Mert játszani kellett azelőtt is, hogy megjelent volna a FIFA 17, a Need for Speed vagy a Mortal Kombat.

Az a generáció, amelyik kezében a konzol kontrollerét nyomogatva nő fel, és digitális valóságokban rohangászik különböző avatárjaival, nem is sejti, hogy előtte generációk tucatjai – mit tucatjai: százai, ezrei – nőttek fel úgy, hogy a kedvenc számítógépes játékai korai, analóg verziót játszották.

Számháború 1983-ban. Kicsit olyan, mintha a Stranger Things soha el nem készült szocialista verzióját látnánk, középen Elevennel

Ma mindenki gémerekről és gaming kultúráról beszél, annak idején a digitális korszak előtti világ gyermekei ezt úgy hívták: játék. Mi is fociztunk, kosaraztunk, harcoltunk az ellenséggel, száguldoztunk sportkocsikkal, építettünk hatalmas városokat, és menekültünk el egy másik világba, ami sokkal színesebb, gazdagabb és izgalmasabb volt, mint az, ami körülvett minket. A különbség annyi volt, hogy a mi fantáziavilágunk egyedi volt, saját magunk teremtettük, nem a Konami, a Lucasarts, vagy a Sony.

Kisebb-nagyobb jelet tenni a két jelenség közé felesleges, nem is arról szól ez a cikk, hogy a gamer generációnál az előzőek értékesebbek lettek volna, mert ilyen összehasonlításnak az égvilágon semmi értelme. Ha van értelme ennek az összeállításnak, akkor az az, hogy a konzolok, számítógépes játékok előtti világ semmivel sem volt szürkébb, mint a mostani, és hogy az akkori kölykök, játszani vágyó emberi lények ugyanazokat az élményeket keresték és találták is meg, mint a mostani srácok. Csak minden 3D-ben ment, és a játékélmény még nem költözött át egy képernyőre, a virtuális valóságba. Mutatjuk, mire gondolunk.

Így nézett ki például, ahogyan a harmincas-negyvenes években Sim Cityztek, vagy valami ahhoz hasonló város és civilizációépítő stratégiai játékot toltak. Homokkal, fakockákkal természetesen.

Srácok fifáznak a FIFA 47-tel.

Meg a FIFA 61-gyel.

Természetesen a háborús játékok sem maradhattak ki a fiúk életéből. Az alábbi képen két profi gémer a Medal of Honor, a Call of Duty 2, vagy éppen a Battlefield 1942 korai verziójával készül lenyomni egy partit az ötvenes években.

A labdás játékok is népszerűek voltak. Az előtérben páran egy Bear Grylls túlélőtúrát nyomnak, a háttérben megy az NBA Live 17.

WNBA, 1938.

Dance Central Full Motion kinekt táncjáték, 1933 és 1957.

Két kölyök Grand Theft Autót játszik 1934-ben.

Ez pedig itt a Mortal Kombat.

Need for Speed 1958-ban.

Chess.24.com, 1965.

Ez az igazi gémer készen áll a nyárra: Grand Slam Tennis 2, Chessmaster Live, Football Manager.

És végül egy bizonyíték, hogy 1962-ben is nagyon ment a roleplaying.

(Csodálatos fotók: Fortepan.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában