Az sajnos nem jött össze, hogy mindkét válogatott kiessen, hiába szerettük volna, ám, ha nehezen is, de megszabadultunk a görögöktől, bár kétségtelen, nagy szívük van. Costa Rica emberhátrányban húzta ki a tizenegyesekig, ahol nem hibázott.

Eddig az 1990-es nyolcaddöntő volt a csúcs Costa Rica történetében, most viszont eggyel tovább jutott, miután térden járva, vért izzadva kihúzta Görögország ellen, majd jobban rúgta a tizenegyeseket. A görögök újabb dráma forgatókönyvét tették le a vébén, most a 91. percben egyenlítettek és mentették hosszabbításra a nyolcaddöntőt. (Mondjuk Ruiz vezetőgólja után volt egy Toroszidisz-kezezés, amit nem vett észre a spori, azzal 2–0 lehetett volna, elnézve Costa Rica 11-eseit.) Szokratisz tévedt előre és sípcsonttal rúgott fontos gólt. Costa Rica ekkor már emberhátrányban volt, a latin-amerikai fiúk a térdükön jártak, teljesen elkészültek az erejükkel, így a csoda kategóriába tartozik, hogy nem kaptak ki a ráadásban.

A tizenegyeseket meg úgy fest, szívvel is lehet lőni, mert a vánszorgó fehér mezesek hihetetlenül magabiztosan vágták a kapuba mindet. Gekasz viszont nem tudott higgadt maradni, Navas védte a lövését, Umana továbbrúgta a kiscsapatot. Costa Rica a világ legjobb nyolc csapata közé jutott... Hollandiával játszik az elődöntőbe jutásért.

Costa Rica–Görögország 1–1 (0–0, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel 5–3

Arena Pernambuco, Recife, vezeti: Benjamin Williams (ausztrál)

Costa Rica: Navas – G. González, Umana, Duarte, Gamboa (Acosta, 77.) – J. Díaz, Borges – Tejeda (Cubero, 66.), Ruiz, Bolanos (Brenes, 83.) – J. Campbell
Görögország: Karnezisz – Toroszidisz, Papasztathopulosz, Manolasz, Holebasz – Karagunisz, Maniatisz (Kacuranisz, 78.), Szamarisz (Mitroglu, 58.) – Szalpingidisz (Gekasz, 69.), Szamarasz, Hrisztodulopulosz

Gólszerző: Ruiz (52.) illetve Sokratis (91.)

Piros lap: Duarte (66.)

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés