Pár hónapja adtunk hírt arról, hogy a 18 éves Aleexandra Khefren úgy döntött, áruba bocsátja szüzességét, a cserébe kapott összegből ugyanis szeretné „elindítani az életét”: szívesen körbeutazná a világot, nívós egyetemre járhatna, és még szegény szüleinek is vehetne egy házat.

Érvelése szerint korunk fiataljai amúgy sem becsülik sokra a szüzességüket, ugyanis az első együttlétre sokszor hálátlan körülmények között kerítenek sort olyan emberekkel, akikkel nem kellett volna. Ő pedig inkább egy szebb jövőt építene belőle, mintsem hogy valaki olyanra pazarolja, aki amúgy is otthagyná később.

Forrás: Cindarella Escorts

Nos, az elmúlt hetek során sorra érkeztek a licitek a román hölgy kegyeiért, és most úgy tűnik, pont került az üzlet végére:

ugyanis a német Cindarella Escort ügynökség – amely kísérő szolgáltatást biztosít – valami bődületes összegért, összesen 2 millió fontért (közel 720 millió forint) passzolta el a lány szüzességét.

A hölgy elmondása szerint már a felvette kapcsolatot a „vevővel” – aki egy meg nem nevezett hongkongi üzletember –, sőt már a hotel is le van foglalva.

Forrás: Instagram

Az biztos, hogy a lány élete üzletét kötötte meg – kérdés, hogy mire megy a hirtelen jött rengeteg pénzzel. Közelebb kerül-e az álmaihoz, vagy hosszú évek múlva úgy fog visszatekinteni döntésére, mint amely nem sínre tette, hanem vakvágányra sodorta az életét.

Mit gondolsz az egészről?

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés