A hanyatló nyugat ópiuma
Az interjú azzal ért véget, hogy bevallotta: nem ilyen beszélgetésre számított. Azt gondolta, hogy férfimagazinként majd szexre és intim részletekre leszünk kíváncsiak. Mi nem olyanok vagyunk, mondtam, de ha gondolja, szívesen meghallgatjuk. (Ez természetesen csak amolyan tréfa volt, szerencsére Áginak van humorérzéke.) Hogy egy klasszikust idézzek: Hagyjuk meg az erotikát a hanyatló nyugat ópiumának! Őszintén szólva, tőle sem azt kaptam, amire számítottam, de ne szaladjunk ennyire előre!15 perc hírnév
Az interjú előtt két órával Ági hivatalos Facebook profilja a TV2 aktív című műsorára hívta fel a figyelmet. A nagyívű bejátszás arról szólt, hogy „miképpen filmezik magukat nyaralás közben a sztárok?”, és két „nagy kaliberű” egyéniség mellett Ági is feltűnt.
Világ Miss Universe-i, egyesüljetek!
Tavaly is indult az ország legkomolyabb szépségversenyén, akkor az első tízig jutott, idén viszont már sokkal határozottabb volt: nem bújt el a kamerák elől, és ha kellett, megragadta a mikrofont. November közepén lesz a nemzetközi döntő, ahol a világ Miss Universe-i egy hónapra összegyűlnek, hogy eldöntsék, ki a legszebb a vidéken. Egyelőre három helyszín lehetséges: Chile, egy afrikai ország, vagy a Dominikai Köztársaság – Ági erősen reméli, hogy az utóbbi lesz a favorit. A felkészülés részeként fejleszti az angoltudását (cél a felsőfok), sok edzéssel, futással (heti 3-4 alkalom a Margitszigeten) és tornával próbálja formában tartani magát, a képek alapján megállapíthatjuk, hogy egyelőre nincs oka aggódni.
Hajdúpéterezünk
A szépségversenyt az elmúlt két évben a Hajdú Péterhez köthető Frizbi Entertainment Kft. (is) jegyzi, akinek egy megnyilatkozása kapcsán a „nemzet könyörtelen lelkiismerete”, Puzsér Róbert a „vérszomjas”, „gyomorforgató” és „populista” jelzőket emlegette. Mi ugyan nem mennénk el ilyen messze, de meg kell kérdeznünk, hogy egy tízes skálán mennyire tartja rossz fejnek az ellentmondásos népszerűségnek örvendő személyiséget. – Nekem nem tűnt rosszfejnek, de tényleg! – vágja ki magát Ági. – Három-négy alkalommal is eljött a táborba a felkészülésünk alatt, és mindig kedves volt mindenkivel. Szimpatikus, érdeklődő, segítőkész volt, figyelt arra, hogy mindenünk meglegyen.Ági, mint a vágy nem is annyira titokzatos tárgya
Botrányos királynők
Tavaly Szunai Linda, a verseny győztese igazi neveletlen hercegnőként keményen összerúgta a port a szervezőkkel, nem fogadta meg a hivatalos fodrász, Zsidró Tamás tanácsait és Makány Márta ruháit is gagyinak titulálta. Freire Szilvia, a 2008-as Miss World főleg egy szerencsétlen tetoválás miatt marad emlékezetes. Sokak szerint az ilyen versenyek szervezői jobban tennék, ha nem engednék megszólalni a versenyzőket, mert alkalomadtán elképesztő dolgokkal képesek előállni.
Kutya, madár, nő
Az első szépségversenyt 1854-ben rendezték az Egyesült Államokban, és kevesen tudják, de egy híres cirkuszi vállalkozó, P.T. Barnum rendezésében jött létre. Apró szépséghiba, hogy az idea annyira nem nyerte meg a prűd nagyközönség tetszését, hogy a tömeg tiltakozása miatt a versenyt nem lehetett megtartani. Nem mellékesen Mr. Barnum korábban kutya-, kisbaba és madárszépségversenyt is tető alá hozott már.Szépségverseny retró: Kalifornia, 1930.
Az első és a legfrissebb
Az első magyar szépségversenyt éppen 83 éve, 1929-ben tartották Budapesten, nyertese pedig az akkor 20 éves Simon Böske volt, aki úgy készült a versenyre, hogy életében először kirúzsozta a száját. (A húzás annyira bejött, hogy a párizsi döntőn ő lett Európa szépe.) Összegyűjtöttem azt a pár képet, ami megtalálható róla a neten, és megmutattam őket Áginak. – Tényleg akkor rúzsozta ki magát először?! – mosolyodik el. – Mi már egy picit komolyabban készülünk fel. Érdekes, hogy csak a szája van kihúzva erősen, a szeme nem hangsúlyos. Jópárszor voltam sminkmodell, mivel egy barátnőm sminkes, ott ragadt rám némi tudás. És rövid volt a haja! Ma már elképzelhetetlen hogy valaki királynő legyen ilyen frizurával, pedig mennyivel egyszerűbb lenne az életünk!
Baja vs Szeged
Ági egy créme brülée-t kanalaz nagyon elégedetten, bár ha nem desszertekről van szó, akkor leginkább az olasz tésztákat kedveli. Sokat főz, de azért a pasiját – akivel 4 éve van együtt – is beengedi a konyhába. Bajai lányként szinte minden hétvégén eszik halászlét, és amikor megkérdezem, hogy a szegedi módra elkészítve szereti-e, akkor színpadiasan kikéri magának. – Természetesen bajai módra szeretem! Micsoda kérdés! Ráadásul én sok tésztával eszem, ezért éttermekben néha furcsán néznek rám a pincérek.Férfiak, figyelem!
A férfiakkal kapcsolatban a belső értékekre helyezi a hangsúlyt, alapvető, hogy a férfi okos legyen, de talán még fontosabb a humorérzék. Áginak a magyar férfiak számára is van üzenete. – Ha általánosságban vizsgáljuk a kérdést, a pasikkal kapcsolatban a legfontosabb elvárás a hűség. Nem is olyan régen éppen arról beszélgettünk a barátnőmmel, hogy ma már úgymond „társadalmilag” vállalhatatlan megcsalni a partneredet. Régebben volt egyfajta macsó hangulata, hogy aki hűtlen, arra biztosan tapadnak a nők. Ez persze fordítva, vagyis a nőkre is érvényes, de a lényeg, hogy úgy veszem észre a barátaim, a korosztályom körében, hogy a félrelépés kínosnak számít.
Asztal egy személyre rovatunkban az ország legérdekesebb és legcsinosabb nőiről olvashatsz!
A helyszínért köszönet a mindig remek Pastrami Étterem és Kávéháznak!
Fotó: Tóth István, Konkoly Ági Hivatalos Facebook oldal, Koi Zoltán



















