Michael B. Jordan még a társasági életről is lemondott a tökéletes fizikum érdekében.

A híresen fitt színész a jelek szerint szívesen vállal olyan szerepeket, amelyek kihívást jelentenek a számára. Már a Creed kedvéért is alaposan kipattintotta magát, most a Fekete Párduc miatt még erre is rátett egy lapáttal. Egy interjúban azt is elárulta, hogy

naponta 2-3 alkalommal ment edzeni a konditerembe, emellett pedig 6 étkezést is beiktatott.

Jordan saját bevallása szerint mindent alárendelt annak érdekében, hogy megfelelő formába lendüljön. Az edzés és a táplálkozás mellett a folyadékbevitelre is nagy hangsúlyt fektetett, naponta legalább 4 liter vizet ivott, ennek pedig kellemetlen következményei is voltak.

Tudod hányszor kell kimenned a mosdóba, ha ennyit iszol, különösen az éjszaka folyamán?

- tette fel a költői kérdést a színész, aki arra is kitért, hogy még a társasági életről is le kellett mondania a felkészülés során. A legnagyobb gondot az étkezések megoldása jelentette számára, mivel pontosan meg volt határozva, hogy mikor mit kell ennie, nemigazán tudott elmenni szórakozni a cimborákkal.

A munkájának azonban meglett a gyümölcse, a február 16-án érkező Fekete Párduc állítólag a Marvel univerzumának eddigi legjobb alkotása lesz. Ha pedig kíváncsi vagy a színész edzéssel kapcsolatos tippjeire, akkor ezt is olvasd el:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában