Juhász, Kádár, Rudolf, Laczkó, Priskin, Gera. És a sor hamarosan folytatódhat, lehet, hogy újabb két névvel bővül a (korábbi) válogatottak listája, akik hazaigazolnak. Hajnal Tamás és Németh Krisztián is szabadon igazolható.

Nagy tervekkel, lelkesen igazolt Hajnal Tamás az Ingolstadthoz, a klubnak komoly céljai voltak és a magyar irányítónak kulcsszerepet szántak. Ám ebből végül nemigen lett semmi, Hajnal mindössze kilenc mérkőzésen lépett pályára a Bundesliga 2-ben, de csak négy meccset játszott végig. Azt is még szeptemberben. Januárban a csapat vezetőedzője el is árulta, a korábbi Dortmund- és Stuttgart-játékos nem fér bele az elképzelésébe, ám a télen mégsem engedtél el.

Most viszont végre közös megegyezéssel felbontották az 59-szeres válogatott középpályás szerződését, így szabadon igazolhat, még csak az idő sem sürgeti. Télen felmerült a neve korábbi csapatánál, a Fradinál, Thomas Doll örömmel látta volna a csapatában, kérdés, hogy a nyári igazolások után is érdekes-e még Hajnal a zöldeknek. Főleg azok után, hogy közben Gerát sikerült hazacsábítani, Hajnal posztjára pedig leigazolták a jóval fiatalabb Kukuruzovicot. Aki viszont eddig nem bizonyított, ráadásul a mélységi irányító szerepkörre Buzsákyt szánta volna a német tréner, csakhogy a korábbi válogatott focista képtelen felépülni sérüléseiből, így nem lenne meglepő, ha újra felmerülne Hajnal Tamás neve. Nincs a középpályán túl sok kreatív futballista, kicsi a merítési lehetőség, a komoly Bundesliga-tapasztalattal bíró irányító pedig valószínűleg már nem lenne nagyon drága. Akit amúgy korábban, Pintér Attila idejében a Győr is kereste, de azóta ugye ő már magasabb szinten nyomul.

Nem csak Hajnal kering légüres térben, jó pár hete Németh Krisztián is csapat nélkül tengődik, miután a holland élvonalból kizúgó Roda bejelentette, hogy szintén közös megegyezéssel felbontották a szerződését. Németh nem akart a második vonalban játszani, a Roda pedig nem akarta fizetni az egyik legjobban kereső játékosát. Azóta nem nagyon hallani sokat a 25 éves örök tehetségről, kivéve, hogy a Videoton neve rendre felbukkan, és néhány napja Burcsa Győző igazgató is elmondta, egy komoly igazolás még történni fog a napokban. És ez vagy Németh lehet, vagy Radó.

De az is lehet, hogy a Fradiban köt ki Németh (vagy a szintén rá vágyó MTK-ban, bár ott jóval kevesebb a pénz), merthogy a fővárosiak meg inkább támadót akarnak még igazolni. De ez lehet Radó is...

Az oddsok alapján épp ez a két csapat az NB I legjobb csapata. Szerinted is megnyeri a bajnokságot a Vidi? A Fradira 3.50-szörös pénzt adnak!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés