Szomorú napra virradtunk, a szeptember 17-i beszámoló és kiértékelés után egy nappal úgy döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy felállítja a válogatott kispadjáról Pintér Attilát, és a következő három tétmérkőzésen Dárdai Pál irányítja a nemzeti csapatot. Ezt személyesen Csányi Sándor, a MLSZ elnöke jelentette be.

Pintér Attilát tavaly december 19-én nevezték ki, sokunk nagy örömére. A korábbi győri edző irányításával öt találkozót játszott a csapat, két-két győzelem és vereség mellett egy döntetlent ért el. Az egyetlen tétmérkőzésén, az északírek elleni szeptember 7-i, hazai Európa-bajnoki selejtezőn kikapott a válogatott (1–2), és azonkívül, hogy rajtunk röhögött a fél kontinens, így már az első forduló után nehéz helyzetbe került a továbbjutást illetően. Gyakorlatilag elbuktuk a sanszot, hogy részt vegyünk egy olyan Eb-n, ahol majdnem minden második tagállam jelen lesz.

Viszont sok nagyszerű, szórakoztató megnyilvánulástól meg lettünk most fosztva, szomorúak is vagyunk. Ilyenektől:

Meg ezektől a velőt rázó, mély mondatoktól:

Csányi Sándor jelezte: ideiglenesen, a téli szünetig a Hertha BSC alkalmazásában álló Dárdai Pál, korábbi 61-szeres válogatott játékos irányítja a csapatot. Dárdai 1997 óta él Berlinben, ott legenda lett, majd edzősködésbe fogott, jelenleg a Hertha U15-ös csapatát irányította. Ő lett ötvenegyedik szakvezető a válogatott történetében, és 1930 óta a legfiatalabb.

Csányi Sándor azt is elmondta, hogy Dárdai semmilyen díjazást nem kér a munkájáért, ingyen dolgozik az év végéig, Szalai Ádám és Huszti Szabolcs meghívásával szemben pedig nincs személyes ellenvetése, ez azonban nem az ő hatásköre, erről a következő három mérkőzésen Dárdai Pálnak kell döntenie.

A válogatott október 11-én Romániában játszik, három nappal később a Feröer-szigeteken lép pályára, majd november 14-én fogadja a finn csapatot Eb-selejtezőn.

Mi köszönjük, Pinyő!

Felkutattuk Pintér Attila múltját – Óvodától a kocsmáig a szövetségi kapitány (?) nyomában.

(Forrás: MTI, fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában