmérés és teszt elemzése alapján, a kutatók arra a megállapodásra jutottak, hogy a férfiak sokkal jobban elnézőbbek, ha kedvesük egy másik nővel lép félre, mintha ezt egy másik férfival tette volna. A statisztikák szerint, a férfiak több mint ötven százaléka még a randizás időszakában is kitartana a lány mellett, ha kiderülne, hogy egy leszbikus kapcsolatot is fenntart mellettük.

Az evolúciós szemléletű pszichológia szerint erre az a magyarázat, hogy a nők inkább az érzelmi hűtlenségre, a férfiak pedig a szexuálisra érzékenyebbek inkább. A szakemberek szerint mindezen okok a fajfenntartásra vezethetőek vissza. A nők legtöbbször egy olyan érzelmileg elkötelezett és megbízható társra vágynak, akivel nyugodt körülmények között vállalhatnak gyereket, akit persze majd együtt is nevelnek fel. Ezért egy nő sokkal jobban felháborodik egy vélt vagy valós érzelmi hűtlenségen, mint ahogy azt egy férfi gondolná. A férfiak viszont sok esetben arra törekednek, hogy minél több szexuális partnerre tegyenek szert, ezzel is növelve annak az esélyét, hogy a lehető legtöbb utódot tudják hátrahagyni maguk után. Ámbár, ha egy férfi komoly kapcsolatban él, akkor az a legfontosabb számára, hogy a partnere minden szempontból hűséges legyen hozzá, mivel csak ez a teljes garancia arra, hogy a születendő gyermek általa fogan majd meg.

A fenti tudományos álláspont szerint ez az egyik magyarázat, hogy a férfiak miért nem tartják olyan nagy bűnnek párjuk egy másik nővel való félrelépését. Egy leszbikus viszonyból nem születhetnek utódok, és ha már a férfit is beveszik harmadiknak, akkor számára ez csak a szexuális partnerek – és az élvezetek – számát növelné, amellyel ugyancsak a biztosan tőle származó utódok számának a lehetősége sokszorozódna meg.

A valóság

Bármennyire is álmodozik egy férfi arról, hogy milyen jó is lenne, ha két nő kényeztetné, abban az esetben, ha az egyik nő a barátnője, a helyzet nem mindig olyan egyszerű. Ennek az egésznek az érzelmekre való hatása attól is függ, hogy mennyire mély kötődés van jelen a párkapcsolatban. Főleg a férfi részéről. Amikor a nő szeretné megfűszerezni a szexuális életét azzal, hogy leszbikus vágyainak teret enged, akkor nem minden esetben lesz őszinte a férfi mosolya. Hogy miért?

1. Ha a nő csak és kizárólag egy másik nőt tud elképzelni ebben a helyzetben maga mellett, és nem akarja, hogy a férfi is részt vegyen benne.

Ekkor a férfi agyába egy kellemetlen gondolat fészkeli be magát: „Nem jó velem a szex? Egy nő sokkal jobban ki tudja elégíteni? És miért nem akarja, hogy én is ott legyek? És ha a másik nő hív egy másik férfit is, és ezt eltitkolják előttem? És ha később még többet akar, és engem pedig már nem?”. A legtöbb esetben a férfiaknak egy határozott nem a válaszuk az ilyen külön viszony engedélyezésére, és egy ilyen felvetés a nőtől, akár még a kapcsolat jövőjét is veszélyeztetheti.

2. Ha a férfi nem tudott előre a leszbi kalandról és csak később értesül arról, hogy a párja a múltkori lányos estén az egyik barátnőjével elég sokat ivott, és megtörtént a dolog…

A férfi ilyenkor úgy érzi tényleg megcsalták, hiszen nemcsak hogy kihagyták valamiből, hanem még meg sem beszélték vele előre a dolgot, a beleegyezését sem kérték. Igaz, hogy könnyebben meg lehet bocsátani egy ilyen esetet, mint azt, ha egy másik férfival lépett volna félre a nő, de minden második férfi ebben a helyzetben is inkább rögtön a szakítást választja. Ennek az az oka, hogy megszakadt bennük a bizalom és ilyenkor mindig felvetődik a kérdés, hogyha úgy jött volna ki a lépés, akkor vajon egy másik férfival is lefeküdt volna a barátnője?

3. Ha a férfinak sejtése sem volt arról, hogy a párjának ilyen vágyai vannak.

Egy normálisan működő párkapcsolatban minden szinten ismerni kell a másik vágyait, ami alól a szexuális tartalmúak sem kivételek, sőt az elsők között vannak. Hidegzuhanyként éri a férfiak nagy részét, amikor akár egy hosszabbnak mondható kapcsolatban élve, hirtelen szembesülnek azzal a ténnyel, hogy imádott kedvesük a saját neméhez is vonzódik. Itt is elsősorban a bizalom elvesztése és az „én nem vagyok már elég” érzés nyomasztja, amit nagyon nehezen, vagy rosszabb esetben képtelen feloldani magában. Főleg, mivel naivan azt hitte, hogy ismeri a nőt, akivel évek óta együtt van. Nehéz az újabb kérdésektől megszabadulni, amelyekre legtöbbször semmilyen válasz nem érkezik: „Miért nem beszélt nekem erről, pedig már többször szóba került? Miben nem mondott még igazat? Ismerem én őt egyáltalán?”. Egy felfokozott hangulatú buliban elég egy szenvedélyes csóknak elcsattannia a barátnő és egy másik nő között, hogy a férfiak harmada véget vessen a kapcsolatának. Az ismételt ok, hogy nem tudnának többé megbízni barátnőjükben és a szexuális irányultságában.

Szeretni és engedni

Szinte alig találni olyan férfit, akit ne izgatna fel, ha két nőt csókolózni lát. De már teljesen más a helyzet, ha saját háza táján történik meg az eset, főleg, hogy nem tudja irányítani és befolyásolni a történteket. Így e cikk címében feltett kérdésre a válasz nem is olyan egyértelmű, mint ahogy azt sokan gondolják.

Ha egy férfi és egy nő igazán szereti egymást, akkor ott nincs szükség egy harmadik félre. Egy szerelmes férfinak is ugyanolyan fájdalmas, ha látja a kedvesét, hogy szenvedélyesen kitárulkozik valaki másnak, legyen szó akár csak egy másik nőről.

Előfordulhat viszont, hogy a szerelem mellett megfér a szexuális vágyak teljes mértékű elfogadása is, amikor a nő őszintén beszél a párjának arról, hogy néha-néha kívánja egy másik nő testét vagy annak érintését, és ez pusztán csak fizikai kapcsolat és kielégülés lenne a részéről. Ebben az esetben belefér egy egymás felé kölcsönös és mély bizalomra épülő kapcsolatba, hogy a férfi enged a nő vágyainak és vele együtt passzívan vagy aktívan részt is vesz kedvese és egy másik nő összegabalyodásában. Természetesen ennek csak, mint egy olykor-olykor előforduló különleges szórakozásnak kell lennie, és nem erről kell szólnia a szexuális életüknek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában