Az a mai napig kérdés, hogy pontosan ki használt először szemüveget, de tény, hogy a látásproblémák nem csak a 21. század embereinek a problémája.

Tudtad például, hogy a római katonák már az ókorban is viseltek napszemüveget? A császárok és nemesek pedig a gladiátorok küzdelmét zöld köveken keresztül figyelték, hogy jobban lássák a harcot. Különböző módszerekkel készítettek napszemüvegeket az eszkimók és a kínaiak is, így tényleg világszerte kísérleteztek a látás javításával.

Azok a varázslatos lencsék

Az optika alapjait egy arab matematikus, Alhazen (965-1039) fektette le az „A látványok könyve” c. művében. Az üveggömb szelet nagyító hatásának felfedezéséért, s így az „ olvasókő” elterjesztéséért is ő felelős. Majdnem 300 évvel később

egy szerzetes, Rogert Bacon felismerte, hogy az öregszeműség lencsével korrigálható, így a szemüveg „feltalálójának” talán őt tekinthetjük.

Ezekben az időkben a legnagyobb gondot a lencse szem elé helyezése és a beszerzése okozta. Főleg vándorárusoktól lehetett megvásárolni.

De mikortól lett tudomány?

A szemészet mint szakma jóval Kepler távcsöve után találta meg az igazi útját. Hermann Helmholtz (1821-1894) megismertette a világgal a szem szerkezetét és a látás működését. Ezután indult a szemészet rohamos fejlődésnek.

1884-ben megépült a mai Zeiss gyár őse, majd 1911-ben Allvar Gullstand Nobel díjat kapott a munkájáért. Munkájában a szem fókuszáló képességének fizikai és matematikai hátterét ismertette. Feltalálta a réslámpát, amit a mai napig használnak, s további fontos újítások is fűződnek a nevéhez. Az UV sugárzás káros hatásait magyar orvosok is kutatták. Schulek 1889-ben a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert pápaszemével. Az 1900-as évektől már nem csak egy eszköz volt a szemüveg, de a stílusra is figyeltek. 1950-re Európában már komoly divatja lett a szemüvegnek, s a mai napig válogathatunk a különböző keretek között.

Az első kontaktlencsét 1948-ban készítették el, ekkor még műanyagból, ám pár évtizede, az 1970-es évek óta már lágy kontaktlencse viselésére is van lehetőség.

A lézerkezelések

A látásproblémák tartós korrigálására már a 19. században is keresték a megoldást. Lans és Bate szemészorvosok ekkor Németországban és az USA-ban próbálkoztak kezelésekkel. Később az 1930-as években Japánban a szaruhártya domborúságának megváltoztatásával próbálkoztak. Bemetszéseket végeztek a szaruhártya felszínén, így javítva a látáshibákat. Sajnos a módszer hátránya volt, hogy sok szövődménnyel járt, ráadásul az eredmények is kiszámíthatatlanok voltak.

A mai lézerkezelések igazi elődjét aztán a bemetszéses eljáráson alapuló RK kezelések jelentették. Az 1970-es években Fjodorov fejlesztette tovább a japán eljárást, mely biztonságosabb és tervezhetőbb lett, így az egész világon elterjedt. Sajnos az eredmény nagyban függött az operatőr gyakorlottságától, ügyességétől.

A ma is használatban lévő excimer lézeres kezelés módszerét Steven Trokel fejlesztette ki. Az első excimer lézeres kezelést végül 1987-ben végezték el a Columbiai Egyetemen. A módszer azóta több millió embernek adta már vissza a látását. Később, 1990-ben a LASIK eljárást is kidolgozták, s 1991 óra ezt az eljárást is ugyanolyan sikerrel alkalmazzák.

A kétlézeres eljárás során először a FEMTO-lézer egy védőlebenyt alakít ki a szaruhártya felső részén, majd az excimer lézer a lebeny alatt kezeli a szaruhártyát egy olyan rétegen, ahol már nincsenek idegvégződések. Így a kezelés után semmilyen fájdalom nincs, akár másnap lehet dolgozni. Az eljárás során nem mechanikus eszköz, hanem a számítógép által vezérelt femtoszekundumos lézer végzi a kezelés első lépését. A kezelés után akár már másnap munkába állhat, aki úgy dönt, hogy végleg búcsút mond szemüvegének.

A technológia fejlődésével természetesen különböző eljárásokat dolgoztak ki. A Sasszemklinikán 3 féle eljárás közül választhatsz, melyek a Sasszem PRK kezelés,Sasszem NO-Touch PRK kezelés, valamint a Sasszem FEMTO kezelés. Több mint 90.000 Sasszemkezelés tapasztalata pedig elég meggyőző érv arról, hogy a szemüvegek és kontaktlencsék kora lejárt.

Jelentkezz be a Sasszemklinikához egy alkalmassági vizsgálatra és dobd el a szemüveged Te is:

(X)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában