1942-ben csontvázak százait találták egy rejtélyes himalájai tóban. Egy új vizsgálat kiderítette, hogy a holttestek akár ezer év eltéréssel kerülhettek a tómederbe.

Az ötezer méteres tengerszint feletti magasságon fekvő állóvíznek már jó ideje elég baljós beceneve van.

Úgy hívják: a Csontváz-tó.

A hivatalos neve Roopkund tó, és az átmérője alig több, mint ötven méter, mégis 800 ember végső nyughelyének számít. Nyaranta, amikor a tó egy része kiolvad, emberi csontok úsznak a víz felszínére. Igen, kicsit olyan ez, mintha egy horrorfilm kezdő képsorait látnánk.

Tudósok nem tudják pontosan, hogy mi végzett a tóban található emberekkel. A tavat 1942-ben fedezte fel egy angol katona. Tudósok gyorsan megállapították, hogy a testek nem a 2. világháború során kerültek oda, ahhoz ugyanis túl öregek voltak. Azt azonban nem tudták kideríteni, mi lehet a tó és a csontvázak titka.

2019 októberében 38 csontváz DNS vizsgálatát végezték el szakemberek. Kiderült, hogy az elhunytak három generációhoz tartoznak, amelyek két hullámban haltak meg, egymástól ezer év távolságra.

Csontok olvasztótégelye

A Nature Communications magazinban közölt tanulmány szerint a kutatók csontokból nyert porból szerezték meg a DNS mintát. A 38 megvizsgált csontból 23 indiai embereké volt,

14 pedig Krétáról vagy valamelyik közeli görög szigetről származott, egy pedig Délkelet-Ázsiából.

Egyes csontok mérete és formája megerősítette az eredményeket. Az elhunytak között voltak magas és robosztus, illetve karcsú és törékeny alkatú emberek.

A radiokarbonos kormeghatározás azt derítette ki, hogy 23 ember a 7. és 10. század között hunyt el, míg 15 a 17. és 20. század között, és valószínűleg utóbbiak egyszerre haltak meg.

Ezek az eredmények megcáfolnak egy 2003-as kutatást, amely szerint a tóban található maradványok időszámítsunk szerint 800 körül kerültek a tóba.

Douglas Kennett, az egyik szakértő szerint a kutatás azt bizonyítja, hogy a radiokarbonos kormeghatározás remek eszköz hasonló esetekben, hiszen megcáfolta azt a korábbi állítást, hogy a Roopkund tó csontvázai egyetlen katasztrófikus esemény következtében kerültek a tóba.

A kutatók még mindig nem tudják, hogyan haltak meg ezek az emberek.

A szakértők már tudják, hogy a tóban lévő emberek a világ különböző pontjairól származtak, és különböző korokban kerültek a csontjaik a tóba, de ahhoz még nem kerültek közelebb, hogy hogyan és miért is kerültek oda.

Niraj Rai, egy másik kutató abban reménykedik, hogy a kutatásuk arra fog ösztönözni máskat, hogy folytassák a tó körüli rejtélyek tisztázását. A kutatóknak egyelőre csak elméleteik vannak. Egy 2004-es National Geographic dokumentumfilm azt állította, hogy egy járvány végzett az elhunytakkal, de bakteriális fertőzések nyomaira nem bukkantak.

A vizsgálataink azt sugallják, hogy a Roopkund tóban talált emberek többnyire egészségesek voltak.

Valószínűleg nem is egy csata volt az oka, és nem katonák fekszenek a tóban, mivel nők, idősek és gyerekek csontjait is megtalálták, és fegyverek nyomaira sem bukkantak a közelben.

Egy másik elmélet alapját egy népdal jelenti, amely egy tömeges zarándoklatot énekel meg, amely során Nanda Devi, egy hindu istenség előtt tisztelegtek. A dal szerint mivel a zarándokok nem ünnepeltek tisztelettudóan, Nanda Devi haragja lesújtott rájuk és mind meghaltak.

Rai csapata szerint elképzelhető, hogy egy zarándoklat során történhetett egy tömeges szerencsétlenség, a tó ugyanis egy mai napig használatban lévő zarándokút közelében található.

Ugyanakkor megcáfoltak még egy elméletet, amely szerint az elhunytak egy vihar során meghalt kereskedők voltak, a tó közelében ugyanis soha nem voltak kereskedelmi útvonalak.

Kathleen Morrison, a Pennsylvania Egyetem antropológusa szerint elképzelhető, hogy a környéken élők tették a holttesteket a tóba és nem minden elhunyt a tó közvetlen közelében halt meg.

Ha egy helyen sok csontot lehet találni, az rendszerint egy temető, mondta.

Három ország. Három nagykövet. Huszonhét alulértékelt hely

Lássuk be, sokszor vagyunk hajlamosak azt hinni, hogy egy-egy ország egyenlő a leghíresebb nevezetességeivel.

(Forrás: Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában