1994-ben a Legfelsőbb vezető 82 éves és volt, és ideje java részét a Kim Ir Szen Hosszú Élet Intézet orvosaival és nővérkéivel töltötte. Ezt az intézetet a fia alapította, hogy Korea Napja minél tovább maradjon életben. Egy forró júliusi napon azonban a szíve feladta, és az egykori partizán meghalt.
A temetésnek megadták a módját, kétnapos volt, július 19-re és 20-ra tervezték. Kétmillió ember állt sorfalat a főváros utcáin, miközben a koporsó, amit egy Cadillac tetején vittek, elgurult végső nyughelyére: a Kumuszan palotába, amelyet Kim Dzsongil emlékhellyé és mauzóleummá alakított át.
Az emberek eleinte önként mentek az utcára, de idővel elvárták tőlük, aki pedig nem gyászolt elég meggyőzően, azt az inminban, a népi rendőrség vonták kérdőre (ami azt jelentette, hogy jó eséllyel egy átnevelő táborban kötöttek ki családostul.)
„Nagy vezető! Ez tényleg igaz? Hogy hagyhatsz itt bennünket?”
Észak-koreai riporter kifakadása a temetésről készült közvetítés során
Kim Dzsongil bemutatott egy propagandafilmet, amely azt állította, hogy a Nagy vezető abban az esetben feltámadhat, ha elég keményen gyászolnak érte.
Ez pedig egy ritka fotó, amin egy teniszlabda méretű tumor látszódik a tarkóján. Ó, és most látjuk, hogy ki áll mellette!
A poén, hogy hét évvel később, 2011-ben ugyanaz a bemondó jelentette be a fia, Kim Dzsongil halálát, és ugyanezt a nyakkendőt viselte. Akkor is nagy volt a szomorúság.
De ez már egy másik történet, de el fogjuk mesélni azt is.