Kétségtelen, hogy a kapu előtt feltalálja magát Diego Costa, de most már az sem kérdéses, hogy nála sunyibb, gusztustalanabb aktív játékos kevés van jelenleg pályákon. A Chelsea brazil-spanyol csatára minden hétre tartogat egy balhét.

Alig tette be a lábát Angliába, máris két visszataszító, amolyan costás jelenettel bővítette amúgy sem rövid türhőlistáját. Kezdjük azzal, hogy egy éve olyat tett, amitől még Zlatan és Pepe is elszégyellné magát, pedig ők aztán tényleg ritka bunkók. Az eset az Espanyol–Atlético Madrid meccs előtt történt, akkor épp egy kábé tízéves labdaszedőt rúgott fel a 188 centiméter magas és cirka 85 kilós óriás.

Azóta 38 millió euróért a Chelsea-be igazolt ez a csodálatos sportember, és már most látszik két dolog: megszolgálja az árát, elvégre öt bajnoki után hét gólnál jár; valamint hogy pont ugyanolyan féreg, mint Spanyolországban. A hétvégén Chelsea–Man. City szuperrangadót rendeztek, ahol ugyan gólt nem lőtt, de azért így is főszereplővé vált, a 66. percben kiállíttatta Pablo Zabaletát, miután az argentin felrúgta, nekiment, lökdöste, picit fojtogatta is – mindketten sárgát kaptak, de a City-védőnek már volt egy. (A meccs amúgy 1–1 lett.)

Na de mindez szót sem érdemelne, ha mondjuk épp egy fordulóval korábban nem teszi meg ugyanezt Gylfi Sigurdssonnal is. A Swansea játékosát egy szabadrúgás előtt a sorfalból rángatta ki, majd vitte földre vazaarit érő dobással, meg egy alkarossal. Mindezt a játékvezető orra előtt.

Ez a jelenetsor még csak egy sárgát sem ért. Viszont itt legalább rúgott gólt, mindjárt hármat is. Ha figyelembe vesszük, hogy a trikókkal is hadakozó Mario Balotelli is Angliába igazolt, már csak Pepét kéne valahogy odaküldeni, aztán lezárni a határokat, és akkor a többi országban nyugalom lehetne a pályákon.

Fogadd meg, hogy Diego Costa bajnok lesz a Chelsea-vel is!

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

„Marozsán hamarosan odaérhet a top 10-be”

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés