Így fektesd le valaki más barátnőjét

Öt perce sincs, hogy lefordultam a csajról, amikor a telefonjáért nyúl. Jaj, most ne nézz ide, mert hazudnom kell! – pironkodik, aztán elkezd pötyögni egy üzenetet. "Most értem haza. Nem volt nagy szám a buli. A csajok bepunnyadtak. Már fekszem is. Csók" – írja Dócinak. Dóci a barátja, és ebben a pillanatban éppen a sörét issza valahol a haverokkal, miközben én azon merengek, hogy a fenébe kerülhettem ebbe a szituációba.

Én

A legganébb tettem az volt, amikor tizenkét évesen egy klubdélutánon az osztály szénné szívatott balekjának viccből a nyakába öntöttem egy pohár kólát, mert ezzel egy darabig hatalmas, eszetlen nagy király lehettem a többiek szemében. Ezt a mocsokságot azóta sem tudtam megbocsátani magamnak. Tisztán fel tudom idézni a pillanatot: a srác egy erőtlen jajszó kíséretében megtekeredik, begyűrt pulóverét kiszabadítja a nadrágjából, majd kétségbeesetten próbálja néhány hirtelen felkapott morzsás szalvétával felitatni a hátán végigcsorgó hideg cukros szart. A többiek röhögnek, én meg ott állok, kaján vigyorral az arcomon és azt mondom neki; bocsi, véletlen volt.

Soha, sem azelőtt, sem azóta nem éreztem magam annyira gonosznak, mint akkor. A legdurvább, hogy a srác még azt is elhitte nekem, hogy tényleg csak véletlenül szakadt a nyakába a Pepsi, és azt válaszolta, semmi baj. Mire ezt kiejtette a száján, nekem már régen a pofámra fagyott a vigyor.

Ezek után biztos hülyén hangzik, ha azt mondom, hiszek a karmában. Felnőtt életemben mindig próbáltam úgy intézni a dolgaimat, hogy ne bántsak senkit. Nem csak azért, mert nem jó érzés alátenni másoknak, de azért is, mert meggyőződésem, hogy az embernek előbb-utóbb úgyis az ölébe szakadnak a saját mocsokságai. Végül azért a nyakon öntésért is kézhez kaptam a számlát. Köszönettel tettem zsebre.

Ezt a fenti sztorit csak azért gyóntam meg, hogy lásd, bár makulátlan sem vagyok, azért nem én vagyok a megtestesült Gonosz, aki kizárólag férjezett nőkkel szereti kibélelni az ágyát. Nagyon nem. Igyekszem elkerülni az ilyen szitukat. Ha tehetem.

Karesz

Karesz haverom mesélte, hogy néhány éve egy budapesti romkocsmában összeakadt egy csajjal, aki néhány ital után beinvitálta őt a női vécébe. Amikor kiderült, hogy Karesznél nincs gumi, a csajnak szinte elvörösödött a feje a méregtől. Mi az, hogy eljössz gumi nélkül bulizni?! – vágta a fejéhez.

Aztán leszopta.

Bocs, nem akartam nagyon felvezetni, mert hát ezt speciel Karesz sem látta jönni. Azt meg végképp nem látta jönni, hogy miután megtörtént a pöti lamúr a klotyóban, a csaj szenvtelen arccal közli vele: Most már mennem kell, mert hajnal kettőre jön értem a vőlegényem. Karesz kilopózott a bejárathoz leskelődni, és valóban érkezett egy hálás arcú pali, aki mosolyogva nyitotta ki a kocsiajtót a lánykának. Talán még szájrapuszit is kért tőle.

Bár a történetnek vitathatatlanul Karesz volt a kedvezményezettje, mégis csúnya sebet hagyott a lelkén. Egy ideig meg volt győződve arról, hogy csak az a nő foglalt, akin éppen fekszenek, majd amikor végre komolyabbra fordultak a dolgok közte és a jelenlegi barátnője között, komoly nehézségei akadtak bizalom-kérdéskörben.

Dóciné

Világ életemben úgy gondoltam, hogy a megcsalás csakis valami mérgező deviancia lehet, mely meggyőződésemet Karesz afférja csak tovább erősítette. Aztán egy nyári fesztiválon összefutottam ezzel a lánykával - Dócinéval, ha úgy tetszik -, aki egyébként igen vonzó jelenség. A csaj élvezettel harapott rá a bókjaimra, és simán vette a lapot, ha véletlenül a combjához értem, szóval teljesen nyugodt voltam afelől, hogy az este a terveim szerint alakul. Aztán a társaság egyik tagja elmondta, hogy a lány egyébként foglalt, én pedig azonnal behúztam a kéziféket, hiszen nem szokásom részt venni ilyesfajta piszokságokban.

Néhány hét múlva egy házibuliban találkoztam vele újra, és ő egész este úgy bűvölt a szemeivel, mintha egy hatalmas gyümölcstorta lennék a fejem tetején csokireszelékes tejszínhabbal. Egy óra körül a házigazda ásítozni kezdett, ezért a társaság szállingózni kezdett hazafelé. Miután taxit hívtam, ott termett mellettem. Merre mész? – kérdezte. Én is arra megyek. Nem dobsz ki a lakásom előtt? Mivel tényleg útba esett, a kérésének csak egy igazi tuskó nem tett volna eleget. Akár hiszed, akár nem, még a taxiba is teljesen jóhiszeműen szálltam be mellé.

Költői kérdés; te mit csinálnál, ha egy lány percekig öt centire beszélne az arcodtól, minden mondata után látványosan nyitva hagyva a száját? Semmit, ha a csaj foglalt – vághatod rá, de addig baromi könnyen vagy okos, amíg nem kerültél ebbe a helyzetbe. Mire idáig jutottunk, a lány már nem Dóciné volt, hanem csak simán Csilla (a neveket természetesen megváltoztattam), aki abban a szent pillanatban lélegzetelállítóan nézett ki, olyan illata volt, mint egy bimbózó virágoskertnek a tavaszi napsütésben, és csak bámult a szemeimbe, pedig a taxi már legalább egy fél perce megállt a lakása előtt.

Nincs miért szépíteni: végül úgy esett, hogy amíg Dóci egy korsó sörrel csőrözött valahol az éjszakában, én megnéztem, honnan nőnek ki a barátnője lábai. Csilla elárulta, hogy már akkor biztos volt abban, hogy az ágyban fogunk kikötni, amikor először találkoztunk. Körbeért a sztori.

Két nappal később váltottunk néhány üzenetet. Megköszönte az estét, elmondta, hogy jól érezte magát és úgy döntött, nem mondja el a barátjának. Rájött, hogy van néhány dolog, ami sokkal jobban zavarja a kapcsolatában, mint ahogy korábban gondolta, és ezeket rendbe akarja hozni. A srác valószínűleg csak annyit vett észre az egészből, hogy a barátnője kicsit jobban mosolyog rá, kicsit megértőbb és kicsit komolyabban veszi a kapcsolatukat, mint korábban, és épp ez az, ami miatt nem egyszerű fekete-fehéren látni a történetet.

Dóci

Tisztában vagyok vele, hogy sokan már a címet látva belekommentelték a kötelező kurvaanyádat!-ot az internetbe, de ők, mint általában, most is tehetnek egy szívességet. Aki viszont idáig eljutott, az már sejtheti, hogy eszem ágában sincs tippgyűjteményt összeállítani arról, hogyan lehet elmarni felebarátaink nőit. Egyrészt nem vagyok lelki toprongy, másrészt ez az egy kaland bajosan ruházna fel az ehhez szükséges kompetenciával.

Valamiféle tanulságot viszont illene közreadnom, mert nélküle úgy nézne ki az írás, mintha csak frenkiznék azzal, hogy levarrtam valakinek a nőjét. Először a szerelmi háromszög legszerencsétlenebb sarka felé fordulva azt tanácsolnám Dócinak, hogy soha, semmilyen körülmények között ne gondolja azt, hogy a barátnő-kérdés le van tudva. Van rá ugyanis némi esély, hogy egy életvidám nő akkor is jól fogja érezni magát, ha a hivatalos párja inkább szívesebben ülne a seggmeleg állóvízben.

Persze az is előfordulhat, hogy valaki pont egy olyan emberrel akad össze, aki genetikai okokból képtelen a hűségre – mint például a Kareszt a női budiban leszaxizó példány -, mely esetben nem igazán lehet túl sok okossággal megtámogatni a szerencsétlenül járt felet.

Így jártál, haver. Ülj le, igyál egy sört!

Zárásként Csillának inkább nem osztogatnék tanácsokat, helyette elmondom, én mit tanultam a történetből. Karesz a mai napig mondogatja, hogy a leglojálisabb férfi is csak addig hűséges, amíg egy bombázó elé nem térdel, és el nem kezd babrálni a sliccével, miközben a nyelvével az ajkait nedvesíti. Bár ezzel nem tudok minden tekintetben egyet érteni, azt mindenesetre sikerült a saját bőrömön megtapasztalnom, hogy a hűtlenség bizonyos körülmények között már inkább biológiai, mint erkölcsi kérdés.

Tapasztalatnak hasznos volt? Mindenképp. Megnyugodtam tőle? Nem igazán.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon