Egy dolgot már a legelején szögezzünk le, mégpedig azt, hogy a nők gyönyörűek. Egy csinos, ápolt női testnek minden részlete vonzó tud lenni, ám azért vannak fokozatok. Egy új tanulmány azt próbálta kideríteni, hogy a külsőségeket illetően mi a legfontosabb a férfiak számára.

Ennek szemléltetéséhez egy sor infografikát tett közzé a Dr. Felix gyógyszerészet, amelyről könnyedén leolvasható, hogy a női test egyes részei közül melyiket tartják legszexibbnek a kutatásban résztvevő férfiak az Egyesült Államokban.

Talán nem is annyira meglepő, hogy első helyen az arc végzett (46%), hiszen ez egy igencsak szembeötlő és fontos testrész, amikor valakinek a küllemét kell megítélnünk.

Második helyre rangsorolták a feneket, ami azért szintén elég sok szavazatot (18%) kapott.

Ennél valamivel meglepőbb, hogy a haj megelőzte a melleket. Mondjuk így már érthetőbb, hogy miért is bajlódnak a randik előtt a csajok órákon át a hajukkal...

Persze a preferenciák változnak a kor előrehaladtával, ennek megfelelően pedig a fiatalabbak sokkal inkább odavannak egy formás popsiért, mint az idősebbek, akiknek tényleg a bájos arc a legfontosabb vonás.

És akkor most nézzük meg ugyanezt a férfiak esetében, hiszen nem árt tudni, hogy melyik testrészünkre érdemes edzeni a leginkább.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a nők leginkább a szépen kipattintott mellizmokra buknak (24%), ám majdnem ugyanilyen fontos számukra a haj,

és persze a férfias karokat sem lehet figyelmen kívül hagyni. Lehet, hogy tényleg megérné megvenni azt a kondibérletet és beugrani a fodrászhoz?

Ahogy idősebbé válnak a nők, az ő preferenciáik is változnak, a haj például egyre fontosabb tényezővé válik az idősebb hölgyek körében. Ez nyilván azzal állhat összefüggésben, hogy a középkorú férfiak gyakran elkezdenek kopaszodni. Persze akkor sem kell kétségbe esni, hiszen vannak olyan nők, akinek pont ez jön be.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában