Nehéz volt kivárni, de végre eljött a megfelelő idő, és leírhatom az egyik legcsodásabb sportújságírói klisét: kérem szépen, hatpontos mérkőzés következik! Azt már csak halkan, kicsit riadtan teszem hozzá, hogy bizony 110%-ot kell nyújtani, sőt fognak is. Mintha olyat lehetne.

Szóval Magyarország–Románia ütközet következik, sőt, világbajnoki selejtező, ami valóban kicsit több egy szimpla meccsnél, nincs kimondottan jó barátságban a két szomszéd, és ezt leginkább a sport színterén tudják egymás tudtára adni a felek. Mondjuk kedves rigmusokkal, hízelgő drapériával egy Steaua–Újpest meccsen, vagy egy rapidos zászlóégetéssel.

Ez most nem lesz, egyik sem, merthogy az MLSZ zárt kapus meccsel bűnhődik néhány kellemetlenül ostoba szurkoló miatt, akik rasszista énekekkel szórakoztatták magukat az Izrael elleni meccsen. De erről inkább többet most nem, kínos téma, és butaság lenne reklámozni az idiótákat. Szerencsére sokkal józanabb réteg is jár mérkőzésekre, igaz, ott kézzel terelgetik a labdát – a Valcea–Fradi női kézilabda-meccsen a Football without fans is nothing (A futball szurkolók nélkül semmit sem ér) kiírással tiltakoztak a román (!) szurkolók. Hát, valóban nincs sok értelme nézők nélkül sportolni, de legalább a kamerákat beengedik.

Ismerkedjünk meg a román válogatottal, akikről manapság igen kevés információ szivárog ki, ellenben Egervári kapitány és stábja már másfél éve figyeli minden lépését.

A Steaua és a légiósok

Legyünk udvariasak, kezdjük a vendégekkel a beharangozást, az alaposan megfiatalított, átalakult román válogatottat ugyanis egyre kevésbé ismerjük, mivel az elmúlt világeseményekről lemaradt, nem volt szem előtt. Ismerős? Na ja, mi sem jártunk nagy tornán emberöltő óta, viszont magunknak szem előtt vagyunk.

A románok kapitánya, Victor Piturca gyakorlatilag kétféle labdarúgóval számol – légióssal és Steaua-játékossal. Az Európa-ligában menetelő, majd a Chelsea-n fennakadó fővárosi kirakatcsapatból (tizenkét pont fórral áll Liga I élén) nem kevesebb mint kilenc labdarúgó kapott meghívót. Rajtuk kívül még négyen érkeztek a román ligából, a többiek pedig Európa módosabb részén keresik a Ferrarira valót.

A legismertebb alak egyértelműen Adrian Mutu, a 34 éves támadó megjárta már az Intert, a Chelsea-t, a Juventust és a Fiorentinát is, jelenleg a francia Ajaccióban rugdossa a gólokat. Mutu persze nem csak veretes futballmúltjáról híres, ő bizony nem veti meg a földi élvezeteket sem – maradjunk annyiban, a kólafogyasztás nála közel sem merült ki néhány dobozos nedű felpattintásában. A meccsnap előtti edzés alapján úgy fest, Adrian ott lesz a kezdőben, ő lesz feltolva, a korábban centerbe várt Bogdan Stancu pedig talán a bal szélről indul majd.

A török Oduspor támadója kilenc bajnoki gólnál jár, erős, erőszakos, gyors. De ez elmondható a teljes román támadósorról, főleg a fiatal Gheorghe Grozavról, aki a magyar válogatott megfigyelője és az NS állandó szakértője, Bognár György szerint a legjobb, legveszélyesebb román játékos. Ő a Petrolul Ploiesti játékosa – alighanem csak a nyárig –, mindössze 22 éves, klubjában centert játszik, Piturca viszont árnyékékként számít rá, hol balról, hol pedig középről támogatja az előretolt társát. Mellesleg a hórihorgas csatár lőtte a román gólt Isztambulban, mely hihetetlen fontos három pontot eredményezett a törökök ellen.

A jobb szélen a Granada játékosa, Gabriel Torje fogja folyamatos feszültség alatt tartani Kádárt, ő az egyik legjobb lövő a románoknál, ráadásul átlag feletti a technikai képzettsége is. Persze nincsenek véletlenek, a mini (167 cm) szélső stabil kezdő a Primera Divisiónban, előtte pedig a Serie A-ban töltött be hasonló szerepet.

A középpálya két verőlegénye a Steaua Bucurestiből érkezett: Alexandru Bourceanu és Mihai Pintilii lesz a csapat tengelyében, előbbi az igazi buldog  aki nem magas, de annál erősebb (175 cm, 72 kg). Az ő feladata lesz Hajnal, Rudolf és Koman terrorizálása, Pintilii pedig a megszerzett labdákat osztogatja le – sajnos elég jól. Annak ellenére, hogy komoly fiatalítás és generációváltás alatt áll Románia, a két srác egyáltalán nem újonc, 27 és 28 évesek.

A védelem a megfigyelések szerint sebezhető, főleg a két szélén, így aztán Dzsudzsákra és a másik szélsőnkre (Koman? Gyurcsó?) komoly szerep hárul. Jobb oldalon nekik sincs épkézláb futballistájuk, így a West Brom középhátvédje, a rutinos, szép szál legény, Gabriel Tamas lett kivezényelve. Belül Dorin Goian és Vlad Chiriches őrzi majd Szalait – Goian a tapasztalt (32 éves, két év Serie A- és egy idény skót liga tapasztalattal), az erős, a remekül fejelő (194 cm) és a relatíve sokat hibázó (Sanyi bá'! Kéretik ráküldeni a meccs végén  Kovács Istvánt!); Chiriches pedig a csapatrész legjobbja. A 23 esztendős Vlad a Steaua legértékesebb játékosa és többet között a Barcelona kívánságlistáján is szerepel, 10 millió euró körül mozog az értéke. Nincs több kérdés.
Balról jelen állás szerint a Lazio futója, Stefan Radu segítheti a támadásokat, ám ha mégsem neki szavaz bizalmat a kapitány, akkor Razvan Rat, a cséká játszik, aki a Sahtar balbekkje. Nehéz döntés…

A kapuban gyaníthatóan Ciprian Tatarusanu áll majd, bár az ausztrálok elleni februári felkészülési meccsen a Man. City cserekapusa, Pantilimon védett.

Lehet, hogy alig-alig ismerjük az újgenerációs román válogatottat, de láthatjuk, remek játékosokból áll, akik bizony nyertek Törökországban is. Az az egy–nullás siker tökéletesen jelzi, majdnem mindegy, hogy otthon vagy idegenben kell helytállniuk. Ráadásul Budapesten nem fog 51 ezer néző őrjöngeni, mint a Sükrü Saracoglu stadionban. 

Juhász nélkül, de Rudolffal

Sok jó hírünk nincs a magyar válogatottról, és túl sok új sem. Ismerjük Egervári Sándor csapatát, és azt hittük, válogatási elveit is. Talán mégsem. Három érdekesség a Nagy Meccs előtt:

A kapitány mindig hangsúlyozta, csak olyan játékost hív meg a válogatottba, aki játszik a klubjában. Azt nem tette hozzá, hogy kivéve a légiósokat. Rendre találkozhattunk olyan névvel, aki leginkább csak edzett külföldön, bár mentségére legyen szólva, valóban a legjobbakhoz tartoztak. Most azonban itt van Juhász Roland esete. A középhátvéd akkor is stabil kezdő volt a meggypiros mezben, amikor már csak a lelátón ült Brüsszelben. Gyakorlatilag nem volt csapata. Mivel nem akart később sem kimaradni a válogatottból, hazacuccolt, konkrétan Fehérvárra. Hogy legyen csapata, legyen meccs a lábában. Oszt' most meg nem jött a meghívó. Értjük mi, hogy itthon sem játszik, de az egy darab Ligakupa-meccs még mindig több, mint a nulla Anderlecht-mérkőzés.

Aztán ott van Rudolf Gergely. Ő valóban az egyik, vagy talán a legjobb képességű magyar focista, csakhogy rettenetes formában van – legutóbb 2012. április 1-jén, egy Arisz Szaloniki elleni bajnoki mérkőzésen volt eredményes tétmeccsen. Ez bizony lassan egy éve történt. Nem lenne ezzel gond, ha ő lenne mondjuk a kapusunk, csakhogy Rudolf az egyik csatár. És akkor sem lenne gond, ha rajta kívül nem lenne egy nyamvadt csatár sem, akit mozgósítani lehetne, de ez sincs így: Nikolics Nemanja már jó ideje rendelkezik magyar útlevéllel, plusz még a gólokat is termeli böcsülettel, nyolc bajnoki találatnál jár. És emellett nem is öreg, és még ügyes is.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni néhány nyilatkozatot, mely azt sejtette, ez a meccs egy a sok közül, nem sorsdöntő, nem múlik rajta azért annyi. De. Igaz ugyan, hogy sok meccs van még hátra, most érünk a selejtező feléhez, ám ha itthon nem szerzünk három pontot, ne adj isten egyet sem, mit várunk majd Bukarestben és Isztambulban?! No meg egyáltalán mi a fészkes fenét keresnénk egy vébén...? Szóval, ha bukunk, akkor ez bizony sorsdöntő találkozó lesz, ha nyerünk, akkor nem. Akkor ugyanis megmarad a remény, legalább a romániai visszavágóig.

De elég a károgásból, kesergésből, pesszimizmusból, emeljük fel optimistán a fejünket és higgyük el, hogy nyerhetünk. Higgyünk a válogatottban, mert ezek a srácok már megmutatták többször is, hogy annak ellenére képesek markáns játékot produkálni, hogy sajnos néhányuk igen kevéske játékperchez jut a klubjában. Higgyük el, hogy Szalai, Koman, Rudolf, Dzsudzsák vagy épp Varga van olyan jó játékos, mint Stancu, Pintilii, Grozav vagy Bourceanu. Sőt!

Mert a magyar szurkolók bizony megtömték volna a Puskást, és megtömik majd az 56-osok terét is (korábbi Felvonulási tér). Mi ez, ha nem bizalom? Ugye halljátok majd a drukkolást, srácok?

(Fotó: Europress/Getty)