Érik az álomdöntő, Brazília, Németország után Argentína is bejutott a foci-vb elődöntőjébe. A belgák ellen nem Messi, és még csak nem is Di María lőtte a mindent elődöntő gólt, hanem a magára találó Higuaín. Az albiceleste 1990 után jutott újra a legjobb négy közé vébén.

Az argentin mester, Alejandro Sabella meg merte húzni, amire sokan próbálták kapacitálni: kihagyta a kicsit lassú és sokat hibázó Fernándezt, helyette betette a kicsit lassú, de annál bizonytalanabb Demichelist. Végül is bejött, mert Argentína ezúttal sem kapott gólt, egész stabilan játszott a teljesen középszerű védelem.

Akárcsak a tegnapi francia–német meccsen, most is az volt a forgatókönyv, hogy az elején gólt szerzett az egyik csapat, a maradék bő nyolcvan percben meg alig történt valami. Ez a csapat most Argentína volt, Messi lepattanó indítása Gonzalo Higuaín elé került, aki állítás nélkül, kapásból bevágta a hosszú alsóba.

A második félidőben is volt egy nagy helyzete a Napoli csatárának, négy védő közé bevezette a labdát, bebőrözte Kompanyt, majd a lécet találta el. A végén kitámadott az ezúttal halványabban szereplő Belgium, amiből majdnem gólt lőtt Messi, ám ezúttal sem tudott Courtois eszén túljárni. Immár kilenc meccs óta nem talált be a fiatal óriásnak, de ez most nem zavarhatta, mivel csapata a négy közé jutott. Argentína 24 év után elődöntős vébén, a Hollandia–Costa Rica meccs győztesével játszanak majd.

A Svájc elleni győztes gólt szerző, eddig a vébén remeklő Ángel di María még az első félidőben lesérült egy lövésnél, le kellett cserélné, a csigolyatörést szenvedő Neymar után újabb sztár dőlt tehát ki. Esetében még kérdés, mennyi időre.

Argentína–Belgium 1–0 (1–0)

Argentína: Romero – Zabaleta, Demichelis, Garay, Basanta – Biglia, Mascherano – Lavezzi (Palacio, 71.), Messi, Di María (Perez, 33.) – Higuaín

Belgium: Courtois – Alderweireld, van Buyten, Kompany, Vertonghen – Fellaini, Witsel – Mirallas (Mertens, 60.), De Bruyne, Hazard (Chadli, 75.) - Origi (Lukaku, 59.)

Gólszerző: Higuaín (8.)

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés