A spanyol restaurátormesterek megint bizonyították fenomenális tudásukat és fogjuk a fejünket

Üdvözlégy Mária, magentával teljes. Ez már valami hagyomány a spanyoloknál?

Már komolyan kezdjük azt hinni, hogy ez valamiféle tradíció lesz Spanyolországban, hogy irdatlan mellényúlással, totál amatőrök kezébe adnak több száz éves antik műkincseket, hogy kezdjenek velük, amit tudnak. Az első ugye a legendás Moncsicsi-Krisztus volt:

Majd Estellában, egy 16. századi Szent György-szobor, ahol a parókia egy helyi technikatanárt bízta meg a munkával:

És most egy Máriát, Jézust és Szent Annát ábrázoló, XV. századi szobor jutott erre a szomorú sorsa.

A mindössze 28 fős spanyol falu, El Ranadoiro egyik lakóját, Maria Luisa Menendezt bízta meg a helyi pap a kápolnában álló faszobrot. A hölgy elmondása szerint:

A spanyol örökségvédelem nem volt ilyen boldog és kifejezetten aggasztónak látják, mennyi antik örökséget barmoltak szét az utóbbi időben amatőr spanyol „restaurátorok”.

(Via: BBC)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon