A roppant fineszes egyetemistát Jefferey Michaelnek hívják és a Thompson Rivers University növendéke a gyönyörű Brit Columbiában. A rettentő borsos kollégiumi árak enyhítése érdekében a találékony srác úgy döntött: megépíti a saját jurtáját a természet ölén.

Jefferynek nem ez az első alternatív lakhatási projektje: lakott már agyagházban és geodéziai dómban is.

„Nagyon érdekel a nomád életmód, és szeretem a kör alakú otthonokat. Úgy gondolom, hogy minél több időt és energiát fektet az ember a saját otthonának megépítésébe, annál inkább a sajátjának érzi majd.”

A srác csupán havi százötven dollárt fizet az apró földterületért, amit egy kifutópálya tövében bérel, az egyetemhez közel. Kanadában a kollégium ára egy évre átlagosan háromezer és nyolcezer kanadai dollár között mozog, így a srác még a jurta anyagárával együtt is roppant jelentős összeget spórol. A telefonját és a laptopját egy helyi kávézóban tölti fel, a jurtában ritkán használja a tűzhelyet és a villanyt, hogy ezeket a költségeket is a minimumon tartsa. Emellett saját elmondása szerint, amit a leginkább szeret a nomád életmódban, az a természet tapintható, csodálatos közelsége.

Azt nem tudjuk, hogy milyenek Jefferey egyetemi jegyei, de az biztos, hogy leleményességből csillagos ötösre teljesített.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés