A Horizont legújabb adásában a Covid és a home office-os idők óta még inkább előtérbe kerülő témára igyekszünk reagálni: a személyes hatékonyságra és a digitális minimalizmusra. Rétsági Oszkár vendége ezúttal a szabadúszó újságíró, Szabó Christophe volt, aki már húsz éve dolgoz fel könyveket a témakörben, és a saját életébe is igyekszik átültetni ezt a tudást.

Szabó Chrisszel korábban beszélgettünk már a Páros lábbalban, azonban természeténél fogva akkor focis témát jártunk körül, most azonban egészen más minőségében hívtuk el a Horizontba. Chris, akárcsak manapság mi is, meg úgy általában egyre többen, otthon dolgozik, család mellett, cikkeket ír, fordít, tolmácsol, könyvet ír – emiatt pedig számtalan könyvet olvasott arról, hogyan lehetne ezt hatékonyabban és eredményesebben csinálni.

A beszélgetésünk három könyv mentén halad:

  • David Allen – Getting Things Done
  • Cal Newport – Deep Work
  • Cal Newport – Digital minimalism

De beszélünk a Parkinson-törvényről és a Pareto-elvről is, majd pedig kitérünk arra, hogy a hétköznapokba hogyan lehet átültetni ezt a tudást, miképpen tudunk hatékonyabban dolgozni, és beszélünk arról is, hogyan lehet csökkenteni a digitális függőséget.

Akik beszélgettek

» Vendég: Szabó Christophe, alapvetően közgazdász végzettségű, ám jelenleg szabadúszó sportújságíró, aki emellett fordít, könyvet, tolmácsol és több podcastet is vezet.
» Rétsági Oszkár, a Player Sport és Életmód rovatának vezetője.

Kattints, kövess, lájkolj!

Hogy ne maradj le a többi érdekes beszélgetésről, kövesd be a Player.hu Podcastet a Spotify-on, a legfrissebb cikkekért pedig lájkold a Playert a Facebookon!

Az előző részek:

„Talán Szilágyi Liliána apja egy erősebb nőnél nem tud labdába rúgni”

Dr. Menczel Zsuzsa tanácsadó szakpszichológusnak tettük fel azokat a kérdéseket, melyekre az emberek – reméljük – nagyobbik, egészségesebb része értetlenül keresi a válaszokat.

Miután 50 kilót leadott, elmeséli, mi a fogyás és a hosszú élet titka

Ezúttal a korábban 50 kilót leadó, és a súlyát meg is tartó Marczisovszky Dániellel beszélgettünk az okos fogyásról, és arról, hogy van mód lassítani az öregedést.

Nemcsak hasznos, hanem jó buli is lehet a kalóriaszámlálás – Horizont Podcast

Rétsági Oszkár ezúttal kollégájával, Ujlaky Istvánnal beszélget, aki a kalóriaszámlálás és az egészséges táplálkozás feketeöves nagymestere.

Sokan állnak közel a cukorbetegséghez, de kevesen tudnak róla – Horizont Podcast

Somogyi Sára dietetikus hallgatóval készítettünk interjút napjaink egyik leggyakoribb és legveszélyesebb állapotáról, az inzulinrezisztenciáról, amely a cukorbetegség előszobája.

Más megvilágításba helyezzük az orosz sportolók szankcionálását – Horizont Podcast

A Player.hu Horizont podcastjében okos emberekkel beszélgetünk fontos témákról. Ezúttal a háború sportpszichológiai megközelítésétől.

(Fotó: Getty Images / illusztráció)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában