Elindult az új idény az NB I-ben, 2012/2013-ban a Loki skalpjára hajt mindenki, őket szeretné letolni a trónról az összes csapat. A veretlenül bajnok Debrecennek sikerült együtt tartania, sőt megerősítenie a keretét. A Videoton visszavenné a trónt, a Fradi pedig teljesen új középpályával törne a csúcsra.

Ne ringassuk magunkat tévhitbe, nem erős a magyar bajnokság, de azért az még ebben a közegben is elég szép munka, ha egy csapat veretlenül lesz bajnok. A Debrecen 22-8-0-s mérleggel megtette azt, ami ezelőtt legutóbb 46 évvel a Vasasnak sikerült. A Loki egy viszonylag fiatal csapattal és egy újonc edzővel gázolt végig az amúgy inkább erősödő mezőnyön.  A címet birtokló Videoton beáldozta az előző idényt - bajnokként új edző és új légiósok érkeztek -, de az új szezonban már jók lesznek Paulo Sousáék. Nézzük, hogy alakult a bajnokesély együttesek uborkaszezonja, ki hol erősített, ha egyáltalán...

Illik a bajnokkal kezdeni, a Debrecen már két fronton nyomul, a Bajnokok Ligája selejtezőjében az albán bajnokon verekedte át magát. A Skënderbeu Korçë ráijesztett a piros-fehérekre, Albániában teljesen lejátszotta a hajdúságiakat, akik azonban a visszavágón simán nyertek és továbbmentek 3-1-es összesítéssel. A következő körben a belorusz BATE Boriszov vár Szakályékra. Ami az erősítéseket illeti: a legnagyobb erősítés (és közhely egyben), hogy együtt maradt a masszív, fiatal gárda. Sőt, jött erősítés is, Coulibaly segítséget (konkurenciát) kapott Ibrahima Sidibe személyében, aki már korábban bizonyított Debrecenben (69 meccs / 32 gól). És az első bajnokin mindjárt duplázott is. Rajta kívül az eltiltásból visszatérő Polekszics a nagy erősítés, de jött Slimane Bouadla is, az irányító Selim öccse.

A Videoton hiányposztra igazolt, de nem sokat. Nem is kellett, mert a keret bő és erős, amit tavasszal be is bizonyítottak Sándor Györgyék. Akkor nagyon jól nyomultak, az ősz miatt maradtak le az aranyról. Paulo Sousa eléggé megosztó személyiség, szimpatikusnak semmiképp sem mondható, de amit ígért, betartotta: jó kis csapatot rakott össze tavaszra. Azóta kiverték az El-ben a Slovan Bratislavát, sőt, előtte a Szuperkupában a bajnokot is legyőzték. A Videoton a balbekk Stopirát és a középhátvéd Szekeres Adriánt igazolta le, valamint végleg megvette Filipe Oliveirát. És kedden délután aláírt (kölcsönbe) a Sporting CP 20 éves, igen tehetséges brazil védekező középpályása, Renato Neto is.

A Győri ETO harmadik lett, de ezzel nem elégedett Klement úr, így egy rakás új arc jelent meg az ETO Parkban Pintér Attila edzésén. Mondanom sem kell, hogy jó részük légiós - Nemanja Andrics szerb, Mihai Dina román, Rok Kronaveter szlovén (ő volt az év játékosa Szlovéniában), Michal Svec pedig cseh (válogatott). De visszatért a kölcsönből a grúz Totadze is és úgy fest, marad is. A legnagyobb fogás viszont a válogatott Lipták Zoltán, a középhátvéd az Újpestet hagyta ott a jobb élet reményében.
Andrics nagyszerűen játszott az első bajnokin, de csak ő, így sima 4-1-es verés lett belőle Debrecenben. A többiek még nem bizonyítottak. Pintérnek lesz még munkája bőven, már ha ideje is lesz rá...

Akivel még mindenképp foglalkozni kell, az a Fradi és a Diósgyőr. A Ferencvárosban a csúfos idény (11. hely) után szakmai vezetőt nem, ám középpályássort cseréltek. Az nem volt kérdés, hogy a zöld-fehérek gyenge pontja, így pénzt nem sajnálva (igen, fizettek!) megerősítették alaposan a tengelyt. Megvették Böde Dánielt a Pakstól és Gyömbér Gábort a Pápától, valamint a fővárosba édesgettek két kecskeméti szerbet, Vladan Csukicsot és Alekszandar Alempijevicset. Előbbi elképesztően kemény és rutinos, utóbbi pedig hihetetlen munkabírású, igazi dél-szláv. Böde hatalmas fogás és Détári okosan nem támadót játszat vele, hisz a Paks korábbi játékosa mélyebbről indulva sokkal veszélyesebb. De ezzel nincs vége, kellett csatár is: Somália felépült, fél év kihagyás után őt is erősítésnek nevezhetjük, Máté János pedig az NB II-ben volt gólkirály, 17-szer talált be a Videoton II színeiben. Orosz Márk pedig Szegeden remekelt (15 gól). Mindkettőjük esetében fontos szempont volt, hogy fiatalok és magyarok. Csak épp nem férnek be a csapatba.
A Fradi tehát egy jól működő védelem (Jova - Jovanovics, Klein, Otten, Sváb) elé kapott egy teljesen új fedezettsort. Elől még lehet változás, mert egyrészt Somália játékengedélye még nem érkezett meg, Pölöskey pedig megunva a népharagot kérte a szerződése felbontását. Máté és Beliczky ideje jöhet el, de még nem végleges a keret - tesztelték a montenegrói Bozso Markovicsot, a fiatal Birtalan Botondot, a horvát Hrvoje Tokicot, a namíbiai-német Wilko Risser és a korábbi holland utánpótlás-válogatott Rutger Wormot is. Ne lepődjünk meg, ha valamelyikük aláír a napokban az Üllői úton. Előre kell még ember, elég sovány a Fradi csatársora.

A Diósgyőr ismét remekelt a piacon, a két fehérvári, Elek Ákos és Gosztonyi András nagyon nagy fogás, de Michal Hanek is volt már válogatott szlovák színekben. Kapus is kellett, az egy gyenge láncszem volt, így Borsodba érkezett Ribánszki László, Ambrusics Róbertet pedig tesztelik. Simán dobogós lehet a DVTK.

A bajnokesélyesek érkezői

  • Ferencváros: Alekszandar Alempijevics (szerb, Kecskeméti TE), Böde Dániel (MVM Paks), Vladan Csukics (szerb, Kecskeméti TE), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Máté János (Videoton II), Menyhárt Attila (REAC), Orosz Márk (Szeged 2011), Simita Gergő (Csorna)
  • DVSC: Ibrahima Sidibe (szenegáli, Westerlo – Belgium), Slimane Bouadla (francia-algériai, Chateauroux – Franciaország)
  • DVTK: Elek Ákos (Videoton), Gosztonyi András (Videoton), Michal Hanek (szlovák, Kapfenberg – Ausztria), Ribánszki László (szlovákiai, Siófok), Takács Péter (Lombard Pápa – kölcsön után végleg)
  • Győri ETO: Nemanja Andrics (szerb, FK Rad Beograd – Szerbia), Mihai Dina (román, Petrolul Ploiesti – Románia), Rok Kronaveter (szlovén, Energie Cottbus – Németország), Lang Ádám (Veszprém), Lipták Zoltán (Újpest FC), Mihai Nicorec (román – ZTE FC, kölcsönből vissza), Marek Strestík (cseh-szlovák, FC Zbrojovka Brno – kölcsön után végleg), Michal Svec (cseh, Heerenveen – Hollandia), Lasa Totadze (FC Dila Gori – Grúzia, lejárt a kölcsönszerződése)
  • Videoton: Filipe Oliveira (portugál, Parma – Olaszország), Haraszti Zsolt (Siófok – lejárt a kölcsönszerződése), Stopira (zöld-foki-szigeteki, Feirense – Portugália), Szekeres Adrián (MTK Budapest)

Vajon hol bukott meg a Prukner-féle Fradi? Olvasd el a véleményünket - Norvég thriller, szlovén „gyilkos”

(fotó: topliga.hu, sportmenu.net, franzstadt.bonzahost.net, nikeinc.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában