Beérett a németek munkája, ismét kapkodnak a fiatalokért a nagy klubok. Most a Schalke a legmenőbb.

A német Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) információi szerint az angol Chelsea 15 millió eurót kínál a Schalke mindössze 18 éves támadó középpályásért, Max Meyerért.

A WAZ azt is megemlíti, hogy a Schalke azonnal akcióba lépett, és szeretne jobb feltételekkel új szerződést kötni Max Meyerrel, amiben benne lenne egy masszívabb havi apanázs és egy sokkal komolyabb kivásárlási ár. Az utánpótlás-válogatott pöttöm irányító jelenlegi szerződésében, ami 2017-ben jár le, van kivásárlási záradék is, ám ennek összege csak 18 millió euró. A Chelsea ajánlata látótávolságon belül van, a londoniaknak nem okoz gondot rápakolni még hárommilliót. A királykékek az új kontraktusba évi 1,5 millió eurós fizetést garantálnának Maximiliannak – ez közel 500 millió forint. Tizennyolc évesen nem olyan rossz zsebpénz... Ráadásul Meyernek még csak tizenhárom meccse volt a Bundesligában, kevesebb, mint ahány milliót kínálnak érte. Mondjuk ebben a szezonban nyolc meccsen három gólt azért szerzett.

Nem csak Meyer a kapós német tini a Schalkéban. Julian Draxler szerződésében már most 45 millió eurós kivásárlási ár szerepel, igaz, ő már húszéves és felnőttválogatott. Igen, húsz. A srácot már a Barcelona és a Juventus is kerülgeti, nem véletlenül, ötször játszott a Nationalelf mezében, és van 85 Bundesliga-fellépése is, melyeken 14 gólt lőtt és adott 11 gólpasszt. Az ő szerződése 2018 nyaráig szól, de nem mondok nagyot azzal, ha betippelek: nem tölti ki.

A németek tehát nekiálltak még keményebben, de máshogyan dolgozni az utánpótlásban a 2000-es évek elején, amikor hanyatlott a futballjuk – kis túlzással ledózeroltak mindent, beszórták sóval és elkezdték az alapoknál. Rájöttek, az ami korábban működött náluk, az már elavult. Új módszerek, új szemlélet, nyitás a világ és a bevándorlók felé. Az eredményét már látjuk, egy generáció már kijött (Özil, Khedira, Reus, Götze, Müller, Badstuber Hummels), mely a 2014-es világbajnokság talán legnagyobb esélyese. És már itt van a nyakukon az utánpótlás is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Csúnyán beégett a csatár, aki a 97. percben panenkázott

A Chelsea három játékosa négygólos előnyben összebalhézott azon, hogy ki rúgja a tizenegyest

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés