A címben nem viccelünk. Elég beteg sztorikat szedtünk össze, melyek elolvasása után a kétség szikrája sem marad benned afelől, hogy valami bűzlik az amcsi-mexikói határvidéken. Azért tolunk néhány hasznos infót is, csak hogy kifújhasd magad két agyeldobás között.

Gyilkosság... csak úgy

Tavaly október elején a segélyhívó diszpécsere a következő bejelentést rögzítette: „Épp most lőttem agyon az anyámat és a testvéremet.” Sajnos ezúttal nem telefonbetyárkodásról volt szó. A diszpécser 25 percig tartotta szóval a bejelentőt, majd felszólította, hogy a kezét felemelve lassan menjen ki a kertbe, mert a sheriff már a ház előtt várja. A 17 éves Jake Evans egy revolverrel végzett édesanyjával és 15 éves húgával aledói otthonukban. A jó tanuló, rendezett családi életű fiatal magyarázata mindenkinél kicsapta a biztosítékot.

„Fogalmam sincs. Azt hiszem, eléggé gonosz vagyok, vagy valami ilyesmi” – válaszolta arra a kérdésre, hogy miért végzett családtagjaival. „Azért használtam pisztolyt, mert nem akartam nekik fájdalmat okozni. Még csak mérges sem voltam rájuk. Az egész csak úgy megtörtént. Azt hiszem, már régóta tervezgettem a dolgot. Olyan fura ez az egész.” Elmondta azt is, hogy még soha nem követett el semmilyen erőszakosságot és ezért egy kicsit tart attól, hogy ezután rémálmai lesznek. A nyomozás a mai napig nem adott magyarázatot a borzalmas tettre. A videóban meghallgathatod Jake Evans bejelentésének hátborzongató felvételét. (Szóltunk, hogy kemény lesz.)

Három film, melyet Texasban történt valódi gyilkosságok inspiráltak

Börni, az eszelős temetős (2011)
Ifj. Bernhardt Tiede 1996-ban agyonlőtt egy 81 éves gazdag özvegyet, majd a holttestét egy mélyhűtőbe rejtette. Később bevallotta tettét és elmondta, hogy már képtelen volt elviselni idős élettársa állandó vegzálását.

Texas gyilkos földjén (2012)
A hetvenes években több mint harminc fiatal nő és leány holttestét találták meg az Austin és Galveston közötti hatalmas lakatlan területen. A gyilkost soha nem kapták el.

Henry: Egy sorozatgyilkos portréja (1986)
Henry Lee Lucas Amerika egyik legismertebb sorozatgyilkosa. Texasban ítélték halálra, amit végül életfogytiglani szabadságvesztésre módosítottak. Végül természetes halállal távozott az élők sorából.

Melák éhes

Texasban nem csak tacóval és csirkeszárnyakkal tömik magukat az emberek, hanem olykor kevésbé szokványos fogásokkal is kiegészítik a mexikói és amerikai konyhaművészet kínálta kulináris élvezeteket. 2013 júniusában például egy wacói lakos, bizonyos Michael Daniel egy kis kábítószerrel szerette volna feldobni unalmas csütörtök estéjét, ami össze is jött volna, ha szegény Mike-nak nem kezd el pokolian korogni a gyomra. Mit lehet tenni, ha az ember éhes, de a frigó üres, a spájzban pedig csak egy rémült keresztes pók néz vissza a kopogó szemekre?

Nem biztos, hogy a srác pont a legjobb megoldást választotta. Ahelyett, hogy diszkréten elkorzózott volna a legközelebbi éjjel-nappaliba, ő átrohant a szomszédba, ahol leteperte a békésen tévéző famíliát, majd ugatva üldözni kezdett egy másik szomszédot, végül elkapta annak ölebét és... nos, megette. Igen, úgy szőröstül. Ezután békésen bevackolt egy veranda alá, ahol szunyókálni kezdett egészen addig, amíg egy riasztott hatósági közeg fel nem ébresztette.

Gyilkossági statisztika = semmi extra

Bár a filmeket alapul véve az ember azt gondolná, hogy Texasban mindenkinek van legalább kettő láncfűrésze a fészerben arra az esetre, ha fel kellene trancsírozni néhány bajba jutott tinédzsert, a szürke valóság az, hogy a rodeók hazája amerikai viszonylatban igencsak békésnek mondható. A statisztika szerint ebben az államban 2011-ben 100 ezer lakosra csupán 4,4 gyilkosság jutott, ami az összesített listán csak a 23. helyre volt elég.

Viktimológia haladóknak

A most következő sztori tökéletes példája annak, amikor valaki rossz helyen, rossz időben, rossz emberrel akar rossz dolgot csinálni. 1994-ben egy színész Dallasban forgatott éppen egy galaktikus sikerű sorozatot, amikor az egyik forgatási nap végén a szállodájából rövid sétára indult a városba. Egy sötétebb utcába fordulva két rablóval találta szembe magát, akik kést rántottak és a társadalmi igazságtalanságok orvoslása jegyében követelték az illető zsebeinek tartamát. Végül úgy alakult, hogy pénztárca és telefon helyett mindketten nyílt alkarcsonttörést kaptak az áldozattól, a rendőrök pedig röhögve kérdezték tőlük: „Nem tudtátok, hogy ki ez az ipse?”

Az ipsét ugyanis Chuck Norrisnak hívták, akivel a fenti történet a Walker, a texasi kopó forgatása idején esett meg, és erről maga számolt be Against All Odds című önéletrajzi könyvében. A sztori igazságtartalmát természetesen mi sem vonjuk kétségbe, hiszen ez felérne egy istenkáromlással. Texas tehát az az állam, ahol egyesek még azt sem tudják, hogy ki az a Chuck Norris. Van még kérdés? (Tényleg van valami ebben a suttyó-dologban.)

Rangerek

Az igazságszolgáltatás egyik leghatékonyabb formája Texasban a rangerek intézménye. Ez Észak-Amerika legrégebbi ma is működő bűnüldöző testülete, melynek tiszteletbeli tagjai Chuck Norris és John Wayne. Illetékességi területük az egész államra kiterjed, mely tény – tekintve, hogy Texas az USA (Alaszka után) második legnagyobb állama – igazán elismerésre méltó.

Profi terv, profi kivitelezés

2007 júliusában a texasi North Richland Hillsben két naplopó elhatározta, hogy megcsinálják az évszázad balhéját. A bűnügyi legendáriumba nem bankrablással, sikkasztással vagy netán csalással akartak bekerülni; ennél ők sokkal eredetibbek voltak és kinézték a helyi biztonságtechnikai boltot. Egy kellemesen meleg nyári éjszakán aztán felfeszítették a bolt ajtaját, két szemeteszsákot teletömtek térfigyelő kamerákkal és riasztókkal, majd távoztak. A mesteri bűntényt 1 perc 15 másodperc alatt hajtották végre és tízezer dollár értékű zsákmányra tettek szert. A terv csupán egyetlen ponton hibázott.

A bűnözőzsenik sajnos nem vették észre, hogy a kamerákkal kitapétázott üzletben nem kevesebb mint tizenhét felvétel készült róluk, miközben a biztonságtechnikai bemutatóterem tizenkét riasztást küldött szét a környék összes rendőri szervének. A felvételeken az is tisztán látszott, ahogy a két mestertolvaj behuppan egy jól leolvasható rendszámú autóba, mely a nyilvántartásokban az egyikük nevén szerepelt. Még akkor sem hagyta el őket a bűnözői zsenialitás, amikor másnap kedves egyenruhások ágyba vitték nekik a reggelit; tagadták az egész balhét.

Halálbüntetés

Mint ismeretes, Texasban még ma is van halálbüntetés, melyet méreginjekcióval hajtanak végre. A törvény ezzel kapcsolatban meglehetősen szűkszavúan fogalmaz, hiszen csupán annyit határoz meg, hogy a méreg „intravénás injekció, mely halálos dózisú méreganyagot tartalmaz”. Ez a gyakorlatban három dózisból áll; az első nyugtató hatású, a második izombénító drog, melynek következtében leáll a légzés, a harmadik pedig megállítja a keringést. A koktél körülbelül 86 dollár költséget ró az államra.

Én kicsi pónim

Azt mindenki tudja, hogy Texasban szeretik a lovakat. A naplementébe ellovagoló Stetson-kalapos cowboy akár az állam címere is lehetne. A 29 éves Andrew Mendoza ezt a szeretetet egészen új szintre emelte. Írásos vallomásban – itt el is olvashatod, ha van hozzá gusztusod – osztotta meg rövid, de velős sztoriját a rendőrséggel. Egyik este otthon ücsörögve várta barátnője hívását, ám a mobilja nem igazán akart csörögni. Elhatározta, hogy ha a kedvese nem hívja fel este 11 óráig, akkor – idézzük – lerendezi a szomszéd lovát.

Úgy esett, hogy végül az éjfél már a pajtában találta Andrew-t. Arról nem szól a sztori, hogy a srác mit szívott az eset előtt, de azt vallotta, feltett szándéka volt, hogy gyereket csinál sörényes partnerének. Arról is meg volt győződve, hogy a légyottból egy igazi lovasember fog születni. Vallomása végén azért tanúsított némi megbánást és elmondta, hogy ez volt első és utolsó alkalom, hogy elkövette ezt a csúfságot. Mit mondjunk még? Texas.

Gyogyós texasi törvények, mert miért ne?

- A bűnözőket törvény kötelezi arra, hogy minden bűncselekmény elkövetése előtt 24 órával szóban vagy írásban figyelmeztessék a sértettet a cselekmény részleteiről.
- Dallasban tilos anatómiailag pontos vibrátorokat tartani vagy árusítani.
- LeForsban tilos álló testhelyzetben egyszerre három kortynál több sört inni.
- Austinban tilos drótvágó ollót zsebben hordani.
- Borgerben tilos közterületen konfettit szórni.
- Galvestonban tilos bármilyen támadó jellegű mozdulatot tenni (pl. ökölrázás) bármilyen nyilvános rendezvényen.
- Jasperben a kutyákat mindig pórázon kell tartani.
- Richardsonban tilos vezetés közben U kanyart venni, helyette a megfordulást Y fordulóval kell megoldani.
- Temple-ben a tetten ért szekértolvajokat elméletileg a mai napig fel kell akasztani.
- Egész Texasban tilos emeleti hotelszobából bölényre tüzelni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés