Ha lenézve a lábad közé azt látod, hogy a cerka nem egyenes, akkor idővel akár ARRA is képtelen lehetsz, és ez csak a kisebbik baj.

A Baylor College of Medicine kutatói 1,5 millió férfi adatainak elemzése után arra jutott, hogy

a görbe péniszű férfiaknál jóval nagyobb eséllyel* alakultak ki bizonyos típusú rákos betegségek, vagyis a kettő között genetikai kapcsolat van.

*A here- és gyomorrák megjelenésének kockázata 40 %-kal, a bőrráké pedig 29%-kal nőtt.

A férfiak legnemesebb testrésze pedig a pénisz fibrózis (a pénisz rostos elfajulása) miatt kezdhet el enyhén ívesedni, aminek végállomása akár a Peyronie-kór lehet. Ez a hímvessző kötőszövetének hegesedéséből fakadó nagyobb arányú megvastagodását, eltorzulását és elferdülését jelenti, ami eleinte csak akkor látható, ha feláll, súlyosabb esetben viszont már nyugalmi helyeztben is észlelhető. Utóbbinál akár az is előfordulhat, hogy szegény pára ARRA is képtelen, és - ahogy feljebb is írtuk - ez csak a kisebbik baj...

Ha azt látod, hogy valami nincs rendben a lábad között, akkor ne habozz orvoshoz fordulni. Nem gáz, hidd el!

Ha viszont kicsi a pöcsöd, nem kell rögtön orvoshoz menni:

3+1 előnye is van annak, ha kicsi a szerszámod

Előfordulhat, hogy kis mérete miatt egy-két pózt majd ki kell hagynod a Kámaszútrából, de azért van minek örülni.

(Forrás: iflscience.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában