A Your Tango-nak vallott egy Amerikában dolgozó férfi, aki egyszerű masszőrként kezdte a pályáját, de végül női kuncsaftjai unszolására kénytelen volt kiterjeszteni a profilját.

A teljes angol nyelvű cikket itt tudod elolvasni, alább pedig kiemeljük a Bo Alexis álnéven nyilatkozó egészségügyi dolgozó legfontosabb megállapításait.

1. Alexis azzal kezdi, hogy legelső alkalommal egy 22 éves egyetemista lánynak segédkezett az orgazmus elérésében. Amikor ez megtörtént, előtte már jó ideje kapott egyértelmű és kevésbé egyértelmű jelzéseket 19 és 49 év közötti női kuncsaftjaitól. Először azt hitte, hogy az említett 22 éves csaj konkrétan szexre kéri, de aztán a lány megfogta a kezét, és a combjai közé vezette.

2. A legtöbb nő igen határozottan kéri az orgazmust, de még a bátortalanabbak is próbálnak erotikus sóhajtozással és csak nehezen félreérthető testbeszéddel jelezni neki. Az egyik kuncsaftja egy kapcsolatban élő, de szexuálisan igen frusztrált nő volt, aki masszázs közben kerekperec megkérdezte, hogy szabad-e maszturbálnia. Miközben ő magát simogatta, megkérte Alexist, hogy csókolgassa és szopogassa a mellbimbóját, mert úgy könnyebben el tud menni.

3. Alexis nem szereti a happy finish kifejezést, mert szerinte túl vulgáris. Szerinte ezt inkább azokban a szalonokban használják, ahová férfiak járnak, hogy néhány perc simogatás után orális kényeztetést kaphassanak.

4. A tőle rendszeresen orgazmust kérő nők legnagyobb része kapcsolatban él, vagy egyenesen házas. Egyik kuncsaftja elmesélte neki, hogy a férje unszolására jár masszíroztatni, ugyanis a partnere észrevette, hogy mióta az asszony masszőrhöz jár, a házasságuk sokkal kiegyensúlyozottabb, ezt ráadásul elmesélte a barátainak is. Ha tudná...

5. Alexis leszögezte, hogy soha nem szexelt a kuncsaftjaival. A szexuális érintkezés ezekben az esetekben kizárólag egy irányú, ő csupán az erogén zónákat stimulálja, hogy az illető nő minél könnyebben elérhesse az orgazmust.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Francia művészettörténész a nap csaja

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés