Segítség! Meghülyült a menyasszonyom!

Itt a nyár, az esküvőszezon, egymást érik a legény- és leánybúcsúk. A házasulandó férfiaknak ez az időszak általában kész rémálom. De vajon miért bolondulnak meg a nők az esküvő előtt?

Először is tisztázzuk: nem akarom mentegetni a nőket. Csupán tisztázni szeretnék pár dolgot, amelyek fölött a férfiak könnyedén átsiklanak – pedig a segítségükkel sokkal könnyebb volna megérteni, miért kap a szeretett hölgy sikítófrászt, ha egy árnyalattal sötétebb az esküvői torta.

Hogyan végződnek a népmesék? „Világra szóló lakodalmat csaptak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.” Kész. Olyan sehol sincs, hogy „és a legkisebb fiú költséghatékony esküvőt szervezett, amikor elvette a király lányát”. Hopp, ez a kulcsszó: a királykisasszony. Ennek öltözik minden kislány az oviban a jelmezbálon, ennek képzeli magát minden tizenéves, aki a hercegére vár, aki általában nem fehér lovon, de annál több pattanással érkezik. Innen ered minden: már a bölcsiben is azt sulykolják a kislányokba, hogy az esküvő, az csak világraszóló valami lehet, ezt követi automatikusan a boldogan élés, míg meg nem halnak. Ha ez nem volna elég, ott a sok eltévedt anya, aki állandóan azzal jön: „bezzeg Kovács Jucuska beágyaz! Bezzeg ő megeszi a reggelijét!”, később pedig jön a tompa, de annál nyomasztóbb lelki terror: „Jaj, hallottad, hogy Kovács Jucuska megszült? Kisfia van, olyan édes, persze nem azért mondom, tudod, csak hát alattad járt eggyel általánosban”.

Igen: a nőkbe beleoltják az egymáshoz hasonlítgatást és a megfelelési kényszert. "Kovács Jucuskának kétmillió volt a lagzija és a Seychelles-szigetekre mentek nászútra? Jaj, drágám, ugye nem akarunk megelégedni Párizzsal és egy olcsóbb esküvővel?"

A legijesztőbb ebben tulajdonképpen az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy amikor az ifjú ara ott feszít majd a sütibaba-ruhában a sokszázezres vacsorán, akkor azt fogja érezni, hogy igen, ez az, erre vágytam. A legtöbb nő nem arra hallgat, amit legbelül gondol, hiszen azt kiskorában is megmondták neki, hogy nem szabad: „nem érdekel, hogy nincs kedved beágyazni, megcsinálod, mint minden rendes kislány!”. És mivel a legtöbb nő épp ilyen emlékeket cipel magával, mitől érzi magát jobban? Ha összesúghat valaki háta mögött, hogy „na, tessék, ugye, hogy az ő lagzija nem is volt olyan fényűző? Nem is jött össze annyi a menyasszonytáncból!"

Félelmetes? Nem egy ilyen nőt akartál elvenni? Márpedig jobb, ha minden férfi belegondol az esküvői szokásrendszer másik oldalába is: a néprajzi hagyományok közt számos jel arra utal, hogy régen a menyasszony afféle vásárfia volt a férfiak számára: az elvett szüzességért cserébe jegyajándékot adtak a nőnek, ami a válás, özvegység után is az övé lehetett – ellenben a lányos házra kőkemény szabályok vonatkoztak a lagzi idején. A nő hozománya egy hétig volt kiállítva az udvarra, hogy mindenki láthassa, milyen módos leányt vesz el a vőlegény. A lakodalom középpontjában tehát nem az érzelmek, a meghittség álltak, hanem a kivagyiság, a magamutogatás és a hencegés. Ez a szomorú valóság.

Míg régen mindent az örömszülők szerveztek, manapság az ifjú pár legtöbbször már külön él, s így a szervezés is az ő nyakukba szakad – ez pedig, valljuk be őszintén, általában a nőt jelenti. Egyfelől ott a vállán a nyomás, hogy világra szóló lakodalmat csapjanak, másrészről meg az, hogy mi van, ha valakit lefelejt a vendéglistáról? Ha a zenekar mégse játszik olyan jól? Ha kevés lesz a konyak? A férfi eközben csak azt látja, hogy szerelme egyre idegesebb, feszültebb, a legapróbb homlokráncolásra is kiborul – és mivel a nő bezárkózik, az esküvő időpontjára még a leghalványabb remény is elszáll arra, hogy ezt a problémát valaha is normálisan megbeszéljék.

Hogy mit tehet egy férfi, ha látja eluralkodni választottján a pánikot? Üljön le vele, és mondja el, neki, hogy mennyire fontos számára, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Esetleg áldozzon fel egy kis szabadidőt arra, hogy brainstormingoljon a leendő feleségével: mit kell még elintézni, kiket hívjanak meg, ki választja ki a gyűrűket, és hogyan fogják mindezt finanszírozni. Ami pedig még ennél is fontosabb: KÉRDEZZEN. Szépen, türelmesen, és ami a fő: SOKAT. Ha ugyanis valamiről sokat beszél valaki, akkor letisztul a fejében a kép arról, mire is vágyik igazán. Hogy az abroncsos ruha csak azért fontos-e neki, mert Kovács Jucuskának is az volt – vagy, mert tényleg erről álmodik kislánykora óta.

Néha csak az akadályozza meg a nőket abban, hogy valami extrát csináljanak az esküvőn (és jelen esetben épp a kevesebb számít extrának), hogy úgy gondolják, a vőlegényük tesz arra, mi lesz a lagzin, és akkor már inkább nem teszik ki magukat a család és a barátok rosszallásának. Ha azonban egy menyasszony azt érzi, hogy leendő férje támogatja, és kiáll mellette, amikor az anyós elkezd kárálni, miért nincs húsleves és töltött káposzta a lakodalomban, merészebben megy szembe az elvárásokkal: és ki tudja, akár még a férfi is tevékeny részese lehet az esküvői előkészületeknek. A felelősség megosztása megsokszorozza az elégedettséget is!

Mindez persze csak azokra a lányokra igaz, akik józanul képesek az esküvőjükre gondolni, ugyanis vannak bőven olyanok is, akik tényleg arra vágynak, hogy azon a bizonyos napon a Nap is körülöttük forogjon. Ha ezt egy férfi nem tudja tolerálni, akkor jobb elgondolkodni azon, milyen helyzetekben jelenthet ez a fajta viselkedés problémát majd a későbbiek folyamán. Ha pedig a menyasszony totálisan elfeledkezik arról, hogy nem a hogyan, hanem a kihez a lényeg a férjhez menésben, akkor jobb, ha az egész kapcsolat létjogosultságát átgondoljuk, hiszen akkor csak egy bárkivel behelyettesíthető pont vagyunk azon az irtózatosan hosszú listán, ami a világra szóló lakodalomhoz kell. Hadd éljenek boldogan mással, amíg meg nem halnak.

Kaja, drogok, botrányok, siker. Elmondjuk, hogy miért ő a legkirályabb szakács, aki valaha írt.

Punk a konyhában

Anthony Bourdainnek nincsenek Michelin-csillagjai, sőt, mi több, soha nem is volt neki. Gasztronómiai kvalitásai alapján nem tartozik az elitbe, nem mutat új irányt a kulináris élmezőny számára, mivel sosem foglalkoztatta a kísérletezés. Bourdaint egy dolog érdekli: az evés, és valószínűleg szakács is azért lett, hogy minél többet tudjon meg arról az univerzumról, ami az evést körülveszi. 2000-ben írt bestsellere, A konyhafőnök vallomásai (Kitchen Confidential) minden idők legjobb könyve, amit szakács írt. Amíg a híres séfek és tévészakácsok évente jelentetik meg szakmányban gyártott, igényes, de halálosan unalmas illusztrált receptkönyveiket (van még olyan dolog, amiről Jamie Oliver nem adott ki könyvet?) , addig emberünk totálisan szétfeszítette a műfaji kereteket és megalkotta az évtized leghatásosabb alkotását, ami gyökeresen átalakította a közvélemény képét arról, hogy mi egy étterem és micsoda egy séf.

És hogy mi a trükk? Pofonegyszerű és brutálisan nehéz dolog: az őszinteség. Bourdain, a konyhai zsoldos és veterán olyan őszinte kitárulkozással írta meg a könyvet, mintha a halálos ágyáról diktálta volna. Hogyan szoktak lopni az éttermi dolgozók, miért drogoznak a séfek, hogyan szokott rá a kokainra, és milyen mélyre nyomta a drog, miért mentek tönkre éttermek, amikben dolgozott, ki kefélt kivel, miért nem szabad New York-ban hétfőn halat rendelni, milyen formában adják ki a romlott árut az éttermek, kiteregetett mindent, amiről a séfek, és étteremtulajdonosok a sírig hallgattak volna.

Bourdain később bevallotta, hogy némiképpen tartott a szakma fogadtatásától, de érdekes módon csak hátba veregetéseket kapott, és hirtelen a világ összes séfjének – legyen az Michelin-csillagos szent, vagy egy oklahomai hamburgerező szakácsa – automatikusan barátjává vált.

Bourdain a CIA soraiban

A CIA ezúttal nem az amerikai hírszerzést, hanem a Culinary Institute of Americát jelenti, amely az Egyesült Államok, sőt az amerikai kontinens legkomolyabb gasztronómiai iskolája. Kellőképpen nagy arccal fogott neki az életnek, ám a terepen, ami nem a New York-i csúcséttermeket jelentette, hanem huszadrangú BBQ grilleket, pizzériákat New Jersey-ben majd Floridában, az öreg rókák gyakran porig alázták a zöldfülű és szemtelen Anthonyt, aki szépen lassan beleszokott a gépházban töltött mindennapokba.

A könyvével egy csapásra híressé váló Tony nem is rejtette véka alá, hogy bár tiszteli a trendsetter séfeket, igazán csak a szakmai iparosait, a napi több száz tányért felrakó, névtelen zsoldosokat becsüli. Húszas éveiben belecsúszott az alkoholizmusba, aztán a munkahelyi pörgés miatt mindenféle bogyókat kezdett fogyasztani (ami Bourdain szerint gyakori jelenség a konyhákon), sok kokót szippantott fel, aminek következtében mára úgy néz ki, mint aki szétesett, de aztán gondos kezek összerakták. Rengeteg viszontagság után végül mégis sikerült tisztességes New York-i séffé válnia. Nagyjából 40 évesen higgadt le, lehorgonyzott a Brasserie Les Halles nevű manhattani intézményben, 2000-ben pedig megjelent a később 28 nyelvre lefordított A konyhafőnök vallomásai, ami új fejezet kezdetét jelentette, ugyanis kiderült, hogy Bourdain jobb író, mint séf, és jobb műsorvezető, mint író.

Punkrock mindhalálig

A Les Halles azt a konyhát viszi, ami a legközelebb áll hozzá, a franciát. Bisztrókonyha, de magas fokon, ráadásul Bourdainnek az étterem vezetői teljes szabadságot adtak. Már jópár éve nem vesz részt a napi robotban, tévéműsorokat forgat, és könyveket ír. 2010 őszén egy szép emlékű tévéműsor kapcsán volt szerencsém megfordulni a Les Halles konyhájában, legnagyobb szívbánatomra Bourdain nem volt benn, de jobbkeze, A konyhafőnök vallomásai elején is feltűntetett Carlos Llaguno igen, a derék dél-amerikai tag gyártott is egy remek borsos bélszínt. Amikor a forgatás után Bourdainról kérdeztem, mosolyogva ennyit mondott: – He’s a cool guy. A „laza srác” olyan menüt rakott össze, ami francia, ugyanakkor New York-i, ugyanis van itt boeuf bourguignon, de foie gras hamburger is (20 dollár, 4400 forint) – ilyet egy franciaországi francia sem tenne a libamájjal, legalábbis ezen a szinten.

Éppen nem szólt a zene, de a könyve óta tudjuk, hogy Bourdain konyhájában bárki hozhatta a saját zenét, igaz, ha valaki Billy Joelt tett fel, az a legenda szerint azonnali kirúgással járt. Tony a punkrockra esküszik, kedvence a New York Dolls, The Stooges, The Voidods és a Ramones. The Nasty bits című könyvét egyenesen Joeynak, Dee Deenek és Johnnynak, az együttes tagjainak ajánlotta.

Tévésztár

A konyhafőnök vallomásai egyenes folyományaként a Food Networkön megkapta első tévéműsorát, így folytathatta azt a két tevékenységet, amit a legjobb szeret: evett és mesélt. A 2002-es A bolygó amerikai (A cook’s tour) gasztronómiai világjárás Japántól Ausztráliáig, tacótól a hernyókig. Közben a Fox A konyhafőnök vallomásai címmel beindított egy sorozatot, amelyben a Bradley Cooper alakította főszereplőt, Jack Bourdaint teljes egészében hősünkről mintázták. 2005-ben leszerződött a Travel Chanellel, ahol nekikezdett Fenntartások nélkül (No reservations) című sorozatának. Bourdain körül mindig izzik a levegő, így nem csoda, hgy 2006 júliusában keményen belenyúlt. Bejrútban forgattak, és szokás szerint arra készült, hogy egy kamerától kísérve végigeszi a várost, amikor kitörték az évtized legsúlyosabb harcai Izrael és Libanon között. Tengeri és légi blokád, és a város stratégiailag fontos pontjainak bombázása. A világ leglazább séfje hirtelen egy háború közepén találta magát. A stábot a helyi segítők magukra hagyták, Bourdainék pedig ott álltak magukban, egy idegen városban, amit lőttek. Amíg a hoteljükben rostokoltak, Bourdain a feszültséget úgy vezette le, mint egy igazi szakács: bekéredzkedett a konyhára és főzött. Pár nappal később evakuálták őket, és egy amerikai hadihajó segítségével hazatérhettek. A tévéműsor negyede sem készült el, szóval a tévéséf és stábja úgy döntött, hogy készítenek egy filmet arról, hogyan nem készült el a film. A bejrúti epizód végül akkorát ütött, hogy Emmy díjra jelölték, ez pedig olyasmi, ami korábban egy tisztességesen végigforgatott műsorával sem történt meg.

Bolygó amerikai

Bourdain jelenleg is utazik, tegnap Barack Obamával evett a vietnami Hanoiban, Facebook profilján szépen szemmel lehet követni, hogy merre jár (tavaly megfordult nálunk is.) Híres arról, hogy bármit megeszik, valószínűleg még nem utasított vissza semmilyen helyi fogást. A legkeményebb cuccok: fókaszem, balut, egy egész kígyó,(ami még élt!), illetve az általa is legszörnyűbbként aposztrofált szavannai varacskosdisznó ánusz, illetve a grönlandi rohasztott cápahús.

Elmondása szerint a legundorítóbb kaja, amit valaha fogyasztott mégis a McNuggets. Nem rejti véka alá, ha kedvel valakit (pl: Thomas Keller, Ferran Adria, Mario Batali), de azt sem tartja meg magának, ha valakitől rosszul van (Alain Ducasse, egy tucatnyi kevéssé ismert tévéséf és az ABBA). Vigyázat, szókimondó szövegek!, olvasható műsorai elején, mivel nem állnak tőle távol a káromkodások és a szexista poénok.

Nem baj, Tony, mi így szeretünk.

Állítólag a tökéletes reklámhoz három dolog kell: kisgyerek, kutya és egy jó nő. Egy másik iskola szerint ezekből elég az egyik, szóval a gyereket meg a kutyát most hagyjuk. „Sex sells”, avagy formás női idomokkal bármit el lehet adni, természetesen kaját is.

Bikini, hambi, erotika

Nina Agdal 18-as karikáért kiáltóan falja a szaftos burgert. Ketchup és ajaknyalogatás lassítva: megéheztünk...

Nem látja a krumplit, érted?!

A Nando’s-nál rájöttek, hogy mi kell a népnek. Ha reklám, akkor legyen vicces és legyen benne két nagy mell. A történet egyszerűen fergeteges (nem az) és abban is biztosak vagyunk, hogy ha létezne Szőke Nők Világszövetsége, akkor tiltakozna a hirdetés miatt, elvégre meglehetősen rossz fényben tüntetik fel sorstársukat.

Tuti ziccer: fagyi

Bizonyos hölgyek nem tudnak nem erotikusan fagylaltot fogyasztani, de az szabad szemmel is látható, hogy a reklámban szereplő szőkeség erősen rájátszik a műveletre. Nem vagyunk benne száz százalékig biztosak, hogy ez egy valódi, létező terméket népszerűsít, de attól még működik.

Egy bombanő a vízben

Ez a reklám a szexista hirdetések iskolapéldája. A szinopszis elfér egy névjegykártyán: a srác ül a strandon, megiszik egy láda sört. Amikor az utolsó üveghez ér, kijön egy bombázó a vízből, és megissza a sörét. Vége. A reklámban látható hölgy annyira híres, hogy neve is van: Zilda Williams. A reklám egyébként nem egy sörmárkát, hanem egy sörökkel foglalkozó szájtot hirdet.

Saláta szexin

A Carl’s Jr. amerikai gyorséttermi hálózat olyan reklámokat csinál olyan csajokkal, hogy az kriminális, 18-as karikáért és egy vödör jégért kiált. Ebben a filmjükben Kim Kardashian falja a salátát nagy kedvvel.

Állatvédők beindulva

A radikális állatvédő szervezet,a PETA szereti az ütős reklámkampányokat, és ennek rendre bizonyítékát is adja. Ez a betiltott reklám a vegetarianizmust népszerűsítette volna, és tökéletes bizonyítéka annak, hogy ők is bíztak a jól bevált hatásmechanizmusban: szexszel az állatvédelmet is el lehet adni. Kérdés, hogy mit szóltak volna a nők jogait védő szervezetek a női nemet szexuális tárggyá lealacsonyító megközelítés ellen. A poén az, hogy a werkfilm forróbb, mint maga a reklám.

Emily is felszállt a burgervonatra

Hát ez valami mesés volt, nem? Szerintünk a burgerfogyaztási mutatók a plafont verték ezutána reklám után.

Ennél szebben nem lehet kólát inni

Cindy Crawfordnak nem kell bikinire vetkőznie, nem kell ráznia a melleit vagy a hátsóját, elég, ha csak beletúr a hajába és néz. Bármilyen hihetetlen, ez a reklám több szakmai díjat is bezsebelt, és beválasztották minden idők legjobb Super Bowl döntőn vetített reklámja közé.