Götze hosszabbításban szerzett góljával Németország nyerte a 2014-es világbajnokságot, összességében megérdemelten, de a döntőben Argentína nagyszerűen játszott. Először nyert európai válogatott Amerikában.

Nem indult jól a meccs Németországnak, Khedira bemelegítésénél lesérült, így a tapasztalatlan Kramer kezdett a helyén. A 'Gladbach fiatal játékosa sem játszott sokat, Garayjal ütközött, le kellett cserélni fél óta után. Argentína Di Maríát nélkülözte, aki végül mégsem épült fel.

Ahogy arra számítottunk is, Argentína beásta magát a kapuja, tizenhatosa elé, Németország pedig magasan védekezve, presszióval kezdte a meccset. Az első néhány perc a németeké volt, kapkodtak a kékmezesek, aztán szép lassan az lett, amit Sabella eltervezett, sőt, talán még inkább uralták a meccset, mint amire számíthattak. Zseniálisan kontráztak a gauchók, Messi kizárólag a támadásokra tartalékolja maradék erejét, le is futotta néhányszor a nagydarab bekkeket. Higuaín meg kihagyta a kihagyhatatlan, nem sikerült kihasználni a németek egyetlen komoly hibáját, a Napoli csatára érthetetlen döntést hozott az ajándéklabda után.

Aztán a 30. percben már nem hibázott Higuaín, öröme határtalan volt, ám a zászló gyorsan lehervasztotta, lesen állt Lavezzi labdájánál.

A félidő ráadásában Höwedes szögletből fejelt kapufát, ez volt a németek legnagyobb helyzete, előtte Kroosnak volt egy lövése.

A szünetben meglepőt húzott Sabella kapitány, Lavezzit lekapta és Agüerót küldte a helyére, illetve épp, hogy nem a helyére, hanem átálltak két csatárra. Eredményt nem hozott, mert bár a második félidő is egy argentin helyzettel indult, végül a játékrész már közel sem hozott olyan látványos focit. Mondjuk amit Messi kihagyott, azt azért tízből nyolcszor be szokta rúgni.

Hosszabbításig jutottunk, ez azért nemigen lephetett meg senkit, és az sem, hogy nem esett gól, Argentína nem kapott gólt az egyenes kieséses szakaszban. És az is látszott, hogy elképesztően fáradtak a játékosok, Messi például annyira elkészült az erejével, hogy csak sétálgatott a pályán. Elöl hiába frissített Sabella, Agüero és Palacio élete legrosszabb formájában játszott, Löwnek viszont bejöttek a cseréi: a 113. percben Schürrle húzta meg a balon, beadását Götze vette mellre, majd kapásból ellőtte a hosszúba.

Akárcsak négy éve, most is egy gól döntött, akkor Iniesta, most Götze találata, és most is a picit esélyesebb válogatott nyert. Messi nem tudta győzelemre vezényelni csapatát, nem tudott Maradona örökébe lépni, az aranylabdával vigasztalódhat. Aligha segít.

Németország lett a világbajnok, 1990 után újra, összesen már negyedszer.

Németország–Argentína 1–0 (0–0, 0–0, 0–0)

Németország: Neuer – Lahm, Hummels, Boateng, Höwedes – Schweinsteiger, Kramer (Schürrle, 31.) – Müller, Kroos, Özil – Klose
Argentína: Romero – Zabaleta, Demichelis, Garay, Rojo – Biglia, Mascherano, E. Pérez (Gago, 86.) – Lavezzi (Agüero, a szünetben), Messi, Higuaín (Palacio, 78.)

Gólszerző: Götze (113.)

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A Chelsea három játékosa négygólos előnyben összebalhézott azon, hogy ki rúgja a tizenegyest

Nadal végre visszatér

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés