Egy teljesen szürreális jelenetsorral ért véget a tegnap esti Európa-bajnoki selejtező. Kulturált, szép este Szerbiában.

Mint arról beszámoltunk, tegnap ismeretlen tettes drónnal bereptetett egy albán zászlót a SzerbiaAlbánia-meccs közben, mire elszabadult a pokol. A helyzet azonban messze nem ilyen egyszerű, és az a tippünk, hogy ez a sztori még egyáltalán nem ért véget.

Az első érdekes kérdés, hogy ki irányította a drónt, ugyanis albán szurkolókat nem engedtek be a meccsre. A helyszínen ki is hallgatták a díszpáholyban helyet foglaló Orfi Ramát, az albán miniszterelnök testvérét, mert állítólag vagy ő, vagy a társaságában lévő albán díszvendégek álltak az akció mögött. Nagy kérdés, hogy hogy a fenébe lehetett oda vinni egy drónt?

A zászlót egy szerb játékos drónostúl lekapta, mire két albán focista rárontott. Ez volt az első menet. A másodikban pár szélsőséges rohant be a pályára (ismét: hogy is lehet ez?), majd a harmadik körben újabb szerb értelmiségiek érkeztek a pályára, fenyegetve az albán focistákat. Csak ma derült ki, hogy köztük volt az a Rettegett Ivánként ismert Ivan Bogdanov, aki miatt 2012-ben félbeszakadt az OlaszországSzerbia Eb-selejtező Genovában (a videóban 1:11-től látható).

És ez az ember még bejuthat egy stadionba… Genova, 2012

Úgy tűnt, egyedül a szerb játékosoknak sikerült megőrizniük a hidegvérüket, ők igyekeztek leküldeni a pályáról a berohanó fanatikusokat.

Aztán konkrét verekedés alakult ki albán labdarúgók és nézők között műanyag székekkel, földön rugdosással, ekkor már a cserejátékosok, az edzői stáb tagjai, rendezők és kutyás rendőrök is a pályán voltak. A nézők elkezdték dobálni az albán válogatottat, mire azok sietve elhagyták a pályát. Lefelé menet, még mielőtt eltűntek volna az alagútban, nekik rontott pár szélsőséges, akiket a rohamrendőrök gyűrtek le. Giovanni de Biasi, az albánok szövetségi kapitánya azt jelezte az UEFA-nál, hogy a biztonságiak támadták meg őket (!).

Az eset oka természetesen politikai hátterű, a zászlón Nagy-Albánia szerepelt, amelyhez jelenlegi szerb területek is tartoznak. Ezt a sztorit nekünk nem kell bemutatni, tudjuk, miről van szó. Kétségtelen, hogy az este albán provokációval kezdődött, de az is biztos, hogy a szerb futball körül komoly gondok vannak. Visszavágó tavasszal, már ha hidegvérű déli szomszédainkat nem zárja ki az UEFA.

Ha jobban belegondolunk, egy hajszálnyira voltunk attól, hogy sokkal súlyosabb tragédia történjen.

Kulturált, szép este Szerbiában...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés