Barack

A barack a keleti gyógyászatban nagyon népszerűnek számít, a héját, magját és a húsát is felhasználják különböző készítményekhez. Nem feltétlenül ezért, hanem magas folyadéktartalma miatt is ajánlott, főleg jól behűtve. Bármilyen furcsa, a sör nem szerepel az ajánlataink között, mivel az alkohol hosszabb távon dehidratálja a szervezetet, vagyis éppen az ellenkező hatást érjük el vele. Ugyanez a helyzet a jeges kávéval, ami ugyan hideg, de az eredmény csak átmeneti. Természetesen nem baj, ha sört vagy kávét fogyasztunk, de ne felejtsünk el vizet inni közben vagy utána.

Caprese saláta

Nem tudunk rá tudományos magyarázatot, de a mozzarellás-paradicsomos-bazsalikomos saláta egyszerre hűsít és frissít, ilyen hőségben egyszerűen mindent visz. Egy másik ajánlott nemzetközi fogás az indiai mangó lassi, ami egy hideg joghurtos-gyümölcsös ital.

Uborka

Lehet tzatziki szószban natúr kígyóuborka, vagy kovászos uborka a befőttesüvegből, a Cucumis sativus latin névre hallgató növény maga az ehető hidegfront. A magas ásványi anyag és folyadéktartalom miatt olyan, mint egy szilárd állapotú üdítőital, ráadásul frissítő hatású, szóval erősen ajánlott.

Hideg levesek

A klasszikus gyümölcsleves, a hidegen tálalt andalúz gazpacho, vagy egy vietnami phó leves – természetesen nem forrón – remek választás lehet. Utóbbiban a koriander fontos elem, a hiedelmek szerint segít lehűteni a szervezetet. Ezekből az ajánlatokból már leszűrhető, hogy melegben nem feltétlenül a fűszeres-csípős ételek ajánlottak, hanem a könnyebb fogások. A marhahúsos csilisbabot, a nagydarab fűszeres húsokat hagyjuk meg máskorra, ha tehetjük, ne terheljük a szervezetet nehéz ételekkel.

Görögdinnye

A jól behűtött görögdinnye közismert megoldás, és ahogyan a korábbi ajánlatok esetében, a magas folyadéktartalom itt is kulcsfontosságú. Mivel a tökféle 90-95 %-a víz, ezért tulajdonképpen inkább iszunk, mint eszünk, az alapos folyadékbevitel ugyanis nagyon fontos szervezetünk hőháztartásának szempontjából. Aki teheti, pakolja meg a hűtőt ezekkel a finomságokkal, mert ahogyan a sláger mondja: kezd meleg lenni.

Ha nem szereted az uborkát meg a salátát, és maradnál a dehidratáló, ám határozottan férfias „melegben sört iszunk” módszernél, akkor összegyűjtöttünk neked 11 kiváló sört.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában