Hiába érkezett napjaink, de talán minden idők egyik, ha nem a legkomolyabb szaktekintélye a Manchester United kispadjára, illetve menedzseri posztjára, még neki sem megy egyik napról a másikra, hogy világverős gárdát rakjon össze. Pláne a közepesnél csak kicsit erősebb keretből. Így aztán kinyitották a bugyellárist. Rekordméretűre.

Elöl többé-kevésbé megvannak a vörös ördögök, sőt, a Van Persie, Rooney, Welbeck, Hernández (bár ők távozhatnak) csatársor Matával megtámogatva abszolút bajnokaspiráns, csakhogy egyre hátrébb haladva fogynak a klasszisok, és ezt Van Gaal is pontosan látta. Az általa megálmodott 3–4–1–2-es szerkezethez kellett neki minimum egy ballábas belső hátvéd, így megvették Marcos Rojót (és még Nanit is elpasszolták közben), aki a vébén igen jól nyomta. De a középpálya is sovány, noha irreális összegekért érkezett Ander Herrera és Luke Shaw. De azért a Valencia, Carrick/Cleverley, Herrera, Young/Shaw négyesfogattal nehéz legyűrni a Chelsea-t vagy a Cityt.

Így aztán újabb horribilis összeget különítettek el a Real és az argentin válogatott egyik legjobbjára, Ángel Di Maríára, de akkorát, amekkorát még a Premier League nem látott. Eddig 50 millió font volt a csúcs, Fernando Torresért adott ennyit a Chelsea, most az argentin középpályásért új angol rekordot jelentő 59.7 millió fontot (más forrás szerint 63.9 millió font az összeg) csenget ki az MU. Ez durván sok pénz, ám az angyal a Bajnokok Ligája-győzelem egyik legfőbb letéteményese volt, pazar formát futott tavaly, akárcsak a vébén, amíg le nem sérült. A középpálya több pontján is bevethető, akárcsak elöl.

Ja és amúgy az Independent azt állítja, a juvés Vidalért 34 millió fontot kínál a Manchester United, szóval izgalmas napok várnak még ránk. Di Maríát bármelyik pillanatban bejelenthetik hivatalosan is. Ha mindként transzfer megvalósul, az MU kétszázmillió font fölé tolja nyári költekezését.

Vele már nyerhet bajnokságot a Man. United? 12.75-szörös pénzt nyerhetsz vele, ami baromi jó, elvégre Van Gaal egy zseni. Szerintem még most tedd meg, mert csökkenni fog!

(Fotó: Europress/Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

További cikkeink a témában