Zenei fesztiválok, cirkuszi kavalkád, a világ legkúlabb parkja és Richard Wagner. Igen, magas élet, magas kultúra.

Marseille

A dél-franciaországi kikötőváros 2013-ban a kultúra fővárosa megtisztelő cím birtokosa, azaz egész évben fantasztikus programoknak ad otthont és ez alól a nyár utolsó hónapja sem kivétel. Augusztus harmadik hetén 127 programot rendeznek meg, köztük kiállítások, performanszok, előadások, és csupa bekategorizálhatatlan happening. Kiemelnénk a Blue and black – Mediterrán álom című tárlatot, amelyen belül Miró és Goya festményeket is megnézhetünk. Marseille persze nem dohos múzeumszagú hely, hanem nagyon is élő entitás, és nem is kereshetünk jobb időszakot, mintha ilyenkor utazunk oda.

Edinburgh

A világ egyik legizgalmasabb kulturális eseménye az Edinburgh Fringe Festival egész augusztusban zajlik, ilyenkor a város átalakul egy artisztikus cirkusszá, elképesztően jó hangulattal, koncertekkel, színházi eseményekkel, gasztronómiával, és az egész hátterében ott van egy remek város a maga csodás pubjaival és ódon hangulatú óvárosával. Idén 25 ezer fellépő, félmillió látogató hetven országból és napi ezer kulturális esemény – nagyjából így írható le a Fringe, szóval aki itt unatkozni tud, az magára vessen. A Fringe esernyője alatt rendezik meg a katonai tetoválások fesztiválját, a nemzetközi fesztivált és az éves könyvfesztivált is.

Szeged

Nem csak a világ másik felén vannak jó városok meg izgalmas programok. Szegeden például augusztus 21-én, szerdán kezdődik a Szegedi Ifjúsági Napok. Öt színpadon az öt nappal alatt közel száz hazai zenekar lép fel, de lesznek külföldiek is, például a Stereo MC’s. A koncerteken kívül lesznek egyéb programok, például lesz strandpark, extrém sport park, rehab kamion, csajok csatája, és bele lehet menni a paksi atomerőmű tájékoztató kamionjába is, akinek ilyesmire szottyan kedve. Budapestről külön SZIN-vonat indul, hogy már a sínen elkezdődjön a buli, de akinek tele megy a füle hangjegyekkel és unja, az beveheti magát a városba, ott is van mit megnézni.

Bayreuth

Amióta a Kiss menedzsere azt mondta nekünk, hogy az opera az új punkrock, azóta mi is másképpen nézünk Wagnerre (1813–1883). A németországi városban – amely a nagy német zeneszerző otthona volt élete utolsó szakaszában – már július 26. óta zajlik a Richard Wagner Festival. Nem hinnénk, mennyire menő és híres, az előadásokra a jegyek sokszor már hosszú hónapokkal korábban elkelnek, főleg, ha valami komoly act van készülőben. Az egyik idei nagy durranás A Niebelung gyűrűjé-nek újragondolása lesz, Frank Castorf rendező a II. világháború idején indítja a cselekményt, ami egészen korunk olajválságáig tart.

New York

New York azért sokkal több egy betondzsungelnél, mert olyan helyek találhatók benne, mint a High Line Park. Két fiatal építész egy Manhattant átszelő, használaton kívüli magasvasutat alakított át növényekkel, pihenőszigetekkel, minigalériákkal teli sétánnyá, amely zöld kígyóként kúszik végig New Yorkon, méterekkel az utcaszint felett. Ez a zöld park a legremekebb példája, hogy milyen, amikor a természet emberek segítségével foglal vissza magának valamit, amit elvettek tőle. Augusztusban is remek programokban vehetünk részt, 21-én Arriba táncpartin pöröghetünk, 29-én pedig divatbemutatót nézhetünk meg. Minden egyéb napra meg ott van New York, a világ egyik legkúlabb helye.

(Fotók: marcovdz, hivatalos Facebook-oldalak)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában