Mágikus, hiszen a formatervezők és a lakberendezők egészen pazar munkát végeztek. A helyre elég ránézni, és máris elképzeli magát az ember annál a bárpultnál vagy fekete bőrkanapén ülve egy pohár itallal a kezében.

Az ijesztő része akkor jön, amikor meglátod a szobákat, egészen pontosan a kapszulákat. De végül is ennek ez a lényege. A kapszulahotelek főként Japánban közismertek, és azoknak találták ki, akiknek nincs szükségük vagy pénzük a hagyományos szállók szolgáltatásaira.

Az első kapszulahotelt az Oszaka Umeda körzetében, 1979-ben megnyitott Capsule Inn Osaka volt, de azóta Japán mellett már Varsóban és Sanhghajban is felbukkantak ezek a rendhagyó szálláson, legutóbb pedig Szentpéterváron is nyílt egy. A szállók egy kicsiny, alig pár köbméteres modult biztosítanak a vendégeknek, úgy vannak egymás mellé pakolgatva, mint a Mátrixban a gépeken tartott emberek. (Jó, ez talán kicsit erős.)

Az egyik legnagyobb hiányossága talán az, hogy teljesen be lehet látni, így mondhatni privát zóna nélkül kell itt meghúznod magad, de ettől eltekintve ez a szentpétervári kapszulahotel tényleg pontra van téve, nem kelti azt a benyomást az emberben, hogy azonnal menekülne valamerre, mint sok nyomasztó tokiói kapszulaszállásban.

Ez is érdekelhet:

Ijesztő lehet ebben a korábbi börtönből kialakított szállodában aludni - Roadster

A napsugarak beragyogják a szobákat, a fény is szikrázik. Ilyen környezetben akkor sem lehet szomorú a szívünk, ha az éjszakákat egy korábbi börtön ablakai mögött kell töltenünk. Merthogy ebben az offenburgi hotelben valamikor a 19. században még bűnözők alkották szállóvendégek listáját, igaz, ők nem csupán néhány éjszakára csekkoltak be, hanem hosszabb ideig élvezhették a Heinrich Hübsch építész által tervezett épület vendégszeretetét.

{https://uncrate.com/inbox-capsule-hotel/}

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés