Ezekkel a kajákkal komoly izomtömeget szedhetsz magadra a téli hónapok alatt

Sokak számára az év ezen időszaka a féktelen zabálásokról, a szeszről, a süteményekről és a tunyulásról szól. Ha azonban te ilyenkor is képes vagy komolyan venni az edzést, és zsír helyett izmot akarsz magadra pakolni, adunk hozzá pár tippet.

Az ugyanis nyilvánvaló, hogy hiába gyúrsz keményen a téli hónapok alatt is, ha a konyhában ez nem párosul odafigyeléssel, elmaradnak a várt eredmények. Emellett azzal is számolni kell, hogy ha nyárra jó formában akarsz lenni, akkor nem elég áprilisban ráfeküdni a projektre. Éppen ezért mi azt tanácsoljuk, hogy ilyenkor is toldd neki keményen a teremben, aztán otthon építsd be az étrendedbe az alábbi ételeket:

1. Tojás - nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy a tojás mennyire kiváló és komplett étel, amit ráadásul sokféleképpen és könnyedén el lehet készíteni, és még finom is. Mivel egyetlen tojásban nagyjából 6-7 gramm fehérje található, ha betolsz belőle párat reggelire, máris fedezted a napi szükségleted körülbelül negyedrészét.

2. Sovány marhahús - a marhahús fogyasztásának egyik legnagyobb előnye, hogy természetes forrása az izomépítő kreatinnak. Ha már úgyis unod a csirkét, a sovány marhahús kiváló alternatíva lehet.

3. Cottage cheese - sokan keverik a túróval, pedig nem az. A cottage cheese a túrónál selymesebb, apró golyócskákból áll, ám a mi szempontunkból most azért fontos, mert kiváló fehérje- és kalciumforrás.

4. Lazac - amellett, hogy jól elkészítve hihetetlenül finom, még egy csomó fehérjét is tartalmaz, ráadásul a benne lévő omega-3 zsírsavak nemcsak az izmaidra lehetnek jó hatással, hanem az ízületeidre és a szívedre is.

5. Mogyoróvaj - nem pusztán a gyerekek kedvence, elvégre könnyedén be lehet vinni vele néhány extra gramm proteint és kalóriát, ami a tömegeléshez szükséges.

6. Quinoa - a quinoa (kinoa) a tojáshoz hasonlóan szinte minden tápanyagot tartalmaz, amire az embernek szüksége van, nem csoda hát, hogy a legegészségesebb ételek között tartják számon. A "gabonák anyja" (ahogyan az inkák nevezték) teljes értékű fehérjeforrás, mert tartalmazza az összes esszenciális aminosavat.

7. Olívaolaj - a közismert jótékony hatásai mellett az izomépítésben már azáltal is hasznunkra lehet, hogy simán hozzáad pár extra kalóriát az ételünkhöz, másrészt pedig az egyszeresen telítetlen zsírsav tartalmának köszönhetően a tesztoszteron szinted növekedésében is segít.

(via)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon