Krakkói kalandok – Vallás, kultúra, és rengeteg jó sör

Bár nem a főváros, Krakkó minden egyéb szempontból Lengyelország központja. A belváros az utolsó tégláig felújítva, remek tömegközlekedéssel, ingyenes múzeumi napokkal, és barátságos árakkal várja a turistákat. A budapesti meg csak les, hogy így is lehet...

Durván negyven perc. Ha nagyon megtolják a gázkart, harmincöt. Ennyi a felszállás és leszállás közt eltelt idő a Ryanair Boeing 737–800-asával Budapest és Krakkó között. Tudom, sokan szidják az ír céget – még a Budapest Airport segítőkész munkatársai is –, ám a tények leegyszerűsítik a kérdést: engem tizenhatezerért elrepítettek Krakkóba oda-vissza, kézipoggyászostul, és nemhogy késni nem késtünk, de mindkét alkalommal hamarabb landoltunk. A lábtér hiánya pedig nem tényező ilyen rövid úton. Ez nagyon olcsó, főleg, ha összehasonlítjuk a vonattal, ami majdnem kétszer ennyibe kerül, miközben egy tíz és fél órás út.

Bár a reptérről a belvárosba vivő busz ránézésre is sokat látott sofőrje nem az angol nyelv mestere, cigizés közben is lelkesen mutatja az automata működését a spanyol turistáknak. Az automata több nyelven is tud, és ami még fontosabb, működik. A biztonság kedvéért minden csuklós buszon és villamoson is van egy. A közlekedés időkódos rendszerű, a legkisebb választható időtartam pedig negyedóra. Egyértelmű, igazságos, a jegyek pedig nem drágák, így bár tíz nap alatt egyetlen ellenőrrel sem találkoztam, a lengyelek nem bliccelnek. Cserébe persze kapnak is valamit.

Másnap a Visztula partján sétálva a vízben kajakosok, a partján napozók és biciklisek látványa fogad. Az már a túlpartra vezető híd előtt biztosnak tűnik, hogy Krakkóban ma nagyon stimmelnek a dolgok. Ha valaki követi nagyjából a gazdasági mutatókat, tudhatja, hogy a lengyelek igencsak elhúztak nyugati irányba. És mivel ebben sokat segít a rengeteg turista pénze is, tesznek róla, hogy az ide látogatók elégedetten távozzanak.

Jézus minden sarkon

Ennyi templomot ritkán látni egy helyen, de mivel Lengyelország a katolicizmus fellegvára, a dolog nem meglepő. Ám akár vallásosak vagyunk, akár nem, egy napot érdemes rászánni az egyházi épületekre, melyek közül számos történelmi szempontból is fontos. A gótikustól a reneszánszon át a klasszicistáig minden stílus képviselteti magát, a templomokat pedig gyönyörűen felújították, ezzel is sugallva a lengyel egyház erejét. Arról viszont egy percig sem szabad megfeledkezni, hogy a legtöbb helyen a turisták helyett maguk a hívők lesznek többségben, így elvárt a teljes némaság.

A templomok között sétálva persze szép lassan a belvárost is felfedezzük. Az egész nem nagy, és roppant centralizált, gyakorlatilag a főtérről tizenöt perces sétával elérhető a legtöbb látnivaló. Minden szépen felújított, a fontos épületek nagyján ott virít az EU logója, úgy tűnik, itt jó helyre ment a sok támogatás. Ez persze a tömegközlekedésen is látszik: bár a flotta rendkívül heterogén, sok az új busz és villamos a krakkói utakon. Ám egyelőre nincs szükségünk rájuk, egyébként pedig, ha úgy érezzük, eleget gyalogoltunk, ehetünk vagy ihatunk valamit!

Öt hely Krakkóban, ahol érdemes bekapni valamit

Pizza Garden (Konopnickiej 11)

Pont pizzát? Bizony! A Pizza Garden kötelező állomás a Krakkóba látogatóknak. A hely tulajdonosa, Stan Jaworski New Yorkban nőtt fel, és a Grimaldi's-ban tanulta ki a mesterséget. Olasz, görög és persze amerikai ízeket ötvözve olyan pizzákat készít, mint senki más a városban. Tudom, mert próbáltam. Ráadásul nem drága, maga a hely viszont apró, így megesik, hogy várni kell egy asztalra.

Sült kielbasa, vagyis kolbász a piac előtt (Hala Targowa, Grzegórzecka út)

A legendás kék Nysa előtt álló két úriember bőven túl van már az egymilliomodik sült kolbászon. Munkájuk gyümölcse a környéket beborító ínycsiklandozó illat, mely egyaránt hatással van a helyiekre és az arra tévedő turistákra is. A nagy lánggal operáló intézmény még a mozivászonról is visszaköszönt az évek során, így elérve a halhatatlanságot. Nyugdíjasok, tudósok, huligánok, részegek, diákok, nők és űrhajósok mind egy helyen, egy célért: éljen a kolbász!

Zapiekanka a zsidó negyedben (Kazimierz)

Minden idők legjobb részegkajája, amit persze akkor is örömmel elfogyaszt az ember, ha épp nem ittas. A zapiekanka nem más, mint sült bagett sajttal és gombával, és persze extra feltétekkel, ha épp úgy kívánjuk. Előnye, hogy nem csak finom, de laktató és olcsó is, nem csoda hát, hogy éjszakánként sorban állnak érte a helyiek Kazimierz piacterén. A zsidó negyed a belvárostól negyedóra séta, és mivel a legmenőbb helyek többsége itt található, az esti órákban érdemes erre térni.

Cupcake Corner (ul. Brack 4)

Bár jóllakni biztos nem fogunk, ha egy nő kedvében szeretnénk járni, mindenképp be kell térnünk a Cupcake Cornerbe. Mint nevéből is kiderül, itt mini tortácskákat árulnak, vagy ha úgy vesszük, felturbózott muffinokat. Nincs nő, aki ellenállna a csábításnak, de ne aggódjunk: a kínálatban van szalámis is, így mi sem maradunk éhen. A kávéjuk nem rossz, de a berendezés jobb.

BaniaLuka (több helyen is)

Az üzleti modell roppant egyszerű: A kaja nyolc, a pia négy zloty. Ez az italok esetén nyilván kommersz szeszt takar, ám a sör jó, még úgy is, hogy csak négydecis a korsó. Az étel mennyisége sem őrületes, de arra pont elég, hogy megkóstoljuk a pierogit, a lengyelek hússal töltött tésztáját. Egy kis pirított szalonnával megszórva igazán remek! Durván nyolcszáz forintnyi zlotyért tehát elég sokat kapunk.

 

Kultúrlényeknek

Kosciuszko Erődbe inkább a kilátásért, mintsem a történelmi kiállításért mászik fel az ember, de ha már ott van, nyugodtan megijedhet a helikopteréből épp kiszálló II. János Pál pápa viaszszobrától. Az emlékmű vörös téglafalai fölötti hatalmas antennák nem a kémelhárítás eszközei, hanem az egyik helyi rádió stúdiójáé.

Ha körbenéztünk, érdemes a Visztula partján sétálva újra a városközpont felé venni az irányt, és felmenni Wawel várába, más néven a királyi palotába. Bár itt is van múzeum, a sírfeliratok elolvasása is jó program a templomban, hiszen sok az ismerős név. A lengyelek nem csinálnak titkot a közös történelemből, sőt, büszkén beszélnek a magyar szálakról. A vár épülete gyönyörű, és talán épp az teszi azzá, hogy a többszöri átépítés miatt kissé kusza az összkép.

Ha túl sok volt a várban a kínai turistacsoport, a város legöregebb utcáján át eljutunk a főtérre, ahol végre ihatunk egy túlárazott kávét a piac csarnokának teraszán. Ha körbenézünk, rögtön a sarkon megpillanthatjuk a város legrégebbi templomát, a túloldalon pedig a legendás Szent Mária bazilikát, melynek tornyából minden órában a dallam vége előtt elhaló trombitaszó emlékeztet arra a hírnökre, akit lenyilaztak a mongolok a város támadása során.

Ám e templom tornyai más okból is érdekesek: a legenda szerint eltérő magasságuknak az az oka, hogy egy testvérpár külön kezdte építeni őket, ám miután az egyiké nagyobb lett, testvére féltékenységből végzett vele. Őt ezután a bíróság küldte halálba, majd folytatván az építkezést, végül mégis a megölt testvér tornyát húzták magasabbra. Bárhogy is, a bazilika a főtér legérdekesebb épülete.

Ma már nehéz elhinni, de pár éve az egész teret felásták a régészek, a középkori város emlékeit kutatva. A hatalmas műveletről itt látható remek panorámakép, eredménye pedig az, hogy ma egy komplett múzeum van a tér alatt, mely az eredeti falak között vezet végig Krakkó történelmén. A kiállítás területén a régészeti leleteken túl a trágyaszag repít vissza a középkorba, egész hatásosan.

Ugorva az időben, a második világháború eseményeinek lengyel fejezetét mutatja be Schindler gyára, mely minden hónap második hetétől kezdve hétfőnként ingyenesen látogatható Krakkó volt ipari negyedében, Zabłocieben. A zsidók deportálása, a munkatáborok és a gettósítás történelmi emlékeinek gyűjteménye ez, megrázóan sok tárgyi emlékkel.

Ha úgy érezzük, ideje vidámabb témák után nézni, ugorjunk át a szomszédos MOCAK-ba, mely tavaly nyílt, és a modern művészetek múzeuma. Itt a keddek ingyenesek, érdemes úgy időzíteni, hiszen ez a legjobb módszer a spórolásra. A fém, üveg és nyersbeton házasságából született épületben gazdag kollekció várja az érdeklődőket, főleg lengyel művészek munkáival. Természetesen minden információ elérhető angolul is, csakúgy, mint Krakkó összes egyéb múzeumában.

Ha a művészetből is elég, benézhetünk a Közlekedési Múzeumba, ahol a régi villamosokon túl a lengyel autóipar csodáit is megvizsgálhatjuk, a gyerekeket pedig interaktív játékszoba várja. A krakkói buszokról szóló kiállításból az is kiderül persze, hogy szemben a hazai buszokkal, a magyar Ikarusok igazán jól bírták a strapát. Ettől függetlenül ők 2007-ben leselejtezték az utolsókat is.

És ha már belekezdtünk a közlekedésbe, folytassuk is azzal! A Lengyel Repülési Múzeumhoz ugyan villamosozni kell egy kicsit a lakótelepek között, ám ha megtaláltuk, kárpótol a hidegháború egy apró, lendületesen rohadó darabjával. Míg a repülés korai éveiből származó, gyönyörűen restaurált gépek a hangárokban pihennek, a régi vadászgépek többsége a szabad ég alatt pusztul. Itt-ott lógó kábelek, repedt üvegek, és persze a rakéták semlegesítéséről biztosító feliratok. A számos szovjet, amerikai, svéd, angol és olasz pusztító között mindenki hamar megtalálja a kedvencét. Az enyém mégsem közülük került ki; bemutatom a PZL M–15 Belphegort! NATO-fedőneve nincs, mivel mezőgazdasági gép. Egyben a legviccesebb, amit valaha láttam:

A világ egyetlen sugárhajtású permetezője egyben a világ leglassabbja, valamint az egyetlen dupla szárnyas gépe is ezzel a technológiával. Mivel egyáltalán nem bizonyult gazdaságosnak, csupán 175 darab legyártása után lehúzták a rolót. Kizárólag a Szovjetunióban vetették be, a gazdák legnagyobb örömére. Hát, ilyenekért érdemes múzeumba járni!

Ha úgy érezzük, mindent érdekességet kipipáltunk a krakkói múzeumok listájáról, ideje buszra szállni, és ellátogatni a wieliczkai sóbányákhoz. Vagy nem. Utólag belegondolva, inkább nem. A jegy ugyanis nagyon drága, és bár háromórás túrát ígérnek, a valóságban alig egy óra alatt végig lehet menni a kijelölt útvonalon. Szabad mozgás nincs, ez nem olyan, mint a parajdi sóbányák masszív csarnokai. Persze szép, az ácsmunka pedig minden tiszteletet megérdemel, de összességében nem több, mint a nyugati turisták módszeres lehúzása. Menjünk inkább a hegyekbe!

Hegylakók

Zakopanéba elvileg két óra a buszút Krakkóból, gyakorlatilag viszont három, hála az örökös dugóknak. Ráadásul ha a városba érünk, még nincs vége, hiszen csak magánbuszokkal jutunk fel a nemzeti park bejáratához. Mivel Lengyelországban liberalizálták a volánközlekedést, mindenütt Mercedes kisbuszokba futunk. Az ár mindenkinél ugyanaz, percek alatt megtelik a busz, Szűz Mária a műszerfalon, indulhatunk. Rá egyébként majd visszafelé lesz szükség, mikor a sötétben majdnem elkaszálunk egy megtermett őzbakot.

Morskie Oko, azaz a tengerszem felé a halott fenyők ellenére sem túl vadregényes az út, aszfalttal, korlátokkal, és megfelelő mennyiségű mobil vécével, ami elsőre furán hangzik egy erdőben, de tekintettel a kirándulók számára, egyáltalán nem hülyeség. Ettől függetlenül túlzás lenne azt állítani, hogy könnyed a séta felfelé, de a tengerszem látványa (és a faházban kapható sör) mindenért kárpótol. A víz kristálytiszta, süt a nap, az embereknél pedig csak a tó pisztrángjai örülnek jobban az egésznek.

Ám a tömeg elől ideje tovább állni. Több ösvény is vezet a jóval magasabban fekvő öt többi tóhoz, mi pedig azon indulunk el, ami saccra még belefér a napba. A terep kemény, hibázni pedig nem érdemes a hatalmas sziklák közt, mert törött lábbal innen maximum a helikopter visz le. Már olyan magasan vagyunk, hogy csak alacsony bokrok és fű alkotják a növényzetet, no meg persze áfonya, amit itt még nem legeltek le a többiek. Útközben találkozunk más kalandorokkal is, akik többségén azért látszik, nem gondolták át teljesen ezt a projektet.

A gyönyörű táj látványa sem feledteti, hogy telik az idő, mi pedig még mindig nem látjuk a végét. Izzadság, áfonyák és egyre nagyobb sziklák után elérjük a durván 2100 méteres csúcsot, és bár világos, hogy a többi tóhoz már nem érünk le, az élmény megér minden fáradságot. Ha minden igaz, vész esetén a középső, szívecske alakú apró tó melletti menedékházban kapnánk szállást, de ezúttal nem szorulunk rá. Lefelé nehezebb, mint felfelé, a turistabarát aszfaltos résznek pedig mintha sosem lenne vége. Aztán feltűnik egy busz lámpája, mi pedig elérjük az egyik utolsót Zakopanéba. Az őz megússza, és ami a krakkói járatot illeti, mi is, mert hat percen múlt, hogy elértük. Természetesen a utolsót.

Ilyen kalandok után jól esik az utolsó krakkói söröm. Említettem már, hogy itt majdnem mindegyik legalább hatszázalékos?

(A szerző fotói)

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Három remek őszi túra a hosszú hétvégére

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon