A FIFA-elnök Sepp Blatter külön kérésére 2009. október 20-án megalapították az év - előző év júliusa és a tárgyév júliusa között esett - legszebb találatát jutalmazó díjat, melyet Puskás Ferencről, a XX. század gólkirályáról neveztek el. Öcsi bácsi 512-szer talált be az 528 klubmérkőzésén, a válogatottban pedig nyolcvanöt fellépése alkalmával 84-szer kényszerítette középkezdésre az ellent. Kézenfekvőnek tűnt, hogy az ő nevét viselje a kitüntetés.

A Puskás-díj feltétele nem csak az esztétikum, a látvány, a gól fontosságát is figyelembe vették az ítészek. Tehát minimum egy nemzeti bajnokság keretein belül kellett megszületnie, mi több, a szerencse faktort is kiiktatta a bizottság – alap, hogy ne a másik fél hibájából essen a találat. A gólszerző neme viszont nem kötött, női labdarúgó is átveheti a díjat, melynek jelöltjeit novemberben három játékosra szűkítették a szavazók.

A 2011-es tízes kínálatból Wayne Rooney, Neymar és Lionel Messi élte túl a voksolást. A Barcelona argentin zsenije így idén szinte minden egyéni elismerést bezsebelhet, mivel természetesen a FIFA-Aranylabda végső triójában is ott figyel a neve. És kicsi oddsszal adják, hogy az ő nevét mondják ki az ünnepségen. Talán az év edzője nem ő lesz, de ami késik…

Február 12-én városi derbit rendeztek Manchesterben, az azóta már hajkoronával dicsekedhető Wayne Rooney a hetvennyolcadik percben, 1-1-es állásnál ollózta azt a gólt, mellyel listára került, az angol támadó fantasztikus mozdulata mellesleg győzelmet is ért. Mármint az adott meccsen.
A Santos brazil tinédzsere, Neymar da Silva Santos Júnior egy Flamengo-verés alkalmával szerzett csodás gólt, melynek szépsége a támadás-felépítésben és az utolsó, szemmel is alig követhető cselben rejlik. Taníthatatlan.
Leo Messi az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-ütközeten olyan pimasz gólt lőtt, melyre igen kevesen képesek, ha egyáltalán… A Bolha Iniestától kapott forintos lasztit, ám mivel Almunia jó ütemben lépett ki kapujából, a katalánok 10-ese úgy döntött, bal lábbal átpöccinti a hispán portás fölött a bőrt, majd ugyanazzal a végtaggal bepasszolja. Megtette, állak hullottak a földre.

Íme a három legszebb találat:

Lionel Messi  – március 8., Barcelona–Arsenal Bajnokok Ligája-mérkőzés

Neymar  – július 27., Santos–Flamengo brazil bajnoki mérkőzés

Wayne Rooney – február 12., Manchester United–Manchester City angol bajnoki mérkőzés

Korábbi győztesek

  • 2009 – Cristiano Ronaldo
  • 2010 – Hamit Altintop
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában