Ahol jó foci van, ott bizony elég jó a focistafeleség-felhozatal is, az úgynevezett WAG-ek is nagy sztárok, arról ugye nem beszélve, hogy általában baromi jól is néznek ki. Megmutatunk egyet minden héten. Most az egyik leghíresebb WAG következik, Sylvie, Van der Vaart egykori felesége, aki amellett, hogy gyönyörű, még a rákot is legyőzte.

Az 1978 áprilisában született szőke szépség indo-európai származású, édesapja indo, édesanyja pedig holland ősökkel rendelkezik. Sylvi WAG-alapítónak számít, ha lenne ilyen, mert ő aztán tényleg az egyik leghíresebb focistafeleség, és ebből jól is élt. Sok rosszat is lehetne emiatt a fejére olvasni, meg azért, mert megcsalta holland válogatott férjét, Rafaelt, ám eközben meg az egyik legnagyobb és leghíresebb női harcos is lett, aki megküzdött a rákkal. És nem maradt alul.

Sylvie 2003-ban ismerkedett meg Rafael van der Vaarttal, két évvel később feleségül is ment hozzá, majd 2006. május 28-án született meg kisfiuk, Damián Rafael. 2009 nyarán jelentette be, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, meg is műtötték, majd jött a kemoterápia, és végül sikeresen legyűrte a gyilkos kort.

Tavaly különvált az álompár, arról lehetett hallani, hogy a középpályás megütötte Sylvie-t. Válásukat 2013 decemberében mondták ki (azóta Sylvie Meis néven fut), ezután Rafael összejött Sylvie egyik legjobb barátnőjével, aki szintén egy focista felesége, míg a szőke szépség bevallotta, hogy 2010-ben egy ideig csalta a Rafaelt, mégpedig egy magyar származású pilótával, Vajta Balázzsal. Hírességéknél már csak így megy.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés