Nagyon pörög az élet mostanában Észak-Korea körül, viszont máshogy, mint ahogy azt eddig megszokhattuk. Nemrég a rezsim nagyvezíre történelmi látogatást tett Kínába – először hagyta el az országot azóta, hogy átvette annak vezetését –, azután, hogy ugye sportolókat küldött a dél-koreai téli olimpiára. Ja, és az is napirenden van, hogy Trumppal is egy asztalhoz ül. Őrület, mi? Mondjuk inkább ez, mint az atomháború.

Nemrég pedig dél-koreai popsztárok léptek fel a phenjani nagyszínházban, ilyenre pedig 13 év óta nem volt példa – de hiába is volt azelőtt valamivel rendezettebb a két ország viszonya, az észak-koreai vezetők addig se voltak hajlandóak megnézni a dél-koreai fellépőket. Kim Dzsongun és felesége azonban most megtörte a jeget, és tiszteletét fejezte ki a színházban.

Mi folyik itt, emberek? Talán az idegenek elrabolták a nép egyszerű, kicsiny rakétafiát, és egy másikat küldtek vissza helyette?

Dél-koreai fellépők 13 év után léphettek be a phenjani nagyszínházba

Mondjuk abban van valami ráció, hogy ha a földönkívüliek valóban embereket rabolnak el közülünk megfigyelés, tanulmányozás és kísérletezés céljából, akkor nem Pataki Attilákkal kezdenek. Mi is inkább Kimre szavaznánk, van ebben valami extra, perverz pikantéria, mert hát milyen lenne már az ő fejébe belenézni? Főleg, mióta megtudtuk, hogy természetfeletti erővel bír. A történet továbbá azért is bizarr, mert a nagyvezírnek látszólag elnyerte a tetszését a fellépők produkciója, amely lényegében

a nyugati showelemekkel tarkított K-pop stílust hozta a színpadra – ez a koreai popzene pedig elektronikus, hiphop, pop, rock és R&B alapokon nyugszik, szóval egy cseppet eltér a dzsucse ideológiai alapjaitól.

Észak-Koreát többen is a világ legszörnyűbb helyeként emlegetik – nem véletlenül. A hátborzongató közállapot „konzerválódásának” fő oka a dzsucse ideológián alapuló államrendszerben keresendő: a központosított politikai és katonai erő kint, a mindennapokban, a rendszer tudatkontroll-gépezete pedig bent, a „fejekben” tesz folyamatosan rendet. Az alapvető emberi jogokat nem tartják tiszteletben, mintegy féltucatnyi kényszermunkatáborban nagyjából 200 ezer polgár sínylődik, és ez az a hely, ahol egy gyermek (puszta meggyőződésből és kötelességtudatból) beárulja a munkatáborból szökni készülő anyját és bátyját, majd jutalmul végignézheti a kivégzésüket. Az itteni embereknek semmilyen valós ismeretük nincs a külvilágról, egy a hatalom által megkreált álomvilágban élnek. George Orwell 1984 című sikerregényében leírt szavai tökéletesen körvonalazzák a jelen rideg és kegyetlen észak-koreai valóságát:

Amíg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, s amíg fel nem lázadtak, nem ébredhetnek öntudatra.”

Így tolták a show-t:

A fellépéssel egyébként a dél-koreaiak viszonozták részben azt, hogy Észak-Korea elengedte sportolóit a pjongcsangi olimpiára, továbbá jelzésértéke is van, amely a két ország kapcsolatát tovább erősítheti – hiszen ne feledjük, a téli olimpián már közös hokicsapatuk is volt.

Azután, hogy pár hónapja még oda-vissza történtek a kísérleti hadgyakorlatok és robbantgatások egymás elrettentésére, ez bizony nagy dolog.

Persze esélyes, hogy Kim csupán diplomatikusan viselkedett az előadók meghívásával, valamint azzal, hogy megjelent a színházban, és az is csupán egy megfontolt taktikai lépés részéről, hogy nyitni kezdett a déli testvérek, valamint nyugat felé – kínai látogatás, esetleges Trump-találkozó –, de ez a temperamentumi és stratégiai pálfordulás akkor is rémisztően bizarr, hiszen a kimértség, a konfliktuskezelés, valamint a nyugathoz való közeledés sem volt jellemző rá, ő inkább az a durr-bele-balázs figura volt, aki tűzzel-vassal küzdött az imperializmus ellen, valamint kényszermunkatáborral, kivégzéssel vagy rakétával „jutalmazta” az embereket.

Kim Dzsongun reakciója a látottakra:

Persze illúzióink nincsenek afelől, hogy ez valószínűleg csak parasztvakítás, mert az országot működtető rendszer – amelyik szellemi és fizikai szabadságától megfosztja, manipulálja, éhezteti és sanyargatja polgárait – lényegében ugyanaz marad, de ha már csak egy hajszállal is jobbra fordulnak a dolgok, már azért is hálásak lehetünk. Főleg, hogy hónapokkal ezelőtt még sokan atomháborútól tartottak, és nem alaptanul.

Ez is érdekelhet:

(forrás: The Strait Times, Reuters, The Guardian)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés