Konbini. Ha legalább néhány darab lenne belőlük Budapesten, már egy boldogabb világban élnénk. Ez tényleg több mint egy éjjel-nappali. És még az eladók is rettentően kedvesek. Hol rontottuk el?
Ugye te is ismered azokat a foglalkozásukat tekintve hivatásos alpári kasszásokat Budapest ABC-iben, akik egy turistákkal teletömött helyen képesek a szerencsétlen vásárló képébe röhögni, amikor nem tudnak magyarul? Láttál már olyat, hogy ezek után a pénzkezelő lény átszólt a vele szemben dolgozó másik hivatásos alpári kasszásnak, akivel sztereóban röhögték ki szerencsétlen turistát, mert nem értette magyarul, mit jelent az, hogy egy termék nincs beárazva? Be-á-raz-va. Hát nem érti??? Pedig lassabban mondom!
Most biztos sokan felhorkannak, hogy de hát a fizetések csekélysége, és egyébként is az alpáriság, mint életforma létjogosultsága legitimálja a viselkedést, de ez nem igaz. Az alpáriság választott életforma, ami fizetéstől független. Vegyük például Japánt. A bolti eladók fizetései rosszak. Kifejezetten. Mégsem találkoztam túl sok bunkóval. Olyannal igen, akinek legalább annyi kedve volt dolgozni, mint egy megélhetési politikusnak, de őt is többnyire kenyérre lehetett kenni. Nem tudok japánul. Megköszönni tudom mindazt, ahogy viselkednek velem. De nekik ez is elég.
A japán kisbolt, azaz konbini (az angol convenience store japánosított, rövidített változatából jön a név) nem is igazi kisbolt, sokkal több, így egy kasszásnak is több a dolga azért a pocsék fizetésért, de nem úgy tűnnek, mint akik bármilyen alkalmat megragadnak, hogy kiéljék rajtad a frusztrációikat. Pedig mindenki elhiheti, errefelé mindenkinek teherautóval szállították a frusztráció-pakkot, mégsem nyomják a képedbe a lerakodáskor készült fotót.
A japánok jó fejek. Már csak azért is, mert kitalálták a konbinit, ezt a remek bolthálózatot, amiből szinte minden utcasarkon találsz kettőt-hármat. És most nem túloztam. A Family Mart, a Lawson és a 7 Eleven behálózták az egész országot, nagyvárosokban simán előfordul, hogy tízméterenként találsz belőlük egyet. És ezek csak a nagyobb cégek.
Éjjel-nappal nyitva. Igazi mentsvára bárkinek. Ez az én templomom. Itt tényleg meghallgatnak. Ha éjjel főtt-sült ételre vágyom, kapok. Ha üdítőt, sört, whiskyt szeretnék, vehetek. Ha cup noodle-t ennék, amint megvettem, feltölthetem forró vízzel, ha készételt veszek a hűtőből, megmelegítik, hogy mire hazaérek, meg tudjam enni a hozzá járó evőpálcikával. Az üdítőhöz szívószál, a jégkrémhez kiskanál. Kérdés nélkül. Szatyorba pakolva. Ingyen.
A konbini ezerszer több mint egy sima éjjel-nappali, ahol bármit lehet venni. Beadhatod a ruháidat tisztíttatni, vehetsz koncertjegyet, fénymásolhatsz, pénzt vehetsz fel, fotókat hívathatsz elő, levelet adhatsz fel, és ami a legjobb, a széles újságkínálatot meg is veheted, de ha csak beleolvasnál egy mangába, nem hajtanak el Kazahsztánig, hogy gondolkozz el az életedről, hagynak, hadd művelődjön a gyerek bármeddig. Gyakorlatilag lehetetlen úgy bemenni egy konbinibe a nap bármely szakában, hogy ne álljon egy, de inkább 4–5 ember az újságosnál, miközben képregényt olvas. Mennyország!
És hát a kaják… Sajátmárkás bentókból áll a kerítés, rántott húsok, halak, sushik, tészták, japán curry, főtt finomságok a pultnál, gőzölt, húsos gombócok (butaman) a kasszánál. Mi kellene még? Biztos van. És akkor ugye a kiszolgálás. Legutóbbi, hosszú itt tartózkodásom után, mikor volt időm hozzászokni a minőségi bolti kedvességhez, az első utam egy kispesti Nemzeti Dohányboltba vezetett energiaitalért. Lehet elégedetlenül csóválni a fejet, egészségtelen, köpd ki, kisfiam, akkor már inkább gyúrjál, de a hazaút nehézségei miatt legalább annyira voltam fáradt, mint egy jólszituált lány két hét dubajozás után. Az hagyján, hogy az odabenti sötétben gollamszerűen gubbasztó eladó vissza sem köszönt, de rám sem nézett a benntartózkodásom alatt, azt meg várhattam, hogy megköszönje a vásárlást, és tulajdonképpen a kedvességének köszönhetem, hogy nem szerzett egy evőpálcikát, amit beleállított volna a hátamba.
Eközben Japánban: ha belépsz a boltba, az a minimum, hogy bármelyik szembejövő dolgozó üdvözöl. Akár többször is. Ezek után arra sincs szükség, hogy mosolyogjanak. Megveszed, amit szeretnél, ha nem találod, segítenek. Ha nem tudsz japánul, és ők sem angolul (tehát alaphelyzetben) marad az activity, de megoldjátok. A kasszánál, bármiért is mentél a konbiniba, gyorsan elintézitek a pénzügyeket, majd szatyorba kerülnek a termékek, innivalóhoz szívószál, kajához kanál vagy pálcika, melegítés, mazsorett csoport, meg amit akartok, aztán megköszönik a vásárlást, és elégedetten távozol.
Szóval vegyük át még egyszer: olyan emberekről van szó, akik finoman szólva sem keresnek jól. Nincsenek a társadalmi ranglétrán előkelő helyen. De nem röhögnek ki, amikor nem beszélek a nyelvükön. Megoldják. Megoldjuk. Aztán egymásra mosolygunk, talán még egy szivárvány is kirajzolódik az égen, vagy egy Hello Kitty, meg a boldogság kandzsija. Az a minimum, hogy te, mint fizetővendég, a legtökéletesebb kiszolgálást kapd. Ez a kínálatra is ugyanennyire áll. Non-stop beeshetsz egy konbiniba, a kisboltba, ahol a mosóportól a főtt ételig, és a már emlegetett szolgáltatások mindegyikéig mindent megtalálsz. Bármikor. Bárhol. Bárkinek. Az alpáriság pedig szóba sem kerülhet. Konbinit minden magyar utcasarokra!