Két pohár pezsgő már eleve adja a hangulatot, de a megfelelő helyszín kiválasztásával még inkább mi lehetünk a szívkirályok.

Filozófusok parkja

A hegyekben az a jó, hogy rendszerint remek kilátás nyílik róluk, ez pedig fokozottan igaz a Gellérthegyre. Csúcshódításként fel lehet menni a Citadellához, de kevésbé ismert, ezért kevésbé forgalmas hely a Sánc utca felől megközelíthető Filozófusok kertje. A parkban Lao Ce, Jézus és Buddha szobra mellett az ufonautákra hasonlító egyiptomi Ehnaton szobra is helyet kapott. Ennél is fontosabb, hogy a panoráma mesés: budai vár, Duna-hidak, Parlament és Citadella, azaz minden, ami fontos.

A Vásárcsarnok mögött

„Alkonyatkor hirtelen Párizzsá alakul. Kicsi, de piszkos kávéházak, boltok, melyekből izgalmas gyümölcs-, főzelék- és hússzag árad, különös figurának megjátszott emberek, mögöttük egy elhanyagolt folyópart, mint a Szajna, és rájuk világít a Citadella, mint az Eiffel-torony.” Szerb Antal a harmincas években írt így a Vásárcsarnok mögötti városrészről. A kávéházak már nem koszosak, a part kevésbé elhanyagolt, de a hangulat a kétezres évek elején is ugyanolyan erővel párolog a háztömbökből. A Lónyai és Ráday utcákat szeretjük, de érdemes nagyobb rádiuszban is csatangolni.

Budai vár

Hajlamosak vagyunk legyinteni a várra, mint egy olyan részére a városnak, ami menthetetlenül elturistásodott és elsekélyesedett. Pedig ez hibás megközelítés, mert a várat vissza kell foglalni, újra fel kell fedezni magunknak, mert ez a hely nem csak Fishermen’s bastion meg Mathias Kirche! Van Tárnok utca és bástyasétány, és apró passzázsok és sikátorok, amelyeknek a nevét sem tudjuk. Kell némi előtanulmány, de felfedezhetjük a saját várunkat, csak olvassunk például Utas és holdvilág-ot. De lehet, hogy segíteni fog egy jó pohár pezsgő is.

Kopaszi-gát

Az elmúlt években a Lágymányosi-öbölben található gát rengeteget fejlődött, szépült és népszerűségben talán már a Városligetet is odaveri. Különösen menő bringások körében, ráadásul az egyre tutibb bisztrók és kajáldák miatt is érdemes feltérképezni a helyet. Ha nincs kedvünk beülni valahová, akkor a tízhektáros parkban sétálhatunk is, vagy letelepedhetünk egy buborékos üdítő erejéig.

Budai hegyek

A budai hegyekben véghezvitt andalgás, piknikezés száz évvel ezelőtt még a legdivatosabb szabadidős tevékenységnek számított a pestiek körében. Akkoriban lóvasúttal lehetett kigurulni a Hűvösvölgybe, ahol némi erdei séta után a fáradalmakat kockásabroszos kisvendéglőkben, fröccsözve pihente ki az úri közönség. Felidézhetjük ezt a békebeli hangulatot, ha célba vesszük Zugligetet, ahol libegőzhetünk, körbenézhetünk az Erzsébet-kilátóról, vagy szimplán csak róhatjuk az erdei ösvényeket, néha megállva felfrissülni.

Szeretnél egy Merényi bringát? Egy Tipton szemüveget? Vagy Endrédi bútort? Úgy, hogy fizetned se kelljen értük?

A Hungaria pezsgővel most simán megnyerheted bármelyiket. Nem kell mást tenned, mint feltölteni egy fotót arról, milyen különleges helyszínen hungariáztál már. Ezzel felkerülsz a Hungaria Pezsgőtérképre, naponta nyerhetsz egy hatpalackos Hungaria-válogatást, hetente egy Tipton szemüveget, a két szerencsés egyike lehetsz, akinek Merényi Dani épít egy bringát – persze a saját igényeid szerint –, a három legérdekesebb helyszínen készült fotó készítője pedig a zsűri döntése alapján Endrédi Design bútort kapnak. (A világhírű Tipton szemüvegekről, a Merényi bringákról és az újraértelmezett Endrédi-bútorokról itt olvashatsz érdekes cikket.)

Részletes szabályok és képfeltöltés itt, hajrá!

(x)

(Fotók: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés