Úgy gondoljuk, hogy a párunknak nincs semmi fantáziája, ezért inkább netezünk szex helyett – derül ki sok egyéb adat mellett a Durex friss kutatásából. A valóság jobb, mint a képzelet – hirdetik az óvszergyárosok és ajánlanak is pár játékot a jobb szexhez.

A dolog úgy kezdődött, hogy a semmiből érkezett a nevemre a szerkesztőségbe egy Durex síkosító és egy szemtakaró. Erről úgy szereztem tudomást, hogy a kedves kollégáktól jött az alábbi fotó a pakkról azzal a címmel, hogy Zsófi, megjött a szokásod alapszetted.

Fogalmam sem volt ki az a drága, aki ezt küldte nekem (és miért épp a szerkesztőségbe), de gyorsan lepörgettem a szemöldökráncolást azzal, hogy ha majd megjön a Farm, ahol élünk terményes vibrátorkollekció, a Szürke ötven-megtorlóvonalzó és az USB-vel tölthető okos gésagolyó is végre, akkor egyszerre bemegyek értük, köszi srácok! Amíg a kommentcunami ment, addig meg is kaptam a magyarázatot a rejtélyes kis szexcsomagra emailben: a Durex küldte a pakkot, akik ezzel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy fantáziadúsabban kéne szexelnünk. Plusz közben az is kiderült, hogy a történelem ismétli önmagát: tavaly márciusban Izing Robi kobrázta be ugyanezt, mikor egy csomag koton, síkosító és egy gyertya érkezett a nevére a szerkesztőségbe, mindenfajta magyarázat nélkül, rengeteg savazásnak teret engedve. Szóval köszi, Durex, csak légyszi legközelebb először a mailt, utána a pakkot. Na de, mi is ez az egész a kevés szeretkezéssel és a szexfantáziákkal?

Kevesebbet szeretkezünk, mint valaha

A Durex legutóbbi kutatásából kiderült, hogy a britek 65%-a, a magyarok 83%-a a valóságot részesíti előnyben a csábító képzelettel szemben, ettől függetlenül azonban továbbra is fokozatosan csökken az együttlétek gyakorisága. Egy 2014-es brit kutatás szerint ugyanis a havi öt szeretkezés mára három alá csökkent. A Durex 2012-es Jólléti Kutatásából hasonló eredmények láttak napvilágot; e szerint ugyanis a magyarok 78%-a átlagosan hetente egyszer szeretkezik párjával. Elképzelhető, hogy ebben a csökkenő tendenciában közrejátszanak a könyvek, a televízió és az internet jelenléte is a hálószobában? A Durex felmérése ugyanis azt mutatja, hogy az angolok kétszer olyan szívesen olvasnak egy jó könyvet az ágyban, a magyarok pedig leginkább az interneten böngésznek vagy TV-t néznek, minthogy partnerükkel foglalkozzanak.

Valóság vs. képzelet

Mióta a felnőtt fantáziák ily mértékben középpontba kerültek, úgy tűnhet, hogy igazi szexuális kalandorok vagyunk. A valóság azonban az, hogy kevesebbet szeretkezünk párunkkal, ráadásul, amikor új dolgok kipróbálására kerülne sor, komoly hiány mutatkozik az ötletek tekintetében (pedig mi folyamatosan adjunk nektek a jobbnál jobb tippeket, tessék odafigyelni!). Az angolok több mint egyharmada ugyanis azt állítja, hogy legalább egy éve nem próbáltak ki semmi újat párjukkal az ágyban. Mi sokkal aktívabbak vagyunk ilyen szempontból, hiszen a magyar válaszadók közel egyharmada állítja azt, hogy legutóbb egy hete, 20%-uk pedig, hogy legfeljebb egy hónapja színesítették meg együttlétüket valami újjal.

További érdekes magyar adat a Durex kutatásából

A magyar válaszadók 65%-ának a szexuális fantáziák hozzák meg igazán a kedvet a szeretkezéshez, ezzel szemben a válaszadók kicsivel több mint fele (68%) lépett már a tettek mezejére és valósította meg ezeket partnerével.

A válaszadók 60%-a örülne, ha párja nagyobb szexuális képzelőerővel rendelkezne.

A magyarok mindössze 65%-a avatja be könnyedén szexuális fantáziáiba partnerét.

A szexuális horizontok bővítése iránti igényt mutatja, hogy a válaszadók több mint háromnegyede játékosnak tartja magát az ágyban.

A válaszadók kikötözéssel járó kalandokkal (42%), szexuális játékeszközökkel, síkosítókkal (29%) vagy szembekötözéssel (16%) kísérleteznének legszívesebben az ágyban.

Játékot játszani

Mivel lehetne meggyőzni az embereket, hogy a képzeletet valóságra cseréljék? A Durex hisz abban, hogy egy kis plusz inspiráció megoldást nyújthat erre. A felmérés is ezt igazolja, hisz a magyar válaszadók többsége (91%) szívesen venne néhány új szexi ötletet, mellyel még inkább felpezsdítheti szerelmi életét párjával. Ezt a célt szolgálja a Durex legújabb videója és az ehhez tartozó #50GamesToPlay szextippekkel és játékokkal teli weboldal, mely arra buzdítja a párokat, hogy hozzák vissza a szórakozást a hálószobába, fedezzék fel saját vágyaikat és éljenek át együtt új élményeket. A magyarok 80%-a kalandvágyónak tartja magát, aki szívesen próbál ki új dolgokat. A szexuális téren való újítások főleg Valentin-napon jellemzőek, hiszen a válaszadók szintén egyharmada szerint ilyenkor még több esély van arra, hogy különlegesebb dolgokkal kényeztessék egymást – amihez még adunk pár tippet a héten az XXX Playeren, szóval ajánljuk magunkat.

(Forrás: Durex.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

További cikkeink a témában