Míg a legtöbben azon fáradoznak, hogy minél inkább lelassítsák a természetes öregedést, eltüntessék az ősz hajszálakat és a ráncokat, addig Pawel Ladziak éppen az ellenkezőjét teszi.

A lengyel testépítő minél öregebbnek akar tűnni, hiszen éppen ettől vált sztárrá az Instagramon. Az a minimum, hogy 40 felettinek nézik, ám sokan még a 60-at is meg merik kockáztatni, amikor ránéznek az ősz hajára és szakállára.

Az igazság pedig messze van ettől, hiszen Pawel barátunk csupán 35 esztendős. A lengyel vikingként aposztrofált férfi viszont éppen a különleges külsőjének köszönheti a sikerét, illetve annak, hogy simán megtéveszti a közönséget a korát illetően. Pedig ha valaki alaposabban ránéz, azért simán le lehet venni, hogy nem egy 50-60 körüli fasziról van itt szó.

Az Instagram közönsége azonban ráharapott, szeretik ugyanis a rendhagyó karaktereket és egy ilyen szépen kipattintott "bácsikát" már sokan bekövetnek.

Az egész úgy kezdődött, hogy 30 éves kora körül őszülni kezdett, mire fogta magát és az egész haját és szakállát őszre festette,

amit azóta is rendszeresen megtesz. Az oldalán azt is szereti megmutatni, hogy 10 év alatt honnan hová sikerült eljutnia.

Eleinte ő is csodálkozott rajta, hogy ennek hatására szépen növekedni kezdett a követőinek száma. Mondjuk ehhez az is hozzájárulhatott, hogy eléggé hasonlít a közismert olasz milliomosra, Gianluca Vacchira, aki ellentétben a lengyel barátunkkal már valóban 50 felett jár.

(Instagram)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Budapesten is megnyit a világhírű gasztropiac

További cikkeink a témában