Beolvadni Berlinben – Programok, amikre nem biztat az útikönyv

Németország fővárosa trillió kiváló programmal és látnivalóval kecsegtet, csak a legfontosabb turistalátványosságokkal el lehet tölteni öt-hat kövér napot, de talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy itt is akkor kebelezhetjük be a legemlékezetesebb pillanatokat, amikor megpróbáljuk kicsit a helyiek életét élni. Az alábbiakban túllépünk az amúgy kétségkívül megkerülhetetlen (szó szerint, hiszen a város szinte minden pontjából látszódik) tévétornyon és a Brandenburgi kapun, és kicsit közelebb merészkedve a város pulzáló eredetiségéhez olyan programpontokat ajánlunk, amilyeneket nem feltétlenül hirdetnek a útikönyvek.

1. Tempelhof repülőtér

Mi a buli egy brutális kiterjedésű, fűvel és betonnal borított sík terepben? Így önmagában semmi, sőt, halálosan unalmasan hangzik, de ha betesszük a lábunkat erre a közel hárommillió (!) négyzetméteres területre, látni fogjuk, hogy a helyiek ezt egészen másként gondolják.
A négy éve bezárt repülőtérre – ami már azzal az abszurd ténnyel is kuriózumnak számított, hogy a város közepén építették meg a húszas években – hétvégenként kirajzanak az emberek, és szabadidős tevékenységeknek hódolnak, a passzív fűben hempergéstől a nagyon aktív gurulós szörfölésig. A kite-osok víz nélküli paradicsoma ez, hiszen a szél itt jó erőre tud kapni, de csupán bringával végiggurulni a két kilométeres kifutópályán is olyan élmény, amit eredendő bűn kihagyni, ha erre járunk.

2. Szavazz a combodra!

Ha már a két keréknél járunk: Berlin tömegközlekedése párját ritkítja, mi mégis azt mondjuk, jobbat nem is tehetünk magunkkal egy kerékpárkölcsönzésnél. A várost eleve keresztbe-kasul szelik a bringasávok, még a szocialista realizmus behemót sugárútján, a Karl-Marx-Allee-n is tökéletes biztonságban érezhetjük magunkat, meg úgy általában mindenhol – nyilván nem véletlenül láttuk a technóceleb Paul Kalkbennert is tekerni az egyik forgalmas úton. A Lile Bikes az egyik legolcsóbb kölcsönző (az első nap nyolc, aztán naponta csak plusz öt euró), termetes, de überkényelmes holland típusú bringákat bérelhetünk, ráadásul még az egyik üzletvezető is magyar.

3. Vacsora és punkkoncert foglaltházban

Jól jegyezzük meg a városnegyed nevét: Friedrichshain-Kreuzberg. Arról ismerjük meg, hogy a házfalak rogyásig vannak dekorálva – néha antikapitalista kinyilatkoztatásokkal, néha meg olyan street art-művészek kéznyomával, mint a méltán híres Blu –, ahol a legmagasabb az arabok, törökök, feketék és a bohém művészek aránya, ahol az ellenkulturális hatások a német zöld párt malmára hajtják a vizet, és ahol a legjobban érezheti magát az ember, ha akarja. Például az egyáltalán nem barátságtalan punkok által lakott foglaltházakban, ahol fotózni ugyan nem engednek, de belefuthatunk úgynevezett VoKübe (éttermek kidobásra ítélt alapanyagaiból főzött közösségi vacsora, ami hajléktalanoknak ingyen jár), és akár egy jó kis rendszerellenes koncertbe is.

4. Berlini Szimpla

Ha már magyarként turistáskodunk, akkor feltétlenül érdemes betérnünk oda, azaz oda és oda, mert kettő is van belőle: négy éve üzemel a Szimpla kávézó, és éppen most üli egy éves születésnapját a Badehaus Szimpla Musiksalon, amelynek épülete egy szerelőpályaudvar szolgálati fürdőhelyiségeként szolgált sokáig. Plusz mi kifejezetten örültünk, hogy anyanyelvünkön bombázhattuk kérdéseinkkel az ott dolgozó honfitársakat, akik, tegyük hozzá, nyitottak és készségesek voltak, mint a legtöbb berlini.

5. Sörözés bárhol

Végül egy kellemes néphagyomány, ami azért van, hogy mi is űzzük: Németországban az utcai alkoholfogyasztás nem ütközik törvénybe, ezért bujkálás nélkül fogyaszthatunk príma helyi söröket, amiket potom fél-egy-másfél eurós árakon kaphatunk meg a sarki boltokban – és nagyon helyesen szinte mindig ott találjuk a sörnyitót a hűtő oldalán.

Egyvalamire figyeljünk azonban: a kiürült üveget ne dobjuk szemetesbe, nem szokás. Tegyük le valahová, ahogy a helyiek csinálják, mert úgyis lesz, aki elviszi pénzzé tenni. És már környezettudatosak is vagyunk, mint egy echte Berliner.

Ha minket olvasol, nem fogsz unatkozni a világ legpörgősebb városaiban!

(Fotók: Heltek Skelter, Moldura, Cdrewing, Szimpla musiksalon)

Sok tökéletes dolog született Olaszországban, és ezért nagyon hálásak lehetünk a derék csizmalakóknak. Ha az ötvenes-hatvanas évekre gondolunk, akkor olyan praktikus és briliáns dizájnnal rendelkező tárgyak jutnak eszünkbe, mint egy Bialetti kotyogós kávéfőző, egy Vespa robogó, vagy olyan filmek, mint a Római vakáció, ami ugyan amerikai, de a Cinecittában készült, szóval legalább félig olasznak számít. Mai marhahúsos cannelloninkkal Itália előtt tisztelgünk!

Ez egy masszív fogás, ám mivel ínycsiklandóan néz ki, egy diétázó csaj sem fog nemet mondani rá, szóval remek választás vacsorával egybekötött randira! Ha egy tízes skálán osztályoznánk a nehézségi fokozatát, akkor a cannelloni körülbelül hatost kapna, vagyis kezdők is bátran nekifoghatnak, ha kellőképpen komolyan veszik a feladatot. Ez a töltött tészta – mert ha jobban belegondolunk, akkor az, bármennyire furcsának is hangzik az elnevezés – időigényes vállalkozás, de megéri a veszkődést.

Beszerző körút

Vannak előre gyártott cannelloni alkalmatosságok. Ezek apró cső formájú kis tészták, választhatjuk ezeket is természetesen, de most kipróbálunk egy alternatív megoldást. Mivel a cannelloni gyűrűkbe kínkeserves munka belegyömöszölni a tölteléket, sokkal jobban jártok, ha lasagne lapot használtok. Kezdjük az alapokkal! Mi az, ami nélkül nem érdemes nekifognod ennek a fogásnak? Kell hozzá lasagne lap, (vagy cannelloni tészta) ha ez nincsen, akkor elő kell állni egy B tervvel, hacsak nem tudunk tésztát gyúrni liszt, víz, tojás és só megfelelő arányú összekeverésével. A többi már gyerekjáték: fél kiló darált marhahús, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg bacon, 10 dkg gomba (friss vagy konzerv) 5 dl paradicsomszósz, 1 teáskanál szárított oregánó, 2dl tejszín, 2 dl fehérbor, 10 dkg reszelt parmezán.

Action!

Először készítsük el a tölteléket. Kevés olivaolajon pirítsuk meg a kockára vágott vöröshagymát, majd a vékony gerezdekre vágott fokhagymát. Jöhet a gomba is, de közben fakanállal kevergessük a lábasban lévő dolgokat, ugyanis a hagyma könnyen odakap. Pirítsuk meg a darált marhahúst, amíg beszürkül, majd szórjuk rá a szárított oregánót, és sózzuk, borsozzuk. Folyamatosan forgassuk a húst, és az esetleg összeállt húscsomókat nyomkodjuk szét fakanállal. A száraz fehérbort öntsük a húsra, majd adjunk a hőfoknak, egészen addig, amíg a bor szinte teljesen elpárolog. Ezek után jöhet a paradicsom szósz, de ne felejtsük a lángot visszavenni közepes fokozatra. Rotyogtassuk jó húsz percig, vagy amíg a hús átfő, és a ragu besűrűsödik. Néha kevergessük meg, nehogy odakapjon.

Tészta

A lapokat egy nagy lábasban érdemes megfőzni, egyszerre maximum három lapot, ugyanis ha többet rakunk a lábasba, akkor összetapadnak, majd szétszakadnak. Ezekkel a lapokkal szinte hímes tojásként kell bánni, legalábbis akkor, amikor már megfőttek. Egy normális méretű tepsibe józan számítások szerint nagyjából 10 db cannelloni fér el kényelmesen, szóval 3-4 turnusban el tudjuk készíteni őket. Logisztikailag érdemes egy időben kezdeni a ragu és a tésztalapok elkészítését, így időt spórolhatunk.

Rock n’ roll

Tekerünk. Ha kész a tészta, akkor kifektetjük a lapokat, majd egy szelet bacont fektetünk rá, megszórjuk egy kevés reszelt sajttal, és ezután teszünk az egyik felére 2-3 evőkanálnyi ragut. ha eredeti cannelloni gyűrűt használnánk, akkor ezt kapásból nem tudnánk megcsinálni. Ha ez megvan, akkor feltekerjük a cannelloninkat, és félretesszük pihenni, amíg elkészítjük az összes többi tekercset. Ha megvannak a kis gyönyörűségek, akkor a tepsink aljába paradicsomszószt öntünk, majd óvatosan belerakjuk a cannellonikat. Most jön a varázslat: a tejszínt elkeverjük a maradék parmezán sajttal és a cannellonik tetejére öntjük. Utána fogjuk ezt a csodát és berakjuk az előmelegített 180 °C fokos sütőbe és negyven percig sütjük, vagy amíg a teteje picit megpirul. Ecco tutto – vagyis: ez minden!

Bon apétit!

Mondtuk, hogy könnyű lesz, igaz? De ha még ez is túl fárasztó neked, akkor irány a Netpincér, ahol a címed megadása után már választhatsz is a jobbnál jobb opciók között. Mindent bele!

A quiche (ejtsd: kis) egy francia tésztás lepényféleség, amerikaiak szerint igazi csajos kaja, szóval kitűnő választás, ha meg akarjuk lepni valamivel párunkat, vagy le akarjuk nyűgözni azt a szőkét, akit végre sikerült elhívni randizni.

A quiche-t sok mindenhez hasonlítják különböző fórumokon, nevezik francia pizzának, nyitott lepénynek, és a műfaja sem tisztázott, ugyanis van, ahol desszertként emlegetik, máshol főétel, egy harmadik helyen pedig a reggeli étkezés tipikus fogásának nevezik. Mi nem foglalkozunk a címkézéssel, szerintünk a quiche olyan valami, amit meg lehet enni, és finom. A töltelék ezerféleképpen variálható, mi ezúttal egy zöldséges verziót készítünk, hús nélkül, szóval ha vega a szíved választottja, akkor ez nyerő megoldás lehet.

Itt egy vizuális gyorstalpaló:

Kezdjük az alapoknál: ha elkészítésről beszélünk, akkor a quiche két fő részből épül fel: 1. van az alapot jelentő tésztalap, 2. minden egyéb, ami a tésztalapra kerül. Elsőként a tésztát fogjuk elkészíteni, mert ennek kell egy kis idő, hogy megkeljen. A tésztagyúrás általában sok hobbi szakácsnál egy komoly lélektani határt jelent, mert rejtélyes, misztikus dolognak tűnik, amit csak a beavatott kevesek képesek megalkotni egy titokzatos szeánsz során. A helyzet ennél egyszerűbb, ugyanis a tésztagyúrás alapjában véve egy igen mechanikus folyamat: az ember összerakja A-t, meg B-t és C-t, és kész a termék. Jó, jó, tudjuk, a főzés az művészet, meg kreativitás, meg minden, de ezt a szöveget hagyjuk meg a csajoknak.

Part 1. A tészta

Tésztát gyúrni egyáltalán nem nehéz. Kell hozzá pár dolog, például egy konyhai mérleg, ugyanis a tészta esetében a számok fontosak. Harminc dekagramm lisztet morzsoljunk el tizenöt dekagramm vajjal – vajról beszélünk, a margarint dobjuk ki, gyújtsuk fel, lőjük ki a világűrbe –, egy tojás sárgáját, egy csipet sót, majd lassan öntsünk hozzá annyi hideg vizet, amitől a tésztánk még nem lesz nyúlós. Kezdjük egy decivel, ez a minimum, majd a halmazállapotot figyelve öntsünk hozzá egy újabb decit, ha kell. Milyen a kemény tészta? Olyasmi, mint a gyurma, de annál azért egy árnyalatnyival puhább, szétmorzsolhatóbb. A nyúlós tészta meg úgy nyúlik, mint a megolvadt sajt, de ha itt tartunk, az már nem szerencsés. Ebben az esetben a mentőövet pár deka liszt és egy kevés vaj jelenti.

A tésztát tegyük egy tálba, takarjuk le, és tegyük fél órára hűtőbe. Vegyük elő a sütőformát, ami esetünkben egy kerek, általában hullámos szélű frizbihez hasonlító tárgy. (Nagy szupermarketekben is könnyen beszerezhetjük, olyan helyeken van, ahol férfiak általában nem szoktak megfordulni, nevesül a fakanalak, sajtreszelők, és hasonló tárgyak osztályán. Egy kb. egy centi magas peremű, béna fémtálcát keressünk.) A tésztát nyújtsuk ki, szokták mondani a szakácskönyvek, de mit jelent ez? Semmiképpen ne úgy nyújtsuk ki, mintha egy expander lenne! Ehelyett inkább tegyük a liszttel beszórt konyhapultra, és egy sodrófával, vagy akár egy üres borospalackkal (kipróbált módszer, ráadásul egy legénykonyhában előbb fogunk üres borosüveget találni, mint sodrófát, nem igaz?) és nyújtsuk ki. A tészta ne legyen papírvékony, inkább jó félcenti-centi vastag. Ezt követően tegyük be a sütőformába. Ha ezzel megvagyunk, akkor veregessük vállon magunkat, bontsunk ki egy üveg pezsgőt, mert megcsináltuk!

Vaksütés

Nem, a vaksütés nem azt jelenti, hogy innentől kezdve letakart szemmel sütünk tovább. Ennyire még a franciák sem furcsák. A vaksütés azt jelenti, hogy a tésztát töltelék nélkül elősütjük, hogy amikor élesben megy majd a dolog, akkor ne púposodjon fel, és ne ázzon szét a később belépakolt tölteléktől. Halmozzunk valami olyan súlyt a közepére, ami nem olvad meg, például egy marék szárazbabot. Az elősütés 190 °C fokon történjen, kb. 10-15 perc elég is lesz. Utána vegyük ki.

Part 2. A töltelék

Amíg vaksül a tészta, addig forrásban lévő vízbe dobjunk bele falatnyi darabokra vágott brokkolit, majd 2 perc után vegyük ki és öblítsük le hideg vízzel. Erre azért van szükség, hogy lehűljön, és ne főjön tovább magában. Keverjünk össze másfél deci főzőtejszínt, két tojást, meg 15 deka szétmorzsolt rokfort sajtot, majd sózzuk, borsozzuk. A brokkoli darabokat tegyük bele a tésztalapba, majd öntsük fel a sajtos-tejszínes keverékkel, utána vágjuk be az egészet a 180 °C fokos sütőbe és hagyjuk ott negyven percig, vagy amíg a teteje megbarnul.
Kifejezetten olcsó fogásról beszélünk, ráadásul a quiche jól elvan hűtőben is, és hidegen is fogyasztható. A tészta miatt időigényes az elkészítése, ráadásul a mosogató is meg fog telni, de megéri a fáradságot, mert a végeredmény mutatós és ízletes.

Hozzávalók

30 dkg liszt

15 dkg vaj

3 tojás

1 brokkoli

150 g tejszín

15 dkg rokfort



frissen őrölt bors

Bon apétit!

Mondtuk, hogy könnyű lesz, igaz? De ha még ez is túl fárasztó neked, akkor irány a Netpincér, ahol a címed megadása után már választhatsz is a jobbnál jobb opciók között. Mindent bele!