Már hetek óta a Ferencvárosban edz a korábbi Porto- és QPR-játékos, harmincszoros magyar válogatott Buzsáky Ákos, aki ma alá is írt a zöld-fehérekhez.

Miután három ilyen-olyan válogatottban megfordult védővel, Mateosszal, Adamsszal és Gersonnal megerősítette a leggyengébb csapatrészét a Fradi, valamint támadók is érkeztek Böde Dániel mellé, ideje volt felfrissíteni a középpályát is. Az idén még egy percet sem játszó, ám korábban az MTK-ból a Portóba igazoló (ahol Mourinho kezei alatt UEFA-kupát nyert), majd Angliában is megforduló, hússzoros magyar válogatott Buzsáky Ákos hetek óta Ricardo Moniz irányításával edz, a temerini tornán pályára is lépett, ma pedig aláírta a szerződését a bajnoki címre hajtó FTC-hez.

Buzsáky az MTK-ban 17 esztendősen több mint ötven élvonalbeli találkozón játszott, 2003-ban az év ifjúsági játékosának választották Magyarországon, míg 2007 januárjában például az angol másodosztály legjobb labdarúgója lett, és nem mellesleg Championship-bajnok is a Queens Park Rangersszel, ahova 2007-ben szerződött és feljutott, majd be is mutatkozott az angol Premier League-ben. A 31 éves középpályást olykor Fehér Pelének is becézték a szigetországban.

Információink szerint 1+1 éves szerződést írt alá.

(Forrás: fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés