Idén is Bécs lett a legélhetőbb város a világon

Bécs kilencedik éve áll a Mercer-féle világranglista élén.

A New York-i székhelyű Mercer üzleti tanácsadó cég 231 nagyvárost vizsgált meg az ott dolgozó külföldiek szempontjából, közel 39 kritérium alapján, amelyek között

  • a politikai stabilitás,
  • a kultúra,
  • az egészségügy helyzete,
  • a lakáspiac,
  • az oktatás,
  • a közlekedés,
  • a közbiztonság, bűnözés,
  • a környezetvédelem
  • a szabadidős és
  • sportlehetőségek is szerepeltek.

A cég ranglistáján az első tíz nagyváros között nyolc európai található: Németország és Svájc három-három várossal áll az élmezőnyben, Új-Zéland, Kanada és Ausztrália pedig egy-egy várossal került a top tízbe.

A második helyen Zürich szerepel, a harmadikon Auckland és München osztozik. A kanadai Vancouver az észak-amerikai kontinens legélhetőbb metropolisza.

A térségben Prága a 69., Ljubljana 75., majd Pozsony (80.) és Vilnius (81.) következik. A jelentés szerint az elmúlt 20 évben a legtöbb kelet-európai nagyvárosban javultak az életkörülmények.

A ranglista alján immár egy évtizede Bagdad ragadt le, idén a 231.

(MTI; Fotó: Mathias Kniepeiss/Getty Images)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon